Ez kb. az a történet, mint a Katasztrófaelhárítás vs Tűzoltóság vagy az azeri baltás gyilkos kiengedése.
Csak nagyobb a lépték.
Nehéz úgy autoriterekkel barátkozni, hogy közben az ember maga egy normális értékrendet tart.
Ez kb. az a történet, mint a Katasztrófaelhárítás vs Tűzoltóság vagy az azeri baltás gyilkos kiengedése.
Csak nagyobb a lépték.
Nehéz úgy autoriterekkel barátkozni, hogy közben az ember maga egy normális értékrendet tart.
nem, itt arról van szó, hogy amióta TEK van, és leépítette Viktor a terrorelhárítást (és kémelhárítást), azóta nincs szakmai együttmüködés, és érzékeny információkat nem osztanak meg velünk (mert a TEK elkúrja, vagy belpolitikára játszik a szövetségesek ellenében, nem egy példa van rá) .
Amióta pedig a magyar kémelhárítást teljesen átjárja a kgb, azóta nemhogy érzékeny információcsere nincs, de már konkrétan müveleti terület lettünk szövetséges helyett.
A görögökkel vagyunk egy skatulyában, csak náluk ez végig adott volt, mi meg konkrétan most árultuk el a nyugatot és a visegrádi négyeket az elmúlt pár évben és ez már visszafordíthatatlan.
Okulva ebböl, leépült az együttmüködés a szövetségesek között, még egy magyarországot nem kockáztatnak.
Én azt olvastam, hogy az EU nyugati tagállamai maguk építették le a kémhálózatukat a berlini fal leomlása után - mert hogy most minden szép lesz és lehet ezen spórolni.
Gondolom neked is csak olvasmányokból vannak erről információid, vagy nem?
az EU rendszerét egyetlen vétó is jól meg tudja akasztani, mint nem is egyszer láthattuk, akár kis tényezöktöl is.
Szintén feladat, ha az EU müködöképes akarna lenni.
És akkor nem beszéltünk arról, hogy elárasztotta az EU-t orosz kémek tízezreivel, lerombolta az EU antiterrorista együttmüködését, meg hasonló kis tényezöjü dolgok. Bagatell.
Amikröl szó nem esik, csak a színfalak mögött, de azért létezö dolgok.
Valójában nem tudom megmondani, hogy viktorral vagy viktor nélkül nagyobb az esélye egy orwelli állam létrejöttének.
Azért az sem egyszerű, amit nyugaton nyomnak - népbutításban, túlzott liberalizmusaban etc.
Valójában nem tudom megmondani, hogy viktorral vagy viktor nélkül nagyobb az esélye egy orwelli állam létrejöttének.
Azért az sem egyszerű, amit nyugaton nyomnak - népbutításban, t
Viktort vegyük ki a képletből, kis tényező, felült a trendre, a nagyságát az fogja meghatározni, hogy észreveszi-e mikor kell kiszállni... tőzsdei hasonlattal élve megüli a bikát, ez még fut, hogy meddig, majd meglátjuk, hogy azaz úgynevezett "válság" mikor üt be..
"van határvédelme, van hadserege, van hadi technológia, amivel megtudja védeni a saját határait"
Épp egy válság lenne például ami kikényszerítené a közös EU megoldásokat ezekre, ahogy látszik is a (lassú) mozgolódás.
Persze, van bizonyos Viktor, aki rátesz arra egy lapáttal, hogy mindez ne sikerüljön.
Igen, USA hatalma is erodálódik, de van határvédelme, van hadserege, van hadi technológia, amivel megtudja védeni a saját határait, EU-nak ezek közül mije van? Azon kívül, hogy a periféria országok szívnak a legjobban, és csodálkoznak, ha olaszoknál is szélsőjobb kormány alakul... és ez még csak a kezdet..
Ez minden nagy államalakulat sajátja:
Lassan reagál, jónéhányan belebuktak ebbe már.
A kulcs mondat "Soros csak rátesz erre egy lapáttal."
Ha megnézzük a történéseket, az EU, az események után megy, mint Mo-on az ellenzék, csak nagyba..
Ez azért nem ilyen egyszerű.
Az EU tényleg túl nagy túl sok különböző fejlődési stáidumban lévő állammal, miközben a világban értékválság van.
Soros csak rátesz erre egy lapáttal.
kedvenc mondatom "A gond Sorosék szerint az, hogy az unió megosztott és belefáradt az integrációs folyamatokba" :D
Senki nem szólt Gyuri bának, hogy az unió abba fáradt bele, hogy az általa támogatott szervezetek ráhordják az eu-ra a migránsokat oszt ennek következménye a fáradás? :)
http://hvg.hu/itthon/20180618_Orbanisztan_Svedorsz...
"
Elmesélt egy történetet arról, amikor beszélt egy idős falusi emberrel, aki még soha nem találkozott menekülttel, de annyira félt tőlük, hogy hiába volt világéletében MSZP-szavazó, most a Fidesznek adta a voksát."
Soros György és fia, Alexander Soros a New York Times-ban jelentettek meg véleménycikket annak apropóján, hogy múlt héten megállapodás született Szkopje és Athén között az eddigi Macedónia volt jugoszláv Köztársaság névváltoztatásáról. A délszláv államot mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják.
Görögország 1991, Macedónia Jugoszláviától való függetlenedése óta áll vitában a szomszéd országgal, mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök pedig attól tartottak, ez területi követelésekhez teremthet később jogalapot a macedónoknak.
Sorosék szerint ez a megállapodás fontos pillanat kell legyen az európai vezetők számára, mert a Balkán kulcsfontosságú térség az európai közösség megmaradása és világpolitikai pozíciója szempontjából. Azt írják, a II. világháború óta nem volt ilyen gyenge a transzaltanti kötelék és az unió integritása.
Sorosék arra hívják fel a figyelmet, nem szabad elfeledni, hogy itt kezdődött az I. világháború és ez a térség adott helyt a II. világháború óta eltelt évtizedek legvéresebb háborújának is. Szerintük a kilencvenes évek óta komoly fejlődés indult a térségben, a szlovénok és a horvátok is csatlakoztak az unióhoz, Montenegró és Szerbia már a küszöbön állnak, az albánok és most már az észak-macedónok sincsenek messze.
Sorosék szerint a balkáni országok népessége a nyugat-európai vérkeringéshez szeretne csatlakozni, de ez nem lesz egyszerű, mert már rég nem csak Európa és az USA van jelen a térségben: Oroszország több ország NATO-tagságát blokkolja, Törökország mellett pedig Kína is nagyon erős befektetőként tűnik fel balkáni országokban. A gond Sorosék szerint az, hogy az unió megosztott és belefáradt az integrációs folyamatokba:
a legproblémásabb országok a 2004 után csatlakozott tagállamok, mint a határvitában álló Horvátország és Szlovénia, és még inkább az antidemokratikus trendeket diktáló Magyarország és Lengyelország.
Emmanuel Macron francia elnök épp múlt héten jelentette be, hogy amíg nincs uniós reform, tagfelvétel sem lehet.
Arról is írnak a szövegben, hogy tavaly a nyugat-balkáni országok szorosabb együttműködést fogadtak meg és fontos is lenne, hogy közös piacon működjenek, modernizálják pénzügyi piacaikat és több mozgásteret nyerjenek Washingtonnal és Brüsszellel szemben. Ezek a fejlemények vonzóvá tehetnék az országokat a nyugati befektetők számára, miközben nagyobb önállóságot garantálnának az érintett tagállamoknak a keleti nagyhatalmakkal szemben is.
a portfoliora is meg az egész ügyre jellemző amit mond: nincs hiteles bizonyíték (hogy is lenne egy titkos társaságnál ilyen ?? téglának beépülni oda nehéz sok tíz milliárd dodo vagyon kell hozzá több mint a zegész rendőrség fizetése), DE!? minden évben legalább egyszer összeülnek :)