Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: Algába fektet a holland kagyló (eléghülye cím)

Mercurius Előzmény: #15470

Nézd, az alga és a búzafű a világ legértékesebb tápláléka az összetételük miatt, vitaminok, ásványi anyagok és enzimek olyan skálája van bennük, amit mesterségesen sem állítanak elő.

Kétség sem fér hozzá, hogy rendkívül egészségesek. Ez a dolog egyik oldala. A másik oldala pedig az, hogy kinek van rá szüksége valójában, és hogy milyen az ízük, állaguk, stb. A búzafű például egy fűnyíró kinyalására emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy nem jár a penge közben, de ettől még nem lesz jó ízű. Madonna ezt issza például, és lelkes híve, és nem is néz ki rosszul (persze 20 évesen sem nézett ki rosszul, amikor még nem ezt itta). :-D

A spirulinát viszont csak be kell szedni tablettába, és olcsón is meg lehet venni jót. Többet ér mint egy multivitamin. Már 20 éve is hallottam, hogy az alga lesz a jövőben az emberiség fő táplálék forrása, és csak mostanában értem meg, hogy miért van ennek akkora jelentősége. Értékes tápanyag, szemben azzal a szeméttel (értéktelen táplálék), amit a legtöbben megesznek. Amúgy én is. :-) De mivel nekem megvan a tudásom és a lehetőségem is, ezért kompenzálok.

Hogy kinek rá van feles pénze? Tudnék mesélni... (a kapcsolati tőkém jelentős része onnan van)... de kinek van felesleges pénze cigarettára, alkoholra, gyógyszerekre, stb... Szóval ez kétoldalú dolog. És az egészségre költeni jó befektetés. Az egészségkárosításra nem, mert utána lehet gyógyszerre költeni. (Az mégjobb biznisz amúgy.)

Az megint külön téma, hogy nem kell mindenből a legdrágábbat, és az agyon marketingeltet megvenni. De tapasztalatból tudom, hogy a reklám nagy isten, az emberek legnagyobb hányadának.