Jesszusom, vannak még racionálisan gondolkodó ellenzékiek??
Jakabnak milyen feje van XD
https://mandiner.hu/cikk/20220222_marki_zay_peter_...
Jesszusom, vannak még racionálisan gondolkodó ellenzékiek??
Jakabnak milyen feje van XD
https://mandiner.hu/cikk/20220222_marki_zay_peter_...
Ejnye bejnye, így figyel a tisztaságra ez a Hadházy? :)
"Mint közölték, a megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi
polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával
Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek
egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak
igényt.
Emellett 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán
legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt
- írják.
Az ügyészség közlése szerint a kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak."
Ez még kimaradt, mint előny:
Bár én évről évre öregebb leszek, de a diáklányok mindig ugyanolyan fiatalok.
Sarkított esetben én is mindent elolvasok - ha nagyon keresem a választ vagy nagyon fontos.
Hétköznapi esetben azonban szerintem ez nem lehetséges, muszáj szelektálni.
Azt meg nem hiszen, hogy az olvasók jelentős része utánajárna és ellenőrizné az adatokat - ami nem is hiszem, hogy olyan egyszerű lenne.
ennyire nincs téma a nagyvilágban, a 444 szerint? ez 22 napos sztori, #894728 :))
ha már vezető, trudeau annyira liberális vezető, hogy a bankszámlákat is befagyasztja, szétvereti a tüntetőket... ekkor soros bá nagyon a csendben van, nem merik kikérni a véleményét.. :)
Soros György elmondta a véleményét a magyar választásokról (444.hu)
„Magyarország választópolgárai minden valószínűség ellenére kiszavazhatnak egy autokratikus vezetőt a hatalmából” - mondta Soros György a Stanford Hoover Intézetének elmondott beszédében."
öreg majom nem hisz a bajnok csapatban? :DD
azért ezekben ellenőrizhető számok vannak.
Nem tudom, nem is érdekes ki kivel van, mert ha érdekel egy téma akkor mindent elolvasok annak a kapcsán, ha szelektálsz akkor vesztettél, palira vesznek.
igen, egyik se létezhetne a másik nélkül, mint jing és jang :)
igen, beírhattam volna a határvédelmet, ami szerződéses kötelezettségünk hiszen a schengeni határok védelme kutya kötelessége a szélső országnak.
Az adózást írtam.
Igen, Mató elmondta, többféle adózás van, azt mondta alacsony adózást akar és a jól követhető fogyasztást akarja adóztatni -tökéletes- ellenőrzött számlázással magas fogyasztási adóval ez betartható, míg a megtakarításnak nyújt megfelelő alternatívát - állampapír- ami egyben az adósság szerkezetét is javítja. Soha nem látott magasságokban a megtakarítások.
Fidesz most balról előz ez az mszp ellen is bejött, szerintem ez most hibás, ez a kemény osztogatás egyrészt sokba fog kerülni, másrészt a nagyon érzékenyített libsi vagy a libsibalosok által mevezetett fiatalok elveszik a pénzeket de nem lesznek fidesz szavazók. Mondom neki most vetted fel a nagy zsetonokat és köpködsz a kormányra, mondom legalább akkor legyen annyi gerinc benned nem veszed fel, mondja a széparcú felveszi mert annál kevesebbet tud lopni a kormány :) erre varrj gombot.
Mató mostanában ellent mond, nem tetszik neki szerintem több dolog, kb azok amik nekem sem.
Telex: Matolcsy: Nem sikerült a kanyarban előzés
A lopásra mondom, hogy nem ellopják a pénzeket (eus pénzeknél nem is tudod vagy azonnal látszik lásd 4es metró), a módszerük az, hogy a haveri réteget hozzák helyzetbe, ha kapsz 2-3 mrd-os munkát és normálisan meg tudod csinálni és marad rajta a normál 8-16% haszon az szép..ez nem lopás.. lopás ha 1ft-ért kapsz 100Ft értéket.
A rogán féle szarzsákok több kárt okoznak fidesznek mint a teljes ballibsi média. Valószínűleg van egy olyan siserehad amit orbánnak táplálni kellett, miért mit tudnak vagy mit tesznek/tettek ezt nem tudom. Ez a siserehad kiépíthetett egy hatalmi réteget amire már orbánnak nincs hatása. Egy egy kilátszik amikor letartóztatják a legpofátlanabbakat.
Állítólag 3-5000 ember van a háttérben egy-egy kormánynál, egy részüket nem érinti a kormányok váltása, ebben benne vannak a ki- és átjáró emberek.
