Dr. Utassy László 60, Wolf László pedig 90 millió forint értékben adott el OTP-részvényeket tegnap.
Na az már baj, ha Wolf is kezdi szórni a részvényeit. Eddig ez nem volt jellemző.
Dr. Utassy László 60, Wolf László pedig 90 millió forint értékben adott el OTP-részvényeket tegnap.
Na az már baj, ha Wolf is kezdi szórni a részvényeit. Eddig ez nem volt jellemző.
El is rontották azt a kis long jelet is.
Amit reggel írtam, hogy lemehet 5822-ig, az az érték most már csak 5879.
egyelőre úgy csinálnak, mintha realizálni akarnának a fiatalok
egyik lehet délelőtti, másik délutáni célár :)
OTP-ben lehetséges lenne egy 5822-es vissza teszt, a következő támasz 5631-en már nagyon lent van.
DAX-ban a tető 11.153 volt. Onnan vissza kellett jönnie 11.070 környékére és vissza is jött 11.050 alá egy kicsivel.
Nos a 11.070 fontos szint. Ha ismét fölé megy, márpedig én arra számítok, akkor irány 11.300 fölé.
A szép az lenne, ha megcsinálná a 161.8%-os fibo-t, aminek az értéke 11.332.
DAX is csinálhatja a jó hangulatot az OTP-nek.
Sziasztok! Köszi amit írtál. Két napig nem voltam. A nagy mozgások voltak.
Az OTP-ben most gondban vagyok.
A nagy "B hullám csúcsára tökéletes érték a 6085. A rajzot be sem tettem erről az értékről, mert még én sem hittem el, hogy megcsinálja, mert ugye a hangulat befolyásolja a tisztánlátásunkat és az meg 1-2 hete rossz volt.
A ma napos tf-en elkészült a felső tüske, de a "hullócsillag" gyertya alakzat nem, mert a felső tüske 66 pont, míg a test 109 pont. Még fordított értéknél sem lett volna meg, mert a felső árnyék mértéke 2/3 nagyságúnak kell lennie a testhez képest.
A gondom csupán annyi, hogy most 5 hullámban kellene lemenni és a nagy "C" hullámot megcsinálni. De...... a napos és hetes indikátoraimnál van még hely felfelé. Nem érték el a fordulathoz szükséges értéket. Nem tudom! Lehet csinál még egy új csúcsot.
Van még egy legrégebbi elképzelés, hogy a 6116-os csúcs, csak a 3. hullám volt, de hát ezt mindig elvetjük, mert a 4. hullám már irreálisan hosszú ideje tart. Ha 6116 fölé kerülnénk, akkor megint elő kellene vennünk.
Megfigyeltem amit jósoltál és nagyon bejött. Dax le 6xx-ig és fel 11 k fölé Otp fel 6 k fölé. Ezt még 5600-as otp-nél és 800-as daxnál mondtad, ami után megvolt a 600-at dax is 11 k fölé menetel is.
Nagyon eltaláltad, akartam mondani ha ez bejön , erre bejött. :)
Na de most dax 200 nap fölé verekedte magát , otp 6 k környékén mocorog, várom a prognozist ezt megint így megmondod megsüvegