Bp, XI. Újbudán, Móriczon, Karinthy Frigyes egykori lakása eladó!
HathorXI.kerület, Újbuda központjában a Móricz Zsigmond Körtéren eladó Karinthy Frigyes egykori lakása! A nagy polgári belmagasságú lakás 82nm-es, kettő szoba+egy kis dolgozó szobából áll. Tágas konyhájából kialakítható egy plusz hálószoba a csendes udvar felé, így két szép nagy utcai szobát kapnánk (egyikből erkély a Móricz Zsigmond körtérre), illetve lehetne egy csendes hálószoba az udvar felé. Konyha kikerülhet a kis dolgozószoba rész felé, ami mögött van a fürdőszoba, így variálható a tér. A lakás körbejárható, minden szoba külön bejáratos! Rendkívül világos, napos fekvésének köszönhetően ajánlom bátran művész lelkű embereknek, főleg annak, akinek a lakás múltja is számít, értem itt Karinthy Frigyes életét az ingatlanban. Régi nagyjaink, íróink tudtak választani, válasszon Ön is megfelelően! Tulajdonos elmondása szerint Karinthy Frigyes a lakás erkélyéről jelzett a szemben levő házban élő Kosztolányi Dezsőnek, onnan jeleztek egymásnak ha éppen találkozni szerettek volna.
Legendás a lakás, legendás a hely is. Az ingatlan erkélyére kilépve jelenleg egy nagy platánfa ága nyúlnak egészen az erkélyig, ablakokig, mögötte szép panoráma nyílik, a budai hegyekre, Villányi út irányába, melyet mindkét utcai szobából élvezhetünk! Nagy előny, hogy a ház előtt a nagy tér található, így szellős, tágas, világos tér nyílik elénk, nem kell a szemközti házak ablakait néznünk, helyette Újbudai pezsgést, jó infrastruktúrát, jó közlekedést kapunk.
Információink szerint a Bartók Béla út a háztól kezdve a Gellért térig sétálóutca lesz, ami dob a későbbiekben is a lakás értékén, keresettségén.
Jó befektetés lehet ez az ingatlan, nem mindegy a hely hol mit vesz az ember.
Móricz Zsigmond körtéren épül a Metro4, Közelben az Alee bevásárló központ, és közel a Gellért-hegy, Fehérvári úti piac. Műegyetem közelsége az Egyetemi diákoknak vonzó.
A lakásnak van még egy kamrája, illetve egy saját 14nm. körüli betonozott, száraz tárolója. A ház felújítását megkezdték, vezeték cserék megvoltak, bejárati kapu csere szintén, már csak homlokzati felújítás van hátra, ami elméletileg tárgyalás alatt van, a ház ikerfelét már bepucolták!
Lift van az épületben, lakók száma kevés, 20lakás körül.
Nagy előny, hogy a lakásnak önálló függőfolyosója van, amiben leszeparálhatja magát az ember. A lakás fűtése jelenleg gáz-héra fűtés, igény szerint cirkó fűtés kialakítható. A lakás állapota idős tulajdonos által lakott volt. Masszív jó állapotú falak, jó állapotú parketta, jó állapotú nyílászárók, nagyon szép belső ajtók, a lakás többi része modernizálásra szorul.
Na de minden felújítandó, ami nem frissen újonnan felújított, mint tudjuk.
Helységek méretei:
-utcai nappali:29nm.
-másik utcai szoba (ekélyes):25nm
-konyha mint harmadik szoba lehetőség:10.58nm
-negyedik kis dolgozószoba, ami szintén udvari:2.66nm
-előszoba:10nm
-Fürdő-wc:4.51nm
-kamra:1.3nm.
Általános jellemzés: Nagyon világos, napfényes, tágas életterű, nagy belmagasságú, körbejárható, erkélyes, jó közlekedés mellett található ingatlan!
Jöjjön el, nézze meg, meglátni és megszeretni!
Végezetőül annyit hozzáteszek, hogy az ingatlan nagyon csendes, az előtte található légüres térnek köszönhetően, nyitott ablak mellett természetesen hallani a forgalmat az utcáról, na de Belvárosban-Belbudán hol nem?!
Ingatlan nem lakott, per, teher igénymentes. Gyorsan birtokba vehető!
Irányár: 22.5MFT. Nézze meg, tegyen ajánlatot!XI.kerület, Újbuda központjában a Móricz Zsigmond Körtéren eladó Karinthy Frigyes egykori lakása! A nagy polgári belmagasságú lakás 82nm-es, kettő szoba+egy kis dolgozó szobából áll. Tágas konyhájából kialakítható egy plusz hálószoba a csendes udvar felé, így két szép nagy utcai szobát kapnánk (egyikből erkély a Móricz Zsigmond körtérre), illetve lehetne egy csendes hálószoba az udvar felé. Konyha kikerülhet a kis dolgozószoba rész felé, ami mögött van a fürdőszoba, így variálható a tér. A lakás körbejárható, minden szoba külön bejáratos! Rendkívül világos, napos fekvésének köszönhetően ajánlom bátran művész lelkű embereknek, főleg annak, akinek a lakás múltja is számít, értem itt Karinthy Frigyes életét az ingatlanban. Régi nagyjaink, íróink tudtak választani, válasszon Ön is megfelelően! Tulajdonos elmondása szerint Karinthy Frigyes a lakás erkélyéről jelzett a szemben levő házban élő Kosztolányi Dezsőnek, onnan jeleztek egymásnak ha éppen találkozni szerettek volna.
Legendás a lakás, legendás a hely is. Az ingatlan erkélyére kilépve jelenleg egy nagy platánfa ága nyúlnak egészen az erkélyig, ablakokig, mögötte szép panoráma nyílik, a budai hegyekre, Villányi út irányába, melyet mindkét utcai szobából élvezhetünk! Nagy előny, hogy a ház előtt a nagy tér található, így szellős, tágas, világos tér nyílik elénk, nem kell a szemközti házak ablakait néznünk, helyette Újbudai pezsgést, jó infrastruktúrát, jó közlekedést kapunk.
Információink szerint a Bartók Béla út a háztól kezdve a Gellért térig sétálóutca lesz, ami dob a későbbiekben is a lakás értékén, keresettségén.
Jó befektetés lehet ez az ingatlan, nem mindegy a hely hol mit vesz az ember.
Móricz Zsigmond körtéren épül a Metro4, Közelben az Alle bevásárló központ, és közel a Gellért-hegy, Fehérvári úti piac. Műegyetem közelsége az Egyetemi diákoknak vonzó. Gellért-hegy kellemes hegyvidéki sétát nyújt, ami 5perces sétával elérhető.
A lakásnak van még egy kamrája, illetve egy saját 14nm. körüli betonozott, száraz tárolója. A ház felújítását megkezdték, vezeték cserék megtörténtek, bejárati kapu csere szintén, már csak homlokzati felújítás van hátra, ami elméletileg tárgyalás alatt van, a ház ikerfelét már bepucolták!
Lift van az épületben, lakók száma kevés, 20lakás körül.
Nagy előny, hogy a lakásnak önálló függőfolyosója van, amiben leszeparálhatja magát az ember, saját kiülős folyosó hozható létre. A lakás fűtése jelenleg gáz-héra fűtés, igény szerint cirkó fűtés kialakítható. A lakás állapota idős tulajdonos által lakott volt. Masszív jó állapotú falak, jó állapotú parketta, jó állapotú nyílászárók, nagyon szép belső ajtók, a lakás többi része modernizálásra szorul.
Na de minden felújítandó, ami nem frissen felújított, mint tudjuk.
Helységek méretei:
-utcai nappali:29nm.
-másik utcai szoba (ekélyes):25nm
-konyha mint harmadik szoba lehetőség:10.58nm
-negyedik kis dolgozószoba, ami szintén udvari:2.66nm
-előszoba:10nm
-Fürdő-wc:4.51nm
-kamra:1.3nm.
Általános jellemzés: Nagyon világos, napfényes, tágas életterű, nagy belmagasságú, körbejárható, erkélyes, jó közlekedés mellett található ingatlan!
Jöjjön el, nézze meg, meglátni és megszeretni!
Végezetőül annyit hozzáteszek, hogy az ingatlan nagyon csendes, az előtte található légüres térnek köszönhetően, nyitott ablak mellett természetesen hallani a forgalmat az utcáról, na de Belvárosban-Belbudán hol nem?!
Ingatlan nem lakott, per, teher igénymentes. Gyorsan birtokba vehető!
Irányár: 22.5MFT.