Regisztráció Elfelejtett jelszó

Hozzászólás

matgab Előzmény: #1495843

Rájött a politika, hogy szalámi taktikával a mai társadalmat tökéletesen lehet manipulálni.

Ennek a nagy tesztje a covid volt, amikor nézték, hogy ezt tiltják meg, aztán azt is meg amazt is. Illetve ezeknek , meg azoknak. Aztán jött az oltás kötelezővé tétele (gyakorlatilag tömegek orvosi és társadalomtudományi emberkísérletekbe vonása), ahol az egészségügyi dolgozóknak tették kötelezővé, aztán közalkalmazottak részére és már épp a piaci szférában is elkezdték ennek az előkészítését, amikor szerencsére jött Putyin a háborújával és végett vetett 1 hét alatt ennek az egész covid hisztériának.

Ez működik kicsiben nagyban. Mindenki látja, hogy a világ kezd kicsi lenni az emberiségnek, ahhoz meg hogy mindenki jómódú kényelmes fogyasztói életet éljen, ahhoz meg főleg kicsi.

Ezért az emberek, mint a patkányok a kísérletben elkezdenek önmaguk túléléséért küzdeni. Amit természetesen elősegít a technika is. Hiszen ma már az emberek közötti érintkezések nagy része már csak virtuális. Eltűnnek a valós kapcsolatok, az igaz barátságok, a családi kötődések, a holtomiglan holtodiglan fogadalmak. Az eszmék, vallások kiüresednek, helyüket átveszi a pénz imádata. Mindenki egóvá válik , többet akar megkapni a közösből és kevesebbet beadni.
Mindenről a pénz dönt, a fociról , a politikai választásokról, a politikai folyamatokról, a környezetvédelemről, az emberek ön és én tudatáról. Annyit ér mindenki amennyi pénzt össze tudott harácsolni. A világ leggazdagabb 1%-nak nem elég már a világ vagyonának a 30-50%-a , ők ezt 80-90%-ra akarják növelni.


Mitől lenne összefogás és kivel? Mindenki azt nézi, hogy kit hogyan tud lehúzni, megszerezni, dominálni. A szomszéd országot, a másik megyét, a másik várost, a másik falut, a szomszédot, a családból a másikat.