Regisztráció Elfelejtett jelszó

De30 (GDAXI)

dax

#859920 Lenthor Előzmény: #859919

Az Eurex lehetővé teszi a DAX határidős kereskedelmet, és a DAX30 CFD is forgalmazható az ünnepek alatt.

Elnök választás

#859912 JackOne

"NOVEMBERBEN ELNÖKVÁLASZTÁS LESZ ÉS SZINTE BIZTOSRA VEHETŐ, HOGY KÍNA ÉS A “PHASE 1” KERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁS A KÖZPONTI TÉMÁK KÖZÉ FOG TARTOZNI.

Teljesen mindegy, hogy indexben, technológiai papírban vagy bármilyen más részvényben ülünk majd, ez igen nagy hatással lesz az árfolyamokra. Trumpnak erőt kell mutatni és ennek legkézenfekvőbb módja az, ha Kínát támadja. És nemcsak a koronavírus kapcsán.

Elkerülhetetlennek látszik, hogy előkerüljön a „Phase 1” kereskedelmi megállapodás és annak felülvizsgálata. Szavak szintjén Kína a szerződés melletti elkötelezettségét hangsúlyozza, de a tettek mást mutatnak. Nem tetszik neki az alárendelt szerep és még ha rövid távon egyfajta kényszerpályán is mozog, mindent megtesz, hogy hosszú távon ez ne így legyen. Egyértelmű, hogy Kína Trump bukásában érdekelt és legkönnyebben azzal tudja befolyásolni az elnökválasztás kimenetelét, ha továbbra is mérsékelt intenzitással fogja vásárolni az amerikai agrártermékeket.

MINDEN JEL ARRA MUTAT, HOGY A KERESKEDELMI HÁBORÚ MÉG SOKÁIG FOG KÍSÉRTENI MINKET. ANNÁL IS INKÁBB, MERT EZ A KONFLIKTUS NEM EGYSZERŰEN A KÜLKERESKEDELMI EGYENLEGEK RENDEZÉSÉRŐL SZÓL, HANEM AZ USA ÉS KÍNA KÜZDELMÉRŐL A GLOBÁLIS VEZETŐ SZEREPÉRT.

Ez már az új hidegháború."

http://concordeblog.hu/2020/05/29/the-war-must-go-on/?utm_campaign=hirlevel2020-05-29&utm_medium=edm&utm_source=mailchimp&utm_content=button

dax

#859911 JackOne Előzmény: #859909

a FED keddtől nem csak a kereskedelmi bankokat, a KKV. -t is közvetlenül támogatja egyéb ügyletei mellet (soha ilyen a történelembe nem fordult elő (igen nagy lehet a baj) ezért = activate nuclear turbine printer

Szerintetek ez meddig lesz elég? - miközben "K" felépülési pályának a legnagyobb az esélye, azaz a gazdag még gazdagabb lesz a közép lemegy alsóba tartósan, az alsó meg ott marad ahol van, csak sokkal többen lesznek - maradhat 20 M munkanélküli tartósan a 40 -ből ... ZAVARGÁSOK + TRUMP+ Nemzeti Gárda - nekem nnaggyon nem tetszik (borulás szaga van)!

USÁSOKNÁl nálam mindhárom idexben komolyabb ékelődés április közepe-vége óta -kezdenek egyre jobban beszűkülni és rálapulni az emelkedő alsó trendvonalra...míg DAX nem sokára a felső csatit éri el egy ékelődésben (12400 középértékkel -200 + 500 hibahatáron belül) ...kettő hét, max 1 hónap ...?....hogy látjátok?

Emóció: az utolsó stádiumba kezdünk érni (extravagáns vég SP 3250 környéke, NQ 10.500 , DW 26500- 26969) DAX....?

dax

#859909 KB58 Előzmény: #859902

Egy hozzászólás az SP Investing fórumból a FED-del kapcsolatban (nagyon tetszett):

"Soon FED will press "turbo" button and activate nuclear turbine printer. It will print so much that unicorn will fly in the sky and ******rainbows"

dax

#859908 KB58 Előzmény: #859904

Köszönöm, pont erre a chartodra gondoltam. Az SP shortot nullában lezártam, pedig lehet, hogy jó lett volna majd. Demoban még tegnap szintén erről a 3035-ös szintről nyitottam 30 db SP CFD shortot. Kiváncsi leszek, mi lesz rajta az egyenleg a jövő hét elején.

dax

#859903 KB58 Előzmény: #859902

Az valószínűleg nem.

Szerinted most innen az SP megy tovább fel?

Nyitottam egy shortot 3035-nél.

dax

#859902 Lenthor Előzmény: #859901

Trump nem jelentett be semmi újat,

Egyelőre ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi megállapodás nem ér véget.

dax

#859892 olika78

H4 RSInek csináltak egy kis teret, talán?

Na, ilyeneket írok és egyből lezúzzák.:))

dax

#859890 Macskaegér Előzmény: #859889

Jó reggelt!

Köszönöm a chartokat és a gondolatokat!

Tegnapi pozim hozta a várakozásokat. Az ichomoku felhő támasztja az árfolyamot h1--en.

https://www.tradingview.com/x/Icnrd7uV/

A mai napra további realizálást várok, hosszú hétvégére a nyerőt eltehetik, ellenben a záró érdekes lehet a hónap végi window-dressing miatt.

dax

#859889 Lenthor Előzmény: #859886

Sziasztok, jó reggelt!

Ma, sem leszek, de teszek be egy-két elgondolást!

Meglesz az a lefelé korrekció az indik feltöltésére szerintem.

Feltehetően a "iv" hullámban lehetünk lefelé. Vagy a 23.6%-os fibo 11.606 elég, de az a-b-c azt mondatja velem, hogy megpróbálkozhat a maximummal a 38.2%-os fibo-val a 11.463 környékével.

https://invst.ly/qytws


Utána jöhetne az "v" hullám felfelé!

Mivel az "i" hullám nagyon hosszú volt, ezért az "v" hullám a (11.463-as feltételezhető "iv" aljról) akár 12.460 környéke is lehetne.

https://invst.ly/qyt-3