Csak összegezve, minden kormánynál a hatalom az erőforrások birtoklása a cél!! Ömlik be a zseton az ablakon és ezt te csatornázgatod. Ha mondod legyen híd és lőn.. mámorító lehet, ezek után nehéz lenne bolti eladónak lenni, ezért másznak le a politikai szemétdombról a gyurcsótányok.
Orbánnak van egy küldetéstudata ebben biztos vagyok, de a siserehad harapni akar. Annyit tud elérni, hogy több csöppen vissza az embereknek az országnak mint egyébként szokott.
igen, vállalkozó vagyok és gondolkodom. A covid válság nem volt kemény? Én semmilyen lobbihoz nem tartoztam egy petákot nem kaptam ingyen pedig jól esett volna. A vállalkozói lét ilyen, fent és lent, leng az inga. Csak jelzem a benzinkutak akkor nem akarnak egyezkedni amikor nyakig jártak a haszonban. Mellesleg korábban azt mondták nem a nafta eladása a buli hanem a mellette lévő szolgáltatás, tehát most a shop/kávézó/kajáldák jól működhet az amúgy olcsón tankoló vendéggel.
Ha annyira minuszos az üzlet akkor becsukhatja ideiglenesen, ez nincs korlátozva, deee ezt egyik sem teszi. Az építőiparban szakképzetlenül is kaphat a delikvens 20-30ezret mint kisegítő vagy jó műszaki érzékű ember, de ósen tesco, lidl is 2-300ezret fizet, gondolom a kutasok zömének nem benzinkutas a végzettsége
Amúgy láthatod, a megmentett kereskedők a vendéglátósok bőven infláció felett emelnek, 20-50% között, mert az emberek jól élnek kapják az ingyenpénzeket a zöme elkölti. A minőségnek ára van annak meg menni kell felfele (hasitasi)
A fidesz ezt soha nem tanulja meg. az olcsó vagy ingyen pénzt elveszik a kufárok a paraszttól, annyival emelnek amennyi ingyen pénzt kap. lásd bolti árak és ingatlanok. De a kereskedők a világban így működnek nem hazai találmány.
A nagy mentés 12 éve történt, azóta sok minden változott.. mi is változtunk, a fidesz is változott... :)
Mostanra ott tartunk, hogy az emberek megmentésére hivatkozva cégek mennek tönkre. Oké, volt aki sokat nyert, de gondolj bele, ha azt mondanák, hogy holnaptól a te vállalkozásod is be kell nyelje a veszteséget fél éven keresztül, mert kampány van..
Oké, rögzíti az üzemanyag árat, de akkor mondja azt, hogy autópálya és határ mellett, piaci ár, cégeknek, kamionoknak, piaci ár, aki kannába kér 100-200 liter benyát, piaci ár...
Másik sztori, itt van a tanárok esete. Kezdő tanár 170e alatt keres, minimálbér 200e. Mennyire jogos 10% emelés? Akkor már mondhatták volna, hogy minimálbért megkapják +10%. erre megy a szkander, jogos, vagy nem jogos a tüntetés, miközben minden jóérzésű ember, azt mondja, hogy jogos, mert ő is ezt tenné..
Ha meghallgattad az iparkamarás szónoklatot, maga a vízió rendben van, csak valahogy a tetteket, a jogszabályi kivitelezést, egy picit távolabb érzem a valóságtól...
pozitív nekem még a migránsok elvi szinten is távol tartása.
Valamint a fogyasztási adók növelése és a bért terhelő adók csökkentése.
Matolcsy valóban egy zseni, kár hogy az utóbbi 3 évben mintha kivették volna a kormányrudat a kezéből. És nem Vargáéba tették át az is biztos.
Ugyanakkor az elmúlt 4 évben nem lehet nem észrevenni azt, hogy elkezdett a Fidesz a polgári oldalától távolodni és egyfajta szélsőbalos párttá válni ezekkel az árstopokkal.
Illetve a lopások mértéke és közterület kisajátítások (Balaton, Hegyvidék stb.stb) mennyisége nekem például eléggé elkezdte kiverni a villanyt. Ilyet nem csinálhatnának! A Balatont se betonozzák le, ne tegyék magán kikötőkké a szabad strandokat! Ami meg a XII. kerületben zajlik , az is minden szinten felháborító.
De az ellenzékre nem tudnék nyugodt szívvel szavazni. Egyedül az MKKP és a Bencsik János féle Polgári Választ tudom nyugodt szívvel támogatni.