Regisztráció Elfelejtett jelszó

szeptemberi közgyűlés

Mercurius

Lezajlott szépen csendben a mostani közgyűlés is, melyet egy hónap múlva (okt. 16) egy újabb követ. A napirendi pontokat kíváncsian várjuk, de állítólag a Fund-nak lesz pozitív bejelenteni valója. Hát bőven lenne mit ugye...

A Közgyűlésen érezhető volt a feszültség, a régi magyar és az új IT tagok között.

Az ülést Edward Mier-Jêdrzejowicz vezette le Barcza Mihály segédletével. Rényi Gábor késett a kezdésről, nem zároltatott, és az asztalhoz sem ült le, de amint megjött, máris módosítani akart a jegyzőkönyvvezető személyén. Ezek elég komoly jelzések voltak. Vitvera László mint egyetlen kisrészvényes volt jelen hivatalosan. A többi jelenlévő az előző közgyűlés óta lényegében nem változott.

A kezdeti közjátékot leszámítva nagyjából rendben zajlott le a közgyűlés. Lehetett kérdezni bárkinek korlátlanul, mely kérdésekre a legilletékesebbek kimerítő (de nem mindig kielégítő) választ adtak.

Röviden a lényeg: a hiányzó pénzeket (mind a Fund, mind pedig a Genesis Energy, ill. a Cogenco) az induláshoz a német befektetőtől várják, akinek a képviseletében jelen volt Damian Greco, aki Rényi Gáborral közösen ismertette a korábban már publikált Cogenco ügylet részleteit. Greco úr jelenlétéből, ill. hozzászólásából arra következtethettünk, hogy elkötelezett a projekt mellett, és ha teljesülnek a feltételek, az 50 millió USD átutalásra kerül a Cogenco számára, mely a Genesis Energy spanyol projektjére, ill. részben a magyar projekt indításra van szánva. Bár a magyar leányvállalat sorsa még bizonytalannak tűnt, melyről Vitvera úr többször is érdeklődött.

A hitelekből, állami támogatásokból, ill. a befektetőtől összesen 100 millió euróra számítanak.

A kivitelezővel már zajlanak a tárgyalások, és nagyon remélik, hogy innentől már felgyorsulnak az események, és elindulhat a beruházás, és azt 18 hónapon belül, be is fejezik.

A tőkeemelés technikai okból való elhalasztására nyomatékosan és többször rákérdeztünk. Az erre szánt összeg letétbe van helyezve egy német befektetésibankháznál, és mivel a befektető garanciát vállalt ennek az összegnek a Cogencon keresztül a Genesis Capital Management részére való átutalására, ezért ennek a garanciának az érvényre juttatása folyamatban van, és ennek vannak technikai problémái, melynek pontos okait nem sikerült megtudnunk.

A Genesis Energy Nyrt IT-je, az újabb határidőig nem tervez semmilyen lépést ezzel kapcsolatban sajnálatos módon. Magyarán a Fund tartozása és tőkeemelése egyértelműen függ, a befektetőtől, mivel saját pénzük nincs. Egyéb alternatíva lenne még, a részvényeik tőzsdén való eladása, de mivel ez nem érdeke senkinek, nem is tervezik.

Mellesleg a Fund ugyanannyi darabszámmal képviseltette magát, mint legutóbb, tehát eladás nem történt a részükről.

A Genesis Energy pedig a mai napon kifizette adósságait, és megegyezett a hitelezőivel, ezáltal a csődveszély e téren elhárult.

Konklúzió: nincs áttörés továbbra sem, pénz sem érkezett, de a szándék megvan rá, és a hosszas előkészítő munka lassan beérni látszik. Az új befektetőnek teszik a projekt, és elkötelezett, egyelőre csak letéti garanciák szintjén.