Magyarország a szélsőséges internacialista bolsevizmus hálójában

Lángi A. Mária kiváló Trianon-kutató könyvéből további részlet:

( Különös tekintettel arra, hogy lassan a 90 éves évfordulójához érkezünk a gyalázatos trianoni terrornak )

"

Kárpát-medence szerves ökológiai egységet képez, ezt az egységet darabolták szét 1920-ban, Trianonban. Ma már tényekkel bizonyítható, hogy a Kárpát-medence természeti értékeinek pusztítása Trianonnal kezdődött, amikor hamis okmányok alapján szétrombolták földrajzi egységét és természeti adottságát. Elrabolták erdőinket, mezőinket és folyóinkat, az ipart, kereskedelmet és az egész ország energiatermelését.

A győztes Hatalmak nemcsak szétszaggatták Hazánkat, de kiírtásra ítélték fajtánkat, ősi kultúránkat és hagyományainkat. A „trianoni békeszerződés" átokként borult az országra és Európára, mert megérlelte a II. Világháborút. Ezek szerint akkor kik a „háborús bűnösök"? Mindazok a politikusok és nagyhatalmak, akik ártatlan milliók szenvedéséért és haláláért a felelősek!

Éppen ezért, nagyapáink, apáink és a jövő nemzedék sohasem fogadhatja el a trianoni békeparancsot", amelyet ránk kényszerítettek! Ennek az „egyoldalú" békeszerződésnek felülvizsgálata soha nem évülhet el, nem merülhet feledésbe. Segíteni és változtatni rajta kötelesség az igazságosság nevében!

Elpusztították Európa legtökéletesebb geográfiai egységű országát, azt a keresztény országot, amely vérével, önfeláldozásával védte Európát, a civilizációt évszázadokon át. Az elszakadt magyarságot olyan népek alá kényszerítették, amelyek alacsonyabb műveltséggel rendelkeztek. Nem álltak a felelősség azon fokán, hogy a békeszerződésben aláírt és vállalt kötelezettségeiket betartották volna a kisebbséggel szemben. A rosszindulatukat és gyűlölködésüket 81 év ( ma már 90 éve ) alatt sem lehetett az igazság érveivel és logikájával meggyőzni ( Cúth János: Magyarságtudat kézikönyve nyomán).

Az 1918. nov. 4-én Páduában megkötött fegyverszüneti szerződés megszegésével kijátszották hazánkat, mert nov. 13-án Belgrádban kijelentették, hogy az előbbi fegyverszüneti szerződés érvénytelen és nem vonatkozik ránk, közölte Franchet d'Esperay, aki új, szigorú feltételeket diktált és a magyar kormány képviselőivel aláíratták a „súlyos" feltételeket tartalmazó fegyverszüneti szerződést.

Mivel az antant a magyar kormány kifejezett kérésére sem volt hajlandó szavatolni az állam területének biztonságát a béke konferenciáig, hazánknak szembe kellett néznie a környező államok hadseregeinek az előnyomulásával.

Nov. 8-án már megérkeztek az első jelentések a kormányhoz, hogy az északi határon át, cseh katonaság nyomult az ország területére. Másnap már a román kormány is mozgósítást rendelt el, és a déli részeken sem tartották be az alig megkötött fegyverszüneti szerződést ( Hadak Útja, 2000. júl. 21, 22,).

1918-ban Wilson amerikai elnök elveivel Magyarországot félrevezették. Az ország azt remélte, hogy a Wilson-féle önrendelkezési jog az ő részére is meghozza a teljes felszabadulást, az Ausztriától való elszakadást. Hazánknak az volt a meggyőződése, hogy az önrendelkezési jog becsületes alkalmazása esetén nem kell az ősi haza szétesésétől tartania, mert az itt élő nemzetiségek ragaszkodni fognak, ahhoz a magyar államhoz, amely ellen sok évszázados együttélés után sem lehet komolyan panaszuk, mert megvédte őket az ellenséggel szemben, és otthont, hazát adott a számukra.

