Re: nincs cím
banyaiz Előzmény: #319225"A Fed-re várunk
Ez a várakozás pedig egészen jövő szerdáig fog tartani, addig minden jele szerint sem makro adatok, sem, vállalati jelentések nem tudják érdemben megmozdítani az amerikai részvénypiacot. Tegnap úgy tűnhetett, hogy lesz egy kisebb esés, de zárásra ebből sem maradt szinte semmi.
A Fed pedig készül erősen, megmosolyogtató, de az amerikai monetáris hatóság éppen felmérést készít az állampapírpiac legnagyobb szereplőinek körében, hogy mekkora nagyságrendű pénznyomtatást várnak, illetve adott nagyságrendekre hogyan reagálnának. Jelentős hatást szeretnének elérni, ugyanakkor tartanak a túllövéstől is, hátha az inflációs várakozások túlságosan gyors emelkedése a kívánttal ellentétesen hatna a hosszú hozamokra, azaz a csökkenés helyett akár emelkedésnek is indulhatnak.
A japán jegybank is a Fed-re vár, ez abból derült ki, hogy mai ülésükön "csak" arról döntöttek, hogy a korábbinál gyengébb hitelminősítői besorolású vállalati kötvényeket is vásárolnak, de komolyabb mennyiségi könnyítésről a jövő héten, a Fed ülést követően ismét tárgyalnak. Szó van ETF-ek és egyéb értékpapírok, például ingatlanalapok befektetési jegyeinek vásárlásáról is."
Cd
Holnap lesz egy Gdp adat talán arra bemozdulnak kicsit.