Re: drawdown
Előzmény: #343763Nem csak neked írom, de több hozzászólást nem lehet idézni :)
[i]"Az, hogy zárt"[/i]
Én tudom, hogy az, csak többen megpendítették, hogy "mi lesz akkor, ha elkezdik kivonni a pénzt a befektetők" én meg erre mondtam, hogy ez egy zárt alapnál nem lehetséges - ez az alap vagy 2015-ig megy, vagy becsődöl előtte.
[i]"Én nem értem ezt az egész "olvasni" szeretném nyilasi véleményét. "[/i]
Pedig egyszerű, nevezzük úgy, hogy a Nyilasi alapba befektetők EGY, azaz konkrétan EGY emberre bízták a pénzüket, arra, akinek az írásait már évek óta olvassák. Azt, aki kirakta a portfolióját és elmondta, hogy mit és miért tesz.
Én azt mondanám, nézzük a helyzetet a másik irányból: Ha Nyilasi Attila SOHA nem publikált volna a neten, pláne sacc/kb legalább 90%-os pontossággal egy évre előre, akkor ez az alap LÉTRE SEM JÖHETETT VOLNA.
Ez az alap ENNEK a bizalomnak szólt.
Azt pedig szerintem szintén érdemes belátni, hogy tavaly sem a csődről szólt a világpiac, mégis jó eredményt ért el a portfoliója (pedig a FED pénznyomdájáról már akkor is sokat írt!) sőt, egészen pontosan elvágólagosan addig kifejezetten nagyon jó eredményeket hozott, amig a Nyilasi alap el nem indult. Külön dicsekedett azzal, hogy 150% körüli eredményt ért el tavaly.
Én ezért írtam azt, hogy nem feltétlenül a blogolás elmaradása a furcsa, hanem az, hogy egyszerűen ezen időszak alatt mintha nem is ő lenne az, aki ezt az egészet művelte, hiszen például a hedge fund portfoliója is közel lefeleződött (~434 volt azt hiszem a csúcsa, most ~260).
És hát, ugye, hogy is kerültem ide?
Hát úgy, hogy eredetileg volt ott [i]egy általa létrehozott blog[/i], amely kifejezetten az adás-vétellel foglalkozott, amelybe ugyan nem igazán írt (vagy a korábbiaktól eltérően elég nagy arcúan), de ott is elkezdődött a beszélgetés, hogy "na és most mi van", miért az aktuális nőjét mutogatja, ki a francot érdekel ez?? Nem a haverom, hanem az alapkezelőm. Ha csak ennyit tud felmutatni, akkor az édeskevés: "-25% százalék a portfolió értéke? Na és? Nekem már ettől is jobb nőm van". És még csak ez sem is így van az akkori kommentelők többsége szerint sem.
No és erre azt a megoldást választotta, hogy törölte az egész blogot és felhintette sóval. És ez valami egészen más, ez éppen az, hogy a korábbi "interaktivitás" teljesen megszűnt, a tájékoztatás elmaradt, azoknak, akik emiatt szálltak bele, azoknak már nincs semmi, ami miatt érdemes ott tartani a pénzt.
Ez a bizalomról szólt, egy személyes bizalomról egy olyan személynek, aminek mutatta magát. Egy olyan valakiről, aki "lealacsonyodik" a befektetőihez.
Szóval, ezért más ez a szituáció. Ha folyamatosan írta volna, hogy mit bukott el és miért, miért gondolta így, illetve, hogy mi lesz a jövő, akkor nem lenne gond, hiszen ez bármelyik alapkezelővel és alappal előfordulhat. No problemo. De ez így nem jó.
Hogy úgy mondjam, TELJESEN FIKCIONÁLISAN úgy érzem, hogy volt egy komoly magánéleti problémája (könnyen lehet, hogy a megnövekedett arc miatt, ami már nem fért be a korábbi családi ajtón), amely után jött a csajozás és most rohadtul nem figyel oda a munkájára, mondván, ráér, hiszen öt évig úgyis ott a pénz, mit idegeskedjen? Hát nem mindegy neki, mennyiért kereskednek vele? Egyszer előadta, hogy ha jól emlékszem 70%-on meg lehet shortolni korlátlanul az alapját - hát már nincs tőle messze.
De még ha nem is lesz így, tudjátok mit?
Felőlem négyszerezze meg a pénzt az alapban, engem már az sem fog érdekelni.