Április 1.
RobagTetszett az április elseji összefoglaló kommentjük. :D
Az előző napon zárva tartottak az amerikai tőzsdék a hirtelen jött New York-i havazás miatt. A váratlanul jött hűvös idő komolyan igénybe vette az amerikai kőolajkészleteket, így a koraesti órákban már 100 dollár felett jegyezték a fekete arany árfolyamát. Európában is hamar abbamaradt a kereskedés, miután kiderült, a görög államadósság az athéni székhelyű statisztikai hivatal szerint mégsem akkora, mint a korábbi hónapok adatai mutatták. Samitas Tistaross pénzügyminiszter ugyanis egy nullával elírta a költségvetési hiány adatát, így görög államadósság kiszámításához használt adatok is elrontott számításon alapultak. A hírre az európai indexek 10%-os emelkedést produkáltak néhány perc alatt, így az Európai Tőzsdefelügyeleti Hivatal felfüggesztette a kereskedést a parketteken.
A Google bejelentette, hogy részesedést vásárol a Microsoft-ban, hogy közösen készítsék el az új mobil operációs rendszert, amelyet várhatóan Wingle névre keresztelnek majd. A két vállalat az után döntött a fúzió mellett, hogy az Apple 2009-es és 2010-es iPhone, iMac, Macbook, illetve Machintos eladásai kezdik kiszorítani a PC használatát a két vállalat legfontosabb piacain, az USA-ban és Kínában. A közös operációs rendszer válasz az Apple iPad projektjére, amellyel elemzők szerint az Apple további híveket hódíthat el a „szilikon völgyi” etalontól, a PC-től.
Ismét Warren Buffett a világ leggazdagabb embere! A válság alatt visszaszerezte elvesztett 1. helyét Bill Gates-től, amelyet a technikai kereskedés kifejlesztőjeként számon tartott Buffett tavaly nyáron vesztett el néhány elszállt pozíciót követően.
A havazás miatt az amerikai tőzsdék várhatóan ma sem nyitnak ki és a görög tiszta rossz számítási hiba miatt az európai tőzsdéken is korlátozott kereskedés várható.
Boldog április elsejét.