SP talán kiszámíthatóbb is, mint a DAX, annyira nem csapkod, ahogy látom.
SP talán kiszámíthatóbb is, mint a DAX, annyira nem csapkod, ahogy látom.
Már korábban nyitottam feljebbről.. SP-t nem, mert azzal nem kereskedem, pedig kellene, mert ott a legjobb a találati arányom.
Sziasztok!
Lenthor, nem nyitottál shortokat DAX-ban, SP-ben 19 óra után?
Kereskedési időn kívül emelkedett is és esett is már párszor nagyon sokat.
Igazából söpö még 2761-ig felkorrigálhat (618-as fibo), mielőtt folytatjuk a lefelét. Azzal nekünk is meglenne a 400 - 450.
Bár igazából fura lenne, ha keridőn kivul ennyit emelkedne.
Nem hiszem, hogy negyedév végén komolyan beesne.
Akkor már inkább április elején.
Kamatemelésre lefele lenne a normális, gondolom én.
Bár manapság semmi sem normális.
vagy elszomorodnak, majd elkezdenek örülni.
Habár én az SP-t is lefelé várom.
Szokás szerint USA-nak kell vagy 20-30 perc amíg leesik, hogy a Fed alapkamat emelés jó-e nekik vagy nem.
Még az is lehet, hogy előtte örülnek, majd elszomorodnak.
Ugyanis a "C" hullám általában az "A" hullám nagyságának a 100%-val, vagy 161.8%-val jön le a "B" hullám tetejéről.
Ha elindulna nagyon akkor a "C" hullámra két számított érték jöhetne ki.
Az első a 100% fibo-nak felel meg és 11.463 környékére jön ki.
A másik az durvább az a 161.8%-os fibi és 10.969.
Az elsőre nagyobb esélyt adok.
Hetesen még le kellene mennie a kék vonalra - új mélypont- majd fel, de nagyon - új minden idők csúcs-
-------------------------------------------------------
Na, nagy nehezen megtaláltam! Március 6.-án tettem be.
11.463 lehetne és onnan nagyon mehetnénk felfelé.