mese

Tanítómese a válságról (György Attila fordítása)

Valahol Moldovában van egy szegény falu: Falvad. A válság igen hamar odaért, hamarabb, mintsem nálunk elkezdődött volna, mivel az emberek ott már évek óta nélkülöztek.

De most aztán végképp megromlott a helyzet: a készpénzhiány, a cash-flow hiánya telibe találta őket. Amit lehet, hitelbe vettek a falusi üzletből, amely szintén hitelbe vásárolt a beszállítóktól, akik a maguk során Isten tudja, hogyan boldogultak.

De aztán ennek is vége szakadt, mert már végképp sehol nem volt pénz. Az emberek a házak előtti padokon üldögéltek, és csak várták, hogy elmúljon a válság. Nem mehettek már a kocsmába, nem házasodhattak, nem csináltak gyerekeket, és azért imádkoztak, hogy nehogy a szülők meghaljanak, mert már gyászmisére sem volt pénz.

Egy szép napon azonban a faluban megjelent egy idegen. Megállott a faluvégi motelnél, és szoba felől érdeklődött. A recepciós sietve biztosította a jó kiszolgálásról és a hely kényelméről.

– Mennyibe kerül a szoba? – kérdezte az idegen enyhe fenntartással.

– Egymillióba – válaszolta a fogadós a tőle telhető legmézesebb hangon.

– Rendben, itt van egymillió foglalónak, de előbb megyek, és szemügyre veszem a szobákat, ha lehet…

– Természetesen, hogyne! – hagyta jóvá a fogadós, és gyorsan zsebrevágta a milliós bankjegyet.

Jóformán be sem lépett a vendég az első szobába, amikor a fogadós már lóhalálában elrohant a templomba, kifizetni az anyósa temetése után maradt adósságot (Isten nyugosztalja szegényt!)

A pap, hirtelen boldogságában még a fogadós távozását sem várta meg, és azonmód a helyi vegyesboltba sietett, ahol már rég nem volt hitele, de most végre kifizethette adósságát az egymillióssal. És az eseményt megünneplendő, nyomban vett a zacskó kávét is – hitelbe – a jobbik fajtából.

A boltos tisztelettudóan megvárta a pap távozását, majd a hátsó ajtón keresztül nyomban a kocsmáig futott, ahol örömmel fizette ki az elmúlt hónapban fogyasztott sörökért való tartozását. És hogy maga is ünnepeljen egy kicsit a dolgok szerencsés alakulása felett, rendelt még egy korsóval, amelyet egy húzásra hajtott fel.

A kocsmáros magára hagyta a boltost a sör élvezete közben, biciklire pattant, és gyorsan elkarikázott a szomszéd falu kis vágóhídjáig, ahonnan a jobb időkben vásárolt, és akinek már legalább két hónapja nem fizetett semmit.

A maga során a mészáros elvette a bankjegyet, és hanyatt-homlok rohant Gyuri bá’hoz, a falu legjobb gazdájához, akitől időnként egy-egy borjút vagy berbécset vásárolt, főként a kocsmáros igényeinek kielégítésére. Odaadta a millióst, kezet ráztak, ahogyan az tisztességes üzletfelekhez illik, majd visszatért a kocsmába, hogy maga is megigyon egy sört a boltossal.

De még jóformán el sem haladt a kocsmáros, amikor Gyuri bá’, némely csupán általa ismert ösvényekre térve, rögvest felkereste Vetát, a falu örömlányát, akihez vasárnap esténként szokot járogatni, de akit úgyszintén hosszú ideje nem állt módjában kifizetne, ezért maga is morcosan várta a válság elmúlását.

Veta keresztet vetett, köszönetet rebegett a fennvalóhoz a csodáért, és sebbel-lobbal a szállodába futott. A régi szép időkben itt szedte fel klienseit, de a pénzhiány miatt a szállodás jó ideje nem engedte már be. Odaadta tehát a szállodásnak a bankjegyet, közölte hogy este ismét „dolgozni” jön, majd távozott. De addig is visszament Gyuri bá’hoz, hogy háláját a csupán általa ismert módon juttassa kifejezésre.

Miközben a szállodás a milliós bankjegyben gyönyörködött, az idegen is leérkezett az emeletről:

– Nem tetszenek a szobák, megyek és keresek másik helyet – közölte szárazon, és visszavette a millióst.

Aztán távozott, és maga mögött hagyta a boldog falut, amely éppen kilábalt a válságból.

Legalábbis egy ideig.