Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyar Péter interjú

matgab Előzmény: #1499135

Ácsi ácsi ácsi!

Asszonyverésről szó sem volt!

Az, hogy egy válófélben lévő pár vitatkozik hangosan, amire egy rendőr- akire a miniszter védelme amúgy rá volt bízva- úgy nyilatkozik, hogy az akár félelmet keltő lehetett másnak- az semmit nem jelent. Ez egy szimpla karakter gyilkossági kísérlet.

Nem úgy szoktak a válófelek vitatkozni, hogy nyugodtan leülnek és azt mondják, hogy "figyelj értem amit mondasz , de nekem más a véleményem, így kellene megoldani" mindezt nyugodt higgadt hangnemben.

Ilyenkor már a szerelem elmúlt, a másik inkább idegesíti az embert, nem figyelsz rá, sőt inkább zavar a jelenléte is és egyáltalán nem tolerálod a f@szságait és ezért kiabálnak egymással (mert lelkük már nagy távolságra van egymástól). Teljesen kölcsönös szokott ez lenni, ráadásul a nőknek ilyen téren amúgy kifogyhatatlan a lelki terror eszköztáruk.

Másik oldalról viszont nagyon ambivalens, hogy egy olyan ember, aki tizenéven át evett a NER tenyeréből, az utána kiáll hirtelen a nyilvánosság elé és elkezdi szapulni azt ami eddig jól tartotta.

Valszeg a válás után fogyni kezdett körülötte a levegő és tudta, hogy ezen zsíros poziciók nagy részéből ki fogják tenni, hiszen nem original káder. És azt hitte eddig, hogy őt a tehetsége vitte odáig ahová elért és nem tudott szembenézni azzal, hogy elkezdett fogyni a hatásköre, hatalma.
Ezért sértett fenevadként kapóra jött az ellenzéknek. No nem ennek a debil hazainak, hanem valószínűleg őt valami amerikai "demokrata" vagy európai balliberális szervezet választotta ki. Egy jó kiállású, jóképű gyerek, akinek sok belső infója van a Fidesz viselt dolgairól és egy önértékelésében sértett dúvad, aki nagy ambiciókkal rendelkezik.

Senki ne gondolja, hogy hirtelen a semmiből előlép egy (magyar ellenzéktől eddig soha nem látott) profin megcsinált ember, profi fotókkal, profi kommunikációval, megfelelő csatornákon szépen -történeteit lépésenként felépítő- kommunikáló, profi rendezvényeket lebonyolító magányos harcos.

Valakiknek kellett egy ilyen arc, akire felépíthetnek egy image-t.

Nem véletlen az időzítés sem, hiszen USA elnökválasztás van (és a Fidesz Trump mellett tört lándzsát) és EU parlamenti választás is van idén. Ez is azt mutatja , hogy nem a hazai ellenzék varázsolta elő a nyulat a kalapból.

Igen a Fidesz sajnos "lekurvult", elveszítette fékeit, Dél amerikanizálja az országot. MP-ben viszont legalább annyira nem bízom, mint az összes többi ellenzéki pártban.

Akkor már leginkább az MKKP és a Mi Hazánk, akik a legszimpatikusabbak, de egyikből sem lesz soha kormányerő.