Regisztráció Elfelejtett jelszó

De30 (GDAXI)

dax

#860581 matgab Előzmény: #860577

Semmi nem egyértelmű manapság a piacokon.

Lenthort sem akarnám megbántani- tényleg szépek a grafikonok és sokszor eltalálja a szinteket, ahol fordulnak, de az is igaz, hogy március végén- április elején ő is azt írta, hogy minden pici emelkedést arra kell kihasználni, hogy további shortokat nyisson az ember. Azóta persze az index emelkedett vagy 30%-ot. Ha valaki kihasználta short nyitásokra az emelkedéseket, akkor az már elvesztette a vagyonát.

Másrészt nyilván logikus lenne, hogy essen a piac, mert van csak az USA-ban több, mint 20 millió munkanélküli, rekordon a covid terjedés szintje, kiújulóban van az USA - Kína- EU kereskedelmi háború és jónéhány iparágban csődben vagy csődközeli helyzetben vannak már nagy cégek.

Ez mindenképpen esést vetítene előre. Ez lenne az egyetlen logikus irány. Ezzel szemben van rengeteg új kisbefektető, aki a most megkapott kis segélyét , meg az eddig sportfogadáson elköltött pénzeiket magas tőkeáttétellel "játszák meg" illetve maga a FED és a többi központi bank, akik egészen mostanáig korlátlanul nyomtatták a pénzeket.

Valamint itt jön még a közelgő elnökválasztás is, ami bőven megnövelheti még a volatilitást is.

Összességében jobb lett volna nem 30k alatt nyitni a BUX shortokat, de szinte biztos vagyok benne, hogy év végéig lesz még jó a shortom. És remélem, hogy nem találja ki a BÉT, hogy az alapletétet megnöveli pl. 100e forintra.

dax

#860580 Lenthor Előzmény: #860579

Lenthor Előzmény: #860561

Nem csodálkoznék rajta, ha most innen visszamenne 12.340-12.350-ig vissza teszt és megtévesztés miatt.

------------------------------------------------------------------------------------

Óráson még mindig van esély 12.340-12.350-re.

https://invst.ly/r8gga


dax

#860578 Lenthor Előzmény: #860577

Vannak fontos támaszok és fontos ellenállások. Ha, azokat töri lefelé, vagy áttör rajtuk felfelé, akkor nem tudom, hogy min gondolkozol.

dax

#860577 KB58 Előzmény: #860575

Lehet, hogy így lesz, én mindent ki tudok hagyni, akkor is ha ismerem a fontos szinteket és látom a charton is.

A mai aljról a felmenetelt kihagytam (sajnos a lemenetelt is, de éppen az esés indulásakor nem voltam a gép előtt), pedig gondoltam, és akkor a volatilitás index-eken is látszott a fordulás.

https://invst.ly/r8fmu

A dilemmám az a shorttal, hogy nehogy a mai aljról csináljanak új lokális csúcsot. Az nagyon durva lenne, nem ezt várnám, hanem azt short irányt, amit te is (ezért nem értem magam, hogy tegnap miért nem nyitottam shortot 12600 alatt), de manapság már minden lehetséges.

Már megint mindkét iránytól tartok, és ha nem sikerül nyitni a fordulóknál, akkor nem is nyitok, ami legtöbbször elég nagy hiba.

dax

#860575 Lenthor Előzmény: #860567

KB58 Előzmény: #860566

Szinte fáj, hogy tegnap 12600 alatt nem nyitottam shortot.

----------------------------------------------------------------

1. Ha a C/3 hullámban vagyunk, akkor ez még csak az eleje.

Ha, így megy. akkor 11.500-nál is azt írod, hogy megint végig kihagytad ezt a jó lehetőséget.

2. 12.340-12.350-ig lehet, hogy visszamegyünk a lemaradókért. Akkor meg írod, hogy ezt az emelkedést bűn volt kihagyni?

dax

#860569 matgab Előzmény: #860567

még mindig jobb egy 12600-on nem megnyitott DAX short, mint egy 30k alatt megnyitott BUX short...

dax

#860566 Lenthor Előzmény: #860565

Ma látni kellene a 12.088-at.

Legalábbis erre számítok! Csak shortom van, pozícióból beszélek.

dax

#860560 Lenthor Előzmény: #860498

Lenthor

Sziasztok, jó hétvégét!

Ha esünk, akkor a távolabbi célok:

11.538 (50%-os fibo) és

11.213 (61.8%-os fibo)

https://invst.ly/r724r

------------------------------------------------------------

Hétvégén erre az aljakra számítottam, hosszabb távon.

Ha, már valóban esünk.