Új Aranykor
GudakesSziasztok!
Mint itt rég óta aktív fórumozó, merem venni a bátorságot, hogy az Alapítványunk megismertető kampányában, itt is nyomjak egy kis marketingezést! :)
Nevelőotthoni, hátrányos helyzetű gyerekeket segítünk, oktatunk, sokféle projekt által.
"Alapítványunk fő célja, úgy gondoskodni a gyermekekről, hogy egy pozitív és szép jövő reménységei lehessenek.
Vágyunk egy „új aranykorra”, ahol az emberek egymással -és magukkal is- megértésben és szeretetben élnek, ahol a majdnem elfeledett emberi értékek felélednek.
Ami most a felnőttek világa, azt adjuk át a gyerekeinknek, és ha róluk megfelelően gondoskodunk, ők felelős felnőttként fogják azt tőlünk átvenni.
Gyerekekről gondoskodni, nem azt jelenti, hogy csak etetjük, ruházzuk, szórakoztatjuk őket, fontosabb, hogy olyan erkölcsi példát mutassunk nekik, amire felnézhetnek. Olyan törődést kell adni, ami megérinti őket és ezáltal nyitottá válnak olyan értékek, tulajdonságok elsajátítására, ami meghatározhatja jövőjüket.
Azoknak is segítünk, akik szeretnének jótékonyak lenni és támogatni a hátrányos helyzetű gyermekeket, de nem tudják, hogyan tegyék meg azt. Olyan alternatív megoldásokat kínálunk, amelyek segítségével nem csak azok tudnak segíteni, akik jómódúak, hanem azok is, akik tetteikkel szeretnék kimutatni a gyerekek felé érzett szeretetüket."
Nézzétek meg a honlapunkat:
legyetek "rajongóink" a Facebook-on!
Azon ritka magyar nonprofitok közül vagyunk, aki nem pályázatoktól függ, az csak plusz, máshonnan megteremtjük a projektjeink pénzügyi hátterét.
Hamarosan például találkozhattok majd Budapest terein, sütiosztó önkénteseinkkel, akik különleges kézi készítésű édességeket, süteményeket kínálnak adományokért.
Kis idő, és útnak indítjuk az első, nyugaton rég működő Charity- shop-ot, amiket mi Jószívűek boltjának nevezünk. Terv szerint, ez fővárosi és vidéki hálózat lesz.
Pár nap, és indul egészségközpontunk is.
Mindezekről, rendszeres, friss hírek olvashatók oldalainkon!
Üdvözlettel:
Gudakes
Hatvani László