Hogyne!
A mókus fent jár, amaz meg lent.
Hogyne!
A mókus fent jár, amaz meg lent.
Schulz arra megy rá van a merkeli politikában egy látszólagos ellentmondás EU ügyekben. Stratégiai okokból a szokásos kivárós taktikáját alkalmazza Merkel . Mögöttes számítás nagyjából körvonalazódik mostanra.
Merkeli politikának van egy olyan jellemzője egyébként ezt mindig is alkalmazta, hogy sok lépésre előre játszik, és ezért úgy tűnik rövid távon mintha tehetetlenkedne. Ez a taktika védjegye már, tehetetlen semmitmondó látszat, és mögötte nagyon komoly számítások, szeret kivárásra játszani. Nem annyira direkt módon lépegetni. Ez már néhány politikai ellenfelét taccsra tette . :)
Schulz ezt próbálja kiemelni kampánytémaként, kimondja amit Merkel stratégiai okokból nem élez ki annyira. Csak lépeget az irányába. Mondjuk ilyen például ez a mivel kényszerítsük ki a szolidaritást és a szorosabb EU-s együttműködést téma is. Mennyire direkt módon kényszerítsék ki.
Kénytelen keménykedni Schulz, mert eddig erősen a 2. helyre van csak esélye. Azt kell mondanom szerencsére. Mert nincs egy súlycsoportban Merkellel .
Szóval azt akartam kinyögni szerintem egy Merkelnek is nagyjából ez a célja amit Schulz megfogalmazott. Csak kevésbé direkt módon a szokásos módján lépked arrafelé. Valami olyan módon , hogy az érdekeket kell megteremteni hozzá, és akkor magától jelentkezik mindenki. Ez is egyfajta kényszerítés csak kicsit rafináltabban. Ehhez minden eszköze megvan, időigényes dolog, de a végeredmény nem kérdés. Illetve az kérdés, de a cél adott.
Pl csak ilyen részletkérdést kiemelve, hogy Orbán a Néppártban milyen politikát fejt ki. Kiélezhetné de ezzel egy bizonyos szintre emelné ezt, miközben abban a vonatkozásban totál marginális kérdés, hogy az EU jövőjét a nagy gazdaságok akik már eurót használnak lépései fogják meghatározni. A többit meg a mágnes magához vonzza. Akkor minek bohóckodjon mindenféle marginális szereplő politikai dolgaival a szükségesnél jobban? Néppártot egyben kell tartani, és a jövőt úgyis ezek a lépések fogják meghatározni, nem a V4-ek pl. Majd mint a vasreszeléket az elektromágnes ha bekapcsolják. Kiélezhetne mindenféle értelmetlen vitát de felesleges. Eljön az az idő ha ennek feltételei megvannak amikor a helyére kerülnek ezek a dolgok. Nagyjából ilyesmi szerintem a számítása.
Schulz már megint fenyegeti Magyarországot, ha nem jöhetnek ide a migránsok.
http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfej...
Ennek az EU-nak végképp vége, ha ez az alak nyer.
még mindig nem unjätok? :D
mär rég nincs hírértéke
"Ez azért már mindennek a teteje...."
Mert az a normális, ha az iskolában kötelező hitoktatás van?
Az időzítés szerepe . Ha mindezt 2015-ben teszik és mellé még plakátoznak, konzultálnak , népszavaznak , gonosz Sorosoznak akkor ők is politikailag hasznot húzhattak volna a nemzetközi támadásokból. Így erről lecsúsztak .
Ezek amatőrök, nincsenek tisztában az időzítés kulcsfontosságával. :) Rájuk férne az a tudásbázis amit nekünk sikerült az ügyben felhalmozni. Ezek még mostanra sem ismerték fel azt a nyilvánvaló tényt nem a megoldás a lényeg, hanem az odavezető út közben személyi kultuszt lehessen kialakítani. Mondom totális amatörizmus lehet ezeknél a sógoroknál. :)
tudod, mi a különbség a biológiailag szinte azonos, cúnya patkány és cuki mókus között?
A mókusnak jobb a PR-ja.
Még nem látom az osztrákok vérszomjas támadását e miatt...
"Ausztria „nagyon gyorsan” kész felújítani az Olaszországgal közös határszakaszának katonai ellenőrzését, ha nem csökken az onnan érkező migránsáradat, közölte az osztrák hadügyminiszter. 750 katona áll készen határvédelmi feladatokra, és a védelmi tárca már a hétvégén harcjárműveket irányított Tirolba a Brenner-hágó térségébe, a többi között négy páncélozott szállítóautót az útlezárásokhoz. Szükség esetén a hadsereg akár kerítést is építhet. Rómában a bejelentés után bekérették Ausztria nagykövetét. Olaszország jelenleg az Európába tartó migránsok fő tranzitországa. Idén már 85 ezer menekült ért partot Európában, ami 20 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest."
voltál már Stockholmban/Svédországban?
Ez azért már mindennek a teteje....
https://888.hu/article-lassan-elfogynak-a-jelzok-a...
Tudom, tudom....888.hu...
A Habony- bérencezést aki szokta kérem kíméljen meg tőle.
ááá csak meg volt szegény zavarodva.. és gondolom egyedi eset..
Nyilván van egy olyan része is , hogy rendet fegyelmet helyreállítani, és elrettentésként jó egy ilyen terrorvád, hogy azért nem a szavannán vagyunk mindenki csak nyargal valamerre . Mint üzenet te ezt emeled ki , értem ezt , és van is benne részigazság.
De szerintem nagy hiba lenne egyetlen embert 10 évre lecsukni , ha ez az eljárás azzal zárul, hogy elengedjük akkor is bőven túlteljesítettük a tervet minden szempontból . Volt üzenet is , hogy itt törvények vannak, a nép is elégedett lehet milyen kemény kormánya van aki megvédi stb. Jót tenoristáztunk is közben. Volt minden mint búcsúban tánc és zárcsökkentés is abszolút teljesítettük a tervet. Mert az vsz kicsit kínos lenne , hogy egy tenorista megafonnal 10 év és közben tökön bokron átment 1 millió . Ilyen körülmények között egyet leterítettünk, jó hát lehet ez volt az 5 éves terv egy terroristát legalább produkálni kell és ezzel teljesítve.
Speciálisak azért a körülmények. Amit szerintem ennél a konkrét ügynél figyelembe kellene venni a minősítésében. Mert azért előttük 1 millió átcsörtetett, nem az volt, hogy egyszer csak felbukkant Ahmed a megafonnal, és a társai a kövekkel egyebekkel.
Igen az életben ilyen "apró részleteken" sok múlik. Eldobsz egy követ és ki tudja hol áll meg, kit hol talál repül a nehéz malomkő. :) Ki van ragadva Ahmed ebből a masszából és éppen porrá akarjuk zúzni ami vsz 90%-ban a gonosz migráns műfajunkra vezethető vissza, hogy ő most ilyen vád alatt van és ki lett ragadva ebből a masszából egyetlen bűnösként szinte. Bűnbakként.
Ilyen cselekményt ebben a káoszban vsz minimum 10 -50 k ember elkövetett Görögországtól Germanyig a hosszú menetelésben mikor sorompóval, kukoricással, határral, kerítéssel , hatósági emberekkel stb találkoztak. Konkrétan az Ahmed féle sztorinál ha ezt ki akarjuk ragadni az események sorából akkor rajta kívül volt még ott volt pár 100 hasonlóan felbőszült figura akiket nem értem miért nem vádolunk terrorizmussal ha őt igen.
Egy másik példára lefordítva ez olyan mintha 2006 -ban kiragadnak a tömegből egy embert és 10 év letöltendő. Mert mondjuk ő megafonozott, a másik meg égő autókkal dobálózott az fölött nagyvonalúan átsiklanánk. Szóval nem tudok egyérteni ezzel a koncepciósnak tűnő erőlködésünkkel az ügyben, hogy produkáljunk egy terroristát.
És ha az általa vezényelt tömeg által dobált kõvek közül néhány halálra sebesít egy két magyar rendőrt,na akkor mi van?Ne mosdassuk már ezt a dolgot!Vérszemet fognak kapni,bár nem kevés jól megfizetett EU tisztviselő,ezt úgy is megteszi!
A dolog egyszerū,az általa is provokalt tömeg be akart tõrni Magyarorszag területére,fizikálisan támadták a magyar határ védelmére kirendelt törvényesen is a magyar határt védő erőket!
A berlini belügyminisztérium adatai szerint május végéig 77 ezer ember lépett be Németországba menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával, míg Olaszországba 65 ezer, Görögországba pedig 8000 menedékkérő érkezett. Németországra így továbbra is nagyobb nyomás nehezedik, mint a két dél-európai országra, ahol a legtöbben jutnak be az Európai Unió területére, pedig az uniós szabályok szerint a menedékjogi kérelmet abban a tagországban kellene elbírálni, ahol a kérelmező belépett az EU-ba. Berlin az idei első negyedévben 6743 menedékkérő visszafogadását kérte Olaszországtól, de csak 371 embert sikerült visszajuttatnia. A görög félnél félszáz menedékkérő átadását kezdeményezte, ám mivel Athén nem garantálta, hogy a menekültekkel az EU-s elvárások szerint bánik, mind az ötven fő Németországban maradt.
Mondok egy gyakorlati példát. 2006. Ha az ottani utcai eseményeket az ügyészség terrorcselekménynek sorolja be akkor a szervezője mondjuk aki a színpadon "megafonozott" jelenlegi miniszterelnökünk terrorizmusra felbujtásért 25 év vagy mennyi a plafon, a résztvevők cselekedeteik súlya szerint 10-20 év között. Aki csak ott volt az 10 év aki dobált gyújtogatott az 15-20 év.
Ez egy logikailag felépített ügykezelés , vádemelés. Első pont minek minősítjük jogilag azt a tömegmegmozdulást ami történt, és aszerint a résztvevők díjazásával lehet foglalkozni.
De olyat a világ nem hallott még szerintem, hogy tömegeseményben a megafonos terrorizmus, és a többi résztvevő ejnye bejnye, vagy nem is keressük stb. Ha az terrorcselekmény volt akkor aki csak ott állt a tömegben meg sem szólalt az is bíróság előtt áll terrorizmus vádjával. Nem? Vagy ha nem sikerült elfogni akkor nemzetközi körözés ellene terrorizmus gyanújával . Ami nem egykönnyen évül el. Konkrétan a több száz, vagy több 1000 polgár ellen akiknek az arca filmre került. Ilyen súlyú ügynek minősítjük ezt akkor ez az eljárás. A világ végéről előkerítjük akkor is ha csak szotyizott a tömegben ott és várta, hogy áttörhessen a határon sikerüljön a terror. :) Akkor is elő kell rángatni bárhonnan a világból.
Ehelyett történik ez a tragikomédia. A saját besorolásunkkal nincs összhangban az ügy kezelése. Szóval egy baromi nagy parasztvakítás az egész. Leginkább arról szól , hogy proletariátus vasökle porrá zúzzon egy gonosz terroristát és akkor ezzel valami "eredményt" mutattunk fel a gyakorlatban. :) Nem csak a szavak szintjén zúztuk porrá a gonosz terrorista migránsokat hanem egy konkrét ügyben is. :) Többi körülmény , hogy semmi következetesség nincs a dologban az mellékes.
Bakondi ott volt rögtön mondta terrorizmus, ha így vág az esze miért nem adta ki a tűzparancsot? Terrorizmus a határunkon , akkor mire várt tapsra? :) Mikor a határ le volt zárva valaki illegálisan át akart menni azt első felszólítás után lelőtték, ha nem lépett aknára valahol. Szeme előtt zajlik egy szerinte terrorcselekménynek minősíthető eset akkor mit csinált közben szotyolázott és várta, hogy a terror fokozódjon? :) Valahogy nincs összhangban már itt az esemény duma szintű besorolása és a reakció. Persze ez nem meglepő mert egy parasztvakítás nyilván. Csak más azért a parasztvakítás és más 10 évre valakit lecsukni.