A magyar nemzetet ügyes és céltudatos izgatással lejáratták a külföld előtt, a nemzetiségek elnyomóinak hazudtak a propagandájukban... Amióta Bécsből kormányoztak, nem „elnyomónak" hanem „elnyomottnak" érezte magát a magyar a saját hazájában!

Tragédiánkat fokozta a nagy összeomlás után gr. Károlyi Mihály megjelenése. A kalandoraival együtt még nagyobb szakadékba döntötték az országot. A Károlyi-féle forradalomban, fontos szerepe volt a szabadkőműves ideológiának, az internacionalizmus eszméinek, mert a nemzeti céloknál Károlyinak fontosabbak voltak a forradalmi célok. A francia táborban a szabadkőművesség játszotta a szerepet abban, hogy a nagyhatalmak háborúja, ideológiai háborúvá váljon, amely még klasszikus imperialista háborúként kezdődött. A szabadkőművesség köztársasággá akarta átalakítani az egész kontinenset, amely a Népszövetségbe tömörül, amely alapvetően szabadkőműves eredetű eszme. Ezek a körök a Monarchiát klerikális-reakciós, zsarnok eredetű államnak jellemezték. Holott Ausztriában a polgároknak általános és titkos szavazati joguk volt és Magyarországgal együtt a „liberális berendezkedésű Európa egyik első jogállama." (Dr. Jaszovszky L: Trianonnal kezdődött 0:12,).

Önfeladásunk azzal kezdődött, hogy Károlyiék a legválságosabb időben feloszlatták a hadsereget és védtelenül hagyták a határainkat. A forradalom hadügyminisztere Linder Béla azt az elvet vallotta, hogy „nem akarok katonát látni", így a harcterekről hazatért egy millió katonát szélnek eresztette és nem volt, aki ellenálljon a megszálló cseh és román megszállóknak. Ha akkor jól megszervezte volna a hadsereget, megvédhették volna az országot a betolakodóktól és a Tanácsköztársaság véres uralma nem következik be!

A párizsi béketárgyalás még a végső döfést is megadta Magyarországnak: az addig megszállt területen kívül még 70 km sáv megszállást is engedélyezett a románok számára. Az események alakulását jelentősen befolyásolta az úgynevezett Vyx -jegyzék, amelynek értelmében a párizsi konferencia vezetői további jelentős magyar lakta területek kiürítését rendelték el, és egy francia ellenőrzés alatti semleges zóna létrehozására kötelezték Magyarországot. Ezt a határozatot Vyx ezredes, a haditanács budapesti képviselője közölte a Károlyi kormánnyal. Ekkor Károlyi lemondott, és Kun Béla és társai kerítették kezük közé a kétségbeesett ország felett a hatalmat, 1919. feb. 26-án.

Magyarország soha nem került volna a kommunista banda hatalmába, ha az antant hatalmak szerződésszegései és könyörtelenségei nem hajszolták volna az országot a végső kétségbeesésbe és a nemzet lelkét nem töltötték volna el a reménytelen lemondás keserű érzésével.

Közben érkeztek a jelentések a kormányhoz, hogy északon a cseh katonaság nyomul előre az ország területén, úgy a románok is és Délvidéken sem tartották be a szerződést. Kun Béla, hadsereg felállításáról szóló rendeletet adott ki. Önkéntes toborzás reményt adott egy ütőképes hadseregre, azonban a román hadsereg kétszerese a cseh pedig háromszorosa, amely komoly túlerőt jelentett. Ennek ellenére a vezérkari főnök Stromfeld Aurél irányításával, északon a cseheket visszanyomták a román támadást megállították.

Az antant látva a sikereket, diplomáciai lépéseket tett a cseh-szlovákok megmentésére. Június 7-én Clemenceau a párizsi konferencia nevében jegyzéket küldött a Forradalmi kormányzótanácshoz, amelyben a hadműveletek beszüntetését követelte és ellenértékként felajánlotta: „Meghívják Magyarországot a párizsi béketárgyalásokra." Ugyanakkor a jegyzék elküldésével egyidőben, utasította a csehszlovák és román csapatokat, hogy együttes erővel folytassák a harcot Magyarország ellen...

Június 13-án érkezett az antant újabb „ultimátuma" amelyben közölték a párizsi konferencia által kijelölt határokat és követelve, hogy a magyar csapatok négy napon belül vonuljanak a határok mögé, azt Ígérve, hogy a visszavonulás után a románok kiürítik a Tiszántúli területeket. A sikerek csúcspontján álló magyar alakulatokat vissza parancsolták és ez a tény döntően aláásta a csapatok harci kedvét, minden téren demoralizálóan hatott a hadseregre!

Természetesen az antant most sem tartotta be az ígéretét, a román csapatok nem vonultak ki a megígért területről, sőt a júliusi hadműveletek során a katonai túlerő és a belső árulás következtében elszenvedett vereség az ország katonai megszállásához vezetett.

Szétesett az önkéntesen toborzott hadsereg is, amely a végveszélybe került haza oltalmára, megvédésére jött létre s végül is a politika áldozata lett. Horthy Miklós Szegeden gyülekező ellenforradalmi csapatai, játszva leverték volna a vörös uralmat, de az antant hatalmak nem engedték meg a nemzeti hadseregnek, hogy a budapesti kommün ellen induljon. A letaposott nemzetet, még azzal is megszégyenítették, hogy a rabló románokat vonultattak be az országba.

Az antant hatalmak akadályozták, hogy a nemzet saját erejéből szabaduljon a kommunista uralom alól, pedig az antant szerződésszegései termelték ki azt, hogy Párizsban a békefeltételeknél ebből a katasztrófából is vádat kovácsoltak Magyarország ellen.

Benesék arra hivatkoztak, hogy a vörös veszedelem megfékezése érdekében, mind szűkebbre kell szabni Magyarország határait. Ez a tanács a kétkulacsos Benesre vall, hisz kapcsolatban volt a kommunistákkal is és a pánszlávizmussal, később pedig titkos kapcsolata volt Sztálinnal. ( Európa válasz úton, Háború vagy béke, — Pesti Hírlap 1933. 0. 67, 68).

Jászi Oszkár a szabadkőműves...

Jászi ( Jakubovics ) Oszkár és társai 1918-19-es kommün alatt elkészítették Magyarország feldarabolását. E munka kitervezése a Martinovics szabadkőműves páholyban folyt, ahol Jászi Oszkár főmester 1911. febr. 3-án adta ki ezt a programot, amelyet aztán a francia szabadkőműves testvérek meg is valósítottak. A trianoni terv itt készült, s a „párizsi testvérek" csak a magyarországiak hő vágyát teljesítették, mikor az új határokat megvonták.

A Martinovics páholy volt a legvörösebb a magyarországi páholyok között. A páholyban ott volt mint „mestertag" Jászi Oszkár, aki később, mint emigráns New Yorkban dolgozott Magyarország ellen, minden eszközzel. Az 1919-es kommunista terror emigránsai az országot a pusztulás útjára akarták sodorni, mert alighogy letelepedtek, külföldön megkezdték gyalázkodó, gyűlölködő munkájukat. Céljuk az volt, hogy Magyarország az ebek harmincadjára kerüljön és ők visszaállíthassák letűnt uralmukat.

Szegény Ady Endre, ehhez a körhöz tartozott, „Lobogójuknak, létrájuknak használták azok, akik 1919-ben a magyarsággal szemben a legkegyetlenebb gyilkos terrort valósították meg. Hogyan érezhette magát a „fajmagyar" Ady azok között, akiktől egy bizonyos ponton túl nem menekülhetett többé, mert annyira kiszolgáltatott volt nekik, még betegségében is... Ezek a körök az: érdek, a támogatás, az istenítés rabláncával fűzték a maguk köréhez, haláláig... ( Hetey Zoltán: Ady Endre tragédiája... 201, 202, 203,).

Franciák és az oroszok kapcsolatai az Első Világháború előkészítésére: már 1912-ben Poincaré megegyezett az oroszokkal, hogy befejeződnek a katonai előkészületek, a megvesztegetett, irányított francia sajtó felkészíti a francia népet a háborúra és bármilyen balkáni incidenst felhasználnak a támadás kirobbantására. Ezt a megállapodást a franciák 1914 elején megerősítették az oroszokkal.

Mivel Nyugat katonailag is kész volt támogatni az oroszokat, a Monarchiának nem lehet más szövetségese mint Németország, amelynek fejlődő gazdasága érzékenyen érintette Anglia verseny képességét, maguknak a franciáknak pedig Elzász-Lotharingia elvesztése jelentett gyógyíthatatlan sebet.

Az Első Világháború és az azt lezáró békeszerződések következményei a mai napig is érezhetők. Elég csak a Balkánra tekinteni! ( Dr. Jaszovszky László: Trianonnal kezdődön. (9, 10,).

A magyar béke-küldöttség elindul Párizsba...

A különvonat, hiányos osztályú kocsikból állt, mert a románok elrabolták a Magyar Államvasutak kocsijait. A küldöttséget az egész magyar nemzet aggódása és imája kísérte. Az állomásokon ezrek várták a vonatot a Himnusz hangjaival. Bécsben egy angol és olasz tiszt csatlakozott hozzájuk.

A magyar békedelegáció 1920. jan. 5-én elindult Párizsba, Apponyi Albert gróf vezetése alatt, aki fájdalmasan nehéz és hiábavaló erőlködéseket végzett, abban az irányban, hogy a háború előtti Magyarország ellen meghozott „halálos ítélet" végrehajtását megakadályozza.

Az elindulásnál a Keleti pályaudvaron az egész magyar kormány és Horthy Miklós hadsereg-főparancsnok búcsúztatta a békedelegációt. A bizottság elnöke gróf Apponyi Albert és öt fő megbízott: Popovich Sándor az MNB első elnöke, Walkó Lajos pénzügyi államtitkár, gr. Bethlen István, gr. Teleki Pál és gr. Somsích László. További tagjai: Láng Boldizsár vezérkari ezredes és Csáky Imre és István a külügy részéről, továbbá titkár és titkárnő. A küldöttség 73 főből állt, velük utazott még a megértő jóakarónk Bandholz amerikai tábornok.

A fogadtatás légköre: A határon egy francia tiszt fogadta a küldöttséget. Kézszorítás helyett csak egy „fejbiccentéssel", ezzel kifejezve - felsőbb parancsra a békeszerződés aláírásáig ellenségként lesznek kezelve.

A vonat egy elhagyatott párizsi pályaudvarra futott be, ahol egy angol, francia és olasz vezérkari ezredesekből álló katonai bizottság fogadta őket. Az olasz kézszorítással, a francia fejbiccentéssel köszönt. A küldöttség vezetője Henry francia ezredes volt. Párizs egyik külvárosában Neuilly-ben, a Bois de Boulogne erdő közepén fekvő Chateau de Madrid nevű szállodában szállásolták el a küldöttséget.

Az „őrizetükre" kirendelt tisztekből álló bizottság állandóan jelen volt. A kis városkában szabadon mozoghattak, de ha Párizsba akartak menni, előre be kellett jelenteni és csak egy detektív kíséretében történhetett. Ismerősök, rokonok látogatása vagy fogadása nincs engedélyezve, közölte Henry ezredes. Internálva voltak, bármilyen személyi kapcsolat tilos. Már a fogadtatás, ahogy megérkezett megalázó volt, mint az internáltakkal, bűnözőkkel bántak velük.

A lakosság részéről nem volt ellenséges magatartás inkább diszkrét érdeklődéssel nézték és megnyugodva állapítottak meg, hogy a delegáció nem „kutyafejű", emberi formájuk van, a helybeli sajtóból értesülve „barbároknak" képzelték őket.

Mikor megbízó leveleiket eljuttatták a Magas Béketanácshoz, ők is megkapták 1920. jan. 15-én a nagyhatalmak megbízottainak bizalmi leveleit, az amerikaiét kivéve. Ennek hiányát Apponyi a béketanács elnökének, Clemenceauhoz intézett levélben jelezte. Az elnök gorombán válaszolta: „Ha maguk akadékoskodni akarnak, akkor inkább mondják meg, hogy nem akarnak tárgyalni." Ez a hangnem megfélemlítésnek volt szánva. A magyar delegáció udvariasan jelezte, hogy Amerika is hadviselő fél volt, s így szeretne azzal is békeszerződést kötni. Az incidens azután az amerikai képviselő bizalmi levelének megérkezésével lezáródott.

Apponyi levelében nemcsak a békefeltételek írásbeli átadását, hanem tényleges tárgyalásokat kért, de éppúgy mint több más jegyzékük, levelük válasz nélkül maradt.

Végül aztán kaptak egy meghívót a „Quai d'Orsay-ba, francia külügyminisztérium palotájába a békefeltételek átvételére. Az ülésre csak Apponyit az elnököt, és az öt fődelegátust és néhány szakértőt hívtak meg.

Egy hosszú terembe vezeték be őket. Az elnöki székben ült Clemenceau, szembe velük és csak Apponyi előtt volt asztal. Anglia részéről Lloyd Georg és lord Curson, Olaszországot Orlando és Nitti miniszterelnök képviselte. Ott volt a japán küldött is, Amerika képviselője nem volt jelen. A „kisantant" képviselői között ott volt a magyarfaló Titulescu román külügyminiszter. Rövid meghajlással köszöntötték egymást.

Clemenceau nyitotta meg az ülést és közölte, hogy ezennel átadják a Magyarországnak „ajánlott" békefeltételeket, melyeket egy tisztviselő át is nyújtott Apponyi elnöknek. A békefeltéteiek tudomásul vétele után az elnök egy beszédében megteheti észrevételeit. Más felszólalásnak vagy vitának helye nincs"! A válaszra és észrevételeik átadására két nap áll rendelkezésre. Ezzel az első ülés véget is ért...

A győztes államok képviselői már megállapították a Magyarországnak diktált békefeltételeit, ezeket át is adták a magyar delegációnak. A magyar küldöttség vérmes reményeket nem fűzött a tárgyalásokhoz, de ez az egész, előre elkészített „komédia" igen lehangoló volt, ilyen rideg rosszindulatra, annyi cinizmusra mégsem számítottak. Nyilvánvaló volt, hogy az antant hatalmak Magyarországnak ajánlott „békefeltételeket" vitát nem tűrő békeparancsnak tartották.

Éjjel-nappal tanulmányozták a vastag iratot és igyekeztek a választ, olyan formába önteni, hogy erre a Magas Béketanács esetleges jóindulatú tagjai felfigyeljenek.

A jelzett napon elfoglalták helyüket, ugyanabban a teremben, ahol a légkör ellenséges és jéghideg volt. A Béketanács tagjainak arca komor, egyeseké gúnyos volt. Clemenceau hideg udvariassággal szólította fel Aponyit, hogy tartsa meg előadását, felajánlva, hogy ezt „ülve" tegye meg. Ő azonban visszautasította ezt az ajánlatot és állva azonnal, minden bevezetés nélkül a tárgyra tért, francia nyelven, gr. Apponyi Albert 74 éves volt akkor, de szellemi képességeinek teljes birtokában. Clemenceau egy idő múlva félbeszakította hogy az elmondottakat angolra fordíthassák. Apponyi erre tökéletes angol nyelven ismételte a franciául elmondottakat.

A merev, komor arcok felengedtek, érdeklődést kezdtek tanúsítani, amint Apponyi váltakozva épp oly tökéletes francia, mint angol nyelven folytatta a beszédét.

Majd Lloyd George felkérte Apponyit, hogy lenne szíves részletes magyarázatot adni a Magyarországtól elcsatolandó területek nemzetiségi kérdéseivel kapcsolatban. Erre Apponyi megmutatta a Teleki Pál által készített kiváló részletes etnográfiai térképen a valóságot. A legfőbb delegátus a térkép fölé hajolva hallgatták a magyarázatot. Bár senki sem mondta, de érezhető volt, hogy néhányan feltehették a kérdést: Magyarország ilyen mértékű feldarabolása eléggé indokolt-e? Lloyd George megköszönte a felvilágosításokat és gratulált Apponyinak a kiváló, többnyelvű előadásáért. Ugyanis a francia- angol beszédek után Apponyi mégegyszer összefoglalta előadását olasz nyelven is, az olasz delegáció számára, mert erre is felszólította Ciemenceau, kárörvendezve, azt hitte most nevetségessé teszi a delegációt.

Apponyi beszéde szónoki mestermű volt, amely ha nem is látszott, de komoly benyomást tett a Békebizottság tagjaira. Jelentős összetűzések voltak, egyrészt a kisantant oldalán álló francia, másrészt a sokkal objektívabb beállítottságú angol és olasz képviselők között. Nitti olasz miniszterelnök a feltételek enyhítését követelte, de Clemenceau hajthatatlan maradt! A francia sajtó is csak Apponyi nyelvtehetségét említette, de semmit a magyar ügy érdekében, általa felsorolt konkrét érvekről.

(Gróf Somsich László emlékirataiból.).

A magyar delegációnak négy hét múlva kellett írásban állást foglalni a békefeltételekről. Párizsban semmit sem tehettek és január 18-án az egész magyar delegáció visszautazott Budapestre, hogy beszámoljon a magyar kormánynak. Dacára, hogy a küldöttség semmi konkrét eredményt nem tudott felmutatni, mégis az egész kormány és a nagy tömeg, meleg fogadtatásban részesítette és elismerően köszöntötte a visszatért delegációt.

A félárbócra eresztett nemzeti lobogók gyászszalaggal voltak átkötve, s a nemzetnek a remény után keserű tények tudomásulvételével kellett megküzdenie. Egy hónappal később 1920. feb. 9-én tértek vissza Párizsba, elhelyezésük „internált" jellegű, ahogy először volt. A részletes memorandumot átadták a Magas Béketanácsnak, amelyet figyelembe sem vettek és így a békefeltételek, amelyet ezek után tényleg „békeparancsnak" nevezhetünk, teljes súllyal nehezedett és nehezedik mai napig is Hazánkra.

A küldöttség a tárgyalások megkezdése előtt, részletes jegyzéket adott át a francia külügyminisztériumnak, amely a nemzet jogainak és állami létének védelme volt. A jegyzékben felteszik a kérdést: a magyarságot miért teszik inkább felelőssé, mint azokat a nemzetiségeket, amelyeket az antant dédelget? Ezek sokkal nagyobb arányban vettek részt a Monarchia kormányzásában, mint a magyarok! És most „árulókként" cserben hagyták a Monarchiát. Egyedül a magyarok tiltakoztak a világháború megindítása ellen!

„ A bécsi katonai irodában 26 osztrák és 6 magyar dolgozott. Az osztrák külügyminisztérium tisztjeinek 65%-a osztrák, 29%-a cseh és 5, 6%-a magyar." Még csak nem is értesítették a delegációt, hogy elfogadták-e a megbízólevelet, a választ Apponyi lakosztályára kellett volna vinniük, helyette a nyegle francia tiszt az angol ezredes irodájába rendelte a küldöttséget, ahol Apponyit és kíséretét minden udvariasság nélkül fogadták. Erre mondta Apponyi az idős államférfi: „Ha észrevenném, egyszerűen fel kellene állnom és eltávoznom innen És én azt hiszem: „kötelességünk, hogy személy szerint tűrjünk mindent, ami bántó és megalázó, csak a nemzet presztizsén ne essen csorba!" ( Cúth János: Magyarságtudat kézikönyve, 80)."

A békeokmányt 1920. május 5-én egyetlen betű változtatása nélkül kapták kézhez újra a magyar delegáció tagjai. Gróf Apponyi Albert a talpig öntudatos magyar hazafi, azonban nem volt hajlandó „aláírni" tulajdon nemzetének a „halálos ítéletét".

Lemondott tisztségéről és elhagyta Párizst. A magyar küldöttség sem volt hajlandó a békeparancs aláírására. A magyar kormány két miniszterét küldte ki Párizsba, magyar kormány nevében Dr. Bénárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd, volt követ írták alá. Mindig időszerű marad gróf Teleki Pál miniszterelnök fájdalmas kijelentése:

„Száradjon le a kéz, amely a nemzetgyilkos papírrongyot aláírta és egy történelmi szégyenfoltot megpecsételt"!