Regisztráció Elfelejtett jelszó

Osztalékot kapni jó.

daimler - oszti csökkentés

#838747 Koffein

3,65 --> 3,25€

"Év/év alapon 22%-kal esett a Daimler üzemi eredménye a tavalyi negyedik negyedévben, ezzel összesen 2,67 milliárd eurót tett ki, alulmúlván a 2,92 milliárd eurós konszenzust. A Mercedes gépkocsik esetében 7,3%-ra esett a profitmarzs a negyedévben az egy évvel ezelőtti 9,5%-ról, amivel kapcsolatban a menedzsment erős elégedetlenségét fejezte ki. Céljuk, hogy 2021-re ismét az általuk hosszú távon kívánatosnak tartott 8-10%-os sávba emelkedjen a mutató. A 2019-es évre enyhe emelkedést várnak az árbevételben és az üzemi eredményben is, ami kissé konzervatív előrejelzésnek mondható az elemzők eddigi várakozásihoz képest. A vállalat szerint a 2018-as nehézségek, mint a dízel értékesítések visszaesése, az USA-Kína közti kereskedelmi adok-kapok vagy a kínai autópiac gyengélkedése továbbra is fennmaradhatnak, így egy újabb nehéz évre számítanak. Emiatt a menedzsment 3,25 eurós részvényenkénti osztalék kifizetését javasolta a 2018-as eredményre, ami 11%-os visszaesést jelent év/év alapon és az első vágás 2010 óta. Az árfolyam 2%-os esést mutatott piacnyitás után a gyenge jelentésre és a visszafogott előrejelzésre."

kulcs ~ 70 ft oszt.

#833479 Koffein

Az első 11 hónap időarányos eredménye alapján az idei év a tavalyihoz hasonlóan eredményes lehet, s jövő májusban is az idén kifizetett 81 forinthoz közelítő, részvényenként 70 forint körüli osztalékról dönthet a Kulcs-Soft Nyrt. közgyűlése – mondta a Világgazdaságnak Kulcsár Tibor, a társaság alapító nagytulajdonosa (95,79 százalék).

https://www.vg.hu/penzugy/tozsde/jovore-is-lesz-os...

MOL

#830906 Koffein

A MOL ma befektetői napot tart Londonban. Ehhez kapcsolódóan publikálta a stratégia prezentációt, amelyben gyakorlatilag a korábban kijelölt utat látjuk. Ugyanakkor az osztalékra fontos iránymutatás van benne. Jövőre 92-95 forintra, 2023-ig pedig 130-140 forintra növekedhet az osztalék, ami a jelenlegi részvényárral számolva, jövőre 3,1 százalék körüli, 5 év távlatában pedig 4,5 százalékos osztalékhozamot jelent. Ez jónak tekinthető, pláne annak fényében, hogy még akár extra osztalékra is lehet számítani. Pozitív árfolyam reakció várható.

Elhunyt az osztalékguru

#822165 Koffein

https://www.portfolio.hu/short/elhunyt-az-osztalek...

Fish leginkább az osztalékelmélete kapcsán szerzett nevet magának, munkásságának egy jelentős része arra terjedt ki, hogyan lehet az osztalékfizetési részvényekben megtalálni a jó befektetési lehetőséget.

Ennek kapcsán létrehozott egy osztalékpapírokat tartalmazó ingyenes listát, a US Dividend Champions CCC-t, amelyben az osztalékot fizető vállalatokat három kategóriába sorolta (Contenders, Challengers, Champions) osztaléknövekedési oldalról.


Osztalékhozamok 2018ra (frissítés)

#821347 Tapasz Előzmény: #821238

Cig holnaptól osztalékszelvény nélkül? Ha igen, akkor mikor kapom meg az osztalékot? Köszi

30as nyugdíjas

#803874 TrendMan Előzmény: #803873

Sok értelmes gondolat is van benne - filozófiai szinten.

DE!

Ha valaki 50-100 éves időtávon próbál gondolkodni a részvény választásnál, akkor ezt a beszélgetést 50-100 év múlva kellene lefolytatni.

Nem 8 évvel az utolsó válság után, amikor zöldben ül mindenhol, hanem akkor, amikor már kidurrant alatta néhány tőzsdei buborék.

+++

Arról, hogy ezzel a gondolkodásmóddal hogyan lehetne felnevelni 2-3 gyereket, meg külön fejezetet kellene nyitni.

30as nyugdíjas

#803873 prfecó Előzmény: #803872

Amikor egy nap alatt lehet annyi pénzt keresni ugyanannyi pénz befektetésével kérdés ki fog egy évig várni az osztalékra, árfolyamnövekedés amolyan kutyavacsorája.


sőt kerek-perec kijelenti a napi kereskedést , akkor hogyan él 30 éves befektetőnk nyugis életet???

30as nyugdíjas

#803872 Fornit Előzmény: #803817

Osztalekbol elo (atlag)ember - mar ez ellentmondas :))

Egyszeruen nem hiszem el, h legalabb evi 1.800.000 huf netto osztit kap, es nalunk csunyan buntetik a kulfoldi sztalekot, mar-mar mintha tenyleg bun lenne kapni (es ez a havi 150k nem egy magas jovedelemnek szamit), hacsak nem fektet be ugy 60 milkat also hangon. Magasabb jovedelemhez 100m feletti befktetes kellene. Aki meg ennyit befektet ugy h lexarja az arfolyamkockazatot, az nem abbol el meg h ez utan osztalekot kap.

Eleve mindenki az arfolyamnyeresegert kereskedik, az eves oszti merteket sok/legtobb rv-ben 2 emelkedo nap alatt le lehet bankolni.