Re: CDS
Előzmény: #421710Elveszítettem a fonalat.
Azt írtam, hogy swap ügyletekkel fedezik le a devizát, hogy ne keletkezhessen rajta veszteség - ezzel szerintem nem hülyéztem, hanem okosoztam őket. Viszont ez azt jelenti egyben, hogy a bank SAJÁT MAGÁT lefedezte, ezzel szemben ezt a lehetőséget nem adta meg az adósnak, vagyis BŰNCSELEKMÉNYT követett el, ugyanis nem járt el kellő gondossággal, sőt, bizonyított a tényállás a tömeges csalásra és az uzsorára is. Akkor lettek volna ugyanis a bankok ártatlanok, HA NEM fedezték volna le a devizaügyleteket, mert ők sem hittek volna benne, hogy baj lehet! További érdekesség, hogy ha egyszer le vannak fedezve az ügyletek - akkor miféle CDS-ről meg egyéb kamu dumákról lehet hallani?
Azt írtam, hogy még a kötelező és 100%-os átváltás esetében is egy éves nyereség vész el, tehát a következő évben már újra nyereségesnek kell lennie a szektornak. Hogy esetleg nem ugyanazok lesznek nyereségesek, akik korábban, azt kapitalizmusnak hívják.
És természetesen fedezettek a hiteleik, hiszen van mögöttük ingatlanfedezet. Az egy más kérdés, hogy ennek a portfoliónak az értéke a közelében sincs annak, mint aminek lennie kellene, de amig nincs kényszerlikvidálási hullám, addig ez úgysem derül ki.
Azt írtam, hogy mivel eddig lazán módosították gőgösen és egyoldalúan a szerződéseket (például elképesztő módpn a forintos banki költségekbe[!] is beépítve a CDS felárat), ezért két lehetőség van:
- vagy befogják a pofájukat, mert akkor a szerződések módosíthatóak egyoldalúan, hiszen eddig is ezt tették,
- vagy a szerződések döntő többsége semmi, amelyet ugye már számos esetben levezettünk. Namármost szerintem az összes szerződés semmisségével nem járnának jobban, mint a 180-as váltással.
- de lehet az is, hogy visszamenőleg (öt éven belül vagyunk!), a PSZÁF-tól a többi szervezetig szépen, egyesével bűnteti őket a jogtalan haszonszerzésért, kötelezik őket a kamatokkal való visszatörlesztésre, és milliárdos kártérítésre.
Továbbra is tartom, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy ugráljanak, ezért is visítoznak. És külön röhej az egészben az, hogy még a labanc vezető is azt mondta, hogy "ha már ennek így kell lennie, AKKOR LEGALÁBB LEGYEN EGYENLŐ ELBÁNÁS". Beza, ez alatt a pár nap alatt sokkal többet szólták el magukat, mint amit szerettek volna, vagy egyáltalán felfogtak volna.
Most akkor mi nem érthető, vagy hol van az ellentmondás? :)