Regisztráció Elfelejtett jelszó

napi érdekesség

matgab Előzmény: #1491711


Másfél hete a közmédiában téma volt a születések számának drasztikus visszaesése. Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója elmondta ennek a hátterét: „A tavalyi évet nézzük úgy is, hogy a tavalyi évben születtek meg azok a gyerekek, akik a fiatalok kovid oltása idején kellett, hogy foganjanak, magyarul: minden számot próbáljunk kilenc hónappal visszafele pörgetni. Az, hogy a tavalyi évben csökkenés volt, ezt tudhattuk akkor, amikor a kovid oltásokat a húszas, harmincas, negyvenes nők megkapták, hogy ott azért lesz csökkenés.” Vagyis a magyar nemzeti keresztény "szakemberek" pontosan tudták, hogy az oltásnak olyan súlyos mellékhatásai lesznek, mint a meddőség és vetélés, azaz meggyilkolják a magzatot, ez pedig olyan arányú, ami a demográfiában is látható lesz. Ezzel szemben a magyar nemzeti keresztények folyamatosan azt hazudták, hogy az oltásnak semmilyen kockázata, rizikója nincsen, sőt csak előnyei vannak. A teljes műsor itt nézhető meg, a kivágott rész kb. 7.50-8.25 között látható (https://www.youtube.com/watch?v=T7nlegG893o&t=459s)