Re: nincs cím
matgab Előzmény: #417182Azért ez a svéd csapat már messze nem ugyanaz, mint 3-5 évvel ezelőtt volt és főleg nem a 90-es évek közepének svéd csapata...Larsson eltűnésével Ibra gyakorlatilag magára maradt, nincs csatártársa. A többiek meg ívelgetik fel a labádkat. Persze ez még a magyar válogatott ellen elég lehet, de nemzetközi szinten a svédekkel már nem lehet számolni.
A magyar csapat meg még nem állt össze, de fejlődő pályára állt.
És nem is fizikailag, vagy technikailag sokkal inkább mentálisan, ami gyakorlatilag 1986 óta nem volt rá jellemző!
Valamint azt mondanám, hogy a magyar válogatott talán utóbbi 25 év legtehetségesebb garnitúrája kezd összeállni (ugye az U21-esek is most már lassan kiforrott játékosok lehetnek, kár, hogy nagy részük eltűnt valami tartalékcsapatban, vagy alsóbb osztályú csapatban).
Sajnos Koeman legalább 2-3 évet elvett a magyar válogatotttól, pedig a Várhidi csapaton már lehetett látni a fejlődést! Koeman úgy jött ide, hogy a magyar válogatott béna, de sok pénzért elvállalta, meg gondolom jobb ajánlatot nem is kapott az ő edzői kvalitásával...
Sajnos ez a szemlélet (hogy úgy is bénák vagyunk), meg átment a játékosokra is, valamint alapvetően egy Torghellével vagy akár csatár nélküli taktikával álltunk fel, a cserék meccs közbeni változások is lassan és körülményesen jöttek, pedig viszonylag nem olyan neház csoportunk volt, a többiek eredményei meg nagyon szerencsésen alakultak...
Szóval nem gondolom, hogy a svédek a következő 10 évben 10-ből 6-szor nyernének ellenünk, főleg nem akkor, ha ekkora arccal jönnek ide. (svéd ismerősöm írta, hogy nagyon meglepte őket az eredmény, mert a kommentátoroktól fogva az edzőig mindenki azt nyilatkozta, hogy ez egy könnyű kirándulás lesz, a hollandok elleni meccsre kell majd figyelniük és meglesz az első hely is!