Re: nincs cím
Hathor Előzmény: #359586Nem érdekes. 250-300pont nem a világ vége, elvileg egy nap alatt behozható, nem ezzel a 300ponttal van a baj, hanem az összesennel, hogy mindig valamire elrángatják a piacot :)
Utolsó nagy dupla longomnál a szeptemberi rallyra nyitottam októberben, ami szintén dugába dölt 220konti x 1000 ponttal a manyupok miatt. Előtte is egy fidesz beszólás miatt. A mostani long kinézett meg nyugat beesésée miatt. A felfelelét nem követtük, a lefele korrekciót igen, amikor már az 1600pontos leütésből felállhattunk volna chart alapján, de nyugat akkor kezdett esni, utána kialakult volna a csökkenő trend 23K alatt, addigra nyugat visszakorrekcióta az kis esést, amire felmentünk nélkülem 24Kra, majd most meg vissza a szűkülésben. Ezért mondom hogy ez a háromszöges beszűkülés nem pálya nekem, nagy pozit nem forgat az ember percenként, főleg erre a csapkodásra. Két napja 22600nál azt hitte az ember fel 1.5%os nyugat mellett, majd tegnap óta le.. holnap fel ezerrel..
Közbe a mozgóátlagokat ütjük fel le, napos hetes átlagokat, azok kiegyenesednek, amik várják a kitöréssel az irányt, velem együtt.