Az innovatív cégekre vágyó komi párt megvédte szegény, szerencsétlen, kiszolgáltatott taxisokat.
Az innovatív cégekre vágyó komi párt megvédte szegény, szerencsétlen, kiszolgáltatott taxisokat.
Komolyan mondom, hogy szánalom a köbön, ami Soltvadkert környékén zajlik 4 hónapja "útfelújítás" címszó alatt.
Ezt a melót Németországban kb. 2 hét alatt megcsinálták volna. Legszebb, hogy az 53/54-es közös szakaszán a két körforgalom közötti (kb. 2 km-es) szakasszal már április óta szenvednek és még mindig nincs kész.
tegye fel a kezét, vagy egy x-et a fórumba, aki meglepődik az alábbin
de őszintén :)
orban "gülüszemű,gipsy külsejű" rá(le)hel nála írta a diplomamunkáját....gondolhatod...
"Én eddig azt hittem, hogy a bányató az olyan, hogy kicsapatunk a gé Astrával, majd a hátsó ülésen, a törülközővel magunkat takargatva átvesszük a fürdőnadrágot, aztán még a fürdés előtt megesszük a rántott csirkecombot a Tupperware-ből. Majd golyóban érkezünk a hideg vízbe, némi vízi csata, és utána megiszunk pár langyos sört a viseltes hűtőládából. Délután röhögcsélés a szomszéd csajokon, akik nagyon nagy erőbedobással napoznak, és kacéran még a bikini felső kapcsát is kibontják, nehogy csíkot égessen a hátukra a verőfény. Majd még pár sör, naplemente, lábtengó, végül hazaút meg recsegő rádióra bólogatás letekert ablakokkal."
lupa tó-békásmegyer meg majd nézi dróton kivűlről mostmár a "gerendai-ibizát" ilyen belépő árakkal.
na szép egy patkány páros, kanadai kis szutykok.
mennyire magyar sztori ez is...
http://velvet.hu/bpma/2016/07/14/epul_a_lupa-to_st...
Évekig jártam ki ide a barátaimmal, ahol bár gyakorlatilag nem volt infrastruktúra mégis mindig tele volt a hely.
Ingyenes volt.
Aztán jöttek a HATÓSÁGOK és kitalálták, hogy a bányató mennyire veszélyes és betiltották az egészet, aki odament megbírságolták.
Aztán jön egy haveri kutya, aki kitalálja , hogy tényleg milyen jó hely ez és egyből Budapest Ibizájának nyilvánítják, egyből nem is veszélyes, viszont jó sok pénzért lehet majd csak oda menni....
Milyen vallású gyerek is ez a Gerendai?? Mindig leesik valami haveri biznic...
"A több évtizedes kegy-keresés és ennek következtében az egyre több
privilégium és juttatás miatt ma egy átlagos európai nyugdíjas jobban
él, mint egy átlagos munkás, miközben közöttük a legkisebb a veszélye az
elszegényedésnek. Ez nem volt mindig így, a hatvanas években még a
társadalom legszegényebb 25%-a között voltak a nyugdíjasok, most a felső
40%-ban vannak.
http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/07/13/2016_...
amúgy vicc, hogy varga misike azt mondja, hogy "a magyar gazdaságnak minél több innovatív cégre van szüksége."
http://www.origo.hu/itthon/20160711-munkanelkulies.html#
Na tessék.
"Sajnos azonban azt tudni kell, hogy Magyarországon elképesztően magas a nagyon képzetlen emberek aránya. Becslések szerint a lakosság 25%-a Magyarországon funkcionális analfabéta, vagyis el tudja olvasni a betűket, a szavakat, de a szöveget, amit olvas, nem érti."
Akkor mennyi azoknak az aránya akik egy összetett kérdés értelmezésen (nem megválaszolásán, csak a kérdés megértésén) akadnának fenn ? Tegyünk még hozzá legalább 20-25%-ot.
Akkor a potenciális szavazók felénél járunk akik nagyjából a kérdést se értik nemhogy a válaszon törnék a fejüket.
Nem véletlen népszavazásoknál lehető legegyszerűbb mondatok, a kérdések és a válaszható opciók is, vagy egy név, vagy egy szó.
Most lehet cinikusnak gondolsz de vsz az a nagy helyzet, hogy a probléma nem ott keletkezik első körben összetett problémákat fel tud e mérni, hanem ott, hogy egy összetett kérdést megért e.
Egyszerű szövegértési probléma, mire a végére ér az olvasásnak, mi a kérdés. :)
Ezen a rostán kiesne alsó hangon vsz 30% minimum vagy több.
Na de mint mondtam ez adja a szépségét ennek a műfajnak.
Arra a lehetőségre már nem is akarnék gondolni ha ezeket az embereket akik azt sem tudják mondjuk mikor volt a II. Vh megkérdeznénk arról miért volt a II. Vh. Milyen okok vezettek oda, minek volt a következménye stb. :)
Akkor dönt az EU jövőjéről meg a nem tudom miről. Még egy vasárnapi boltzár népszavazás is necces ezen a szinten. Nem egy brexit vagy akármi hasonló nagyságrend. de hát ez adja a demokrácia szépségét. :)
Ez a demokrácia nagy problémája. Nem új dolog. Kezdetektől probléma. Eszembe jut az a videó egyetemistákat kérdeznek mikor volt a II. Vh, és akármennyire megvágták vagy sem a felvételt de fel tudnak mutatni a XXI. sz-ban Mo-n 10-20 egyetemre /főiskolára járó embert aki nem tudja megmondani mikor volt a II. Vh. :)
Na most bármekkora bennem a jóindulat azért elgondolkoztat ha ezt egy főiskolás nem tudja akkor egy szakmunkás mit tud erről? Ha ott kérdeznék? 1000 -ből mennyi tudná megmondani 10? :)
Nem lexikális tudás mekkora dolog vagy sem, csak ha valaki ennyire nincs tisztában a múlttal milyen összetett döntéseket tud hozni, hogyan tudná felmérni mi történik körülötte? Azon kívül, hogy vasárnap zárva van e bolt vagy sem.
Nagyjából ennyi a probléma.
Ez a liberálnáci szemlélet, azaz: Ha a nép arra szavaz, amiről a liberálisok meggyőzték őket, akkor a nép felvilágosult, ha nem arra, akkor a nép idióta, buta, kirekesztő vagy náci és le kell váltani (a népet).
"A nép képtelen összetett döntésekre."
Ez áll a liberális újságban, a Brexit kapcsán.
Ez most akkor nem az illiberális demokrácia megrajzolása Németországban, ma?
http://888.hu/article-tamad-az-mszp-ron-werber-visszater?source=hirkereso
:) a kedvencem.. ott segítik egymást ahol tudják..összenő mi összetartozik.. mszp meg tartozik is ennek a körnek..vissza akarják kapni.
http://www.origo.hu/itthon/20160708-tamas-gaspar-miklos-demokracia-magyarorszag-europai-unio.html
szdsz-es csürhe regnálásakor nem volt ennyire aktív.. ezeknek csak a pofájuk jár.. azon nyávogni mi nem jó....ezek csak valami ellen tudnak menni..
U.azt a zászlót viszik..NE LEGYEN XXX ez cserélhető..
arról nem beszélnek ezek mit kell tenni és ők ebből mit tesznek már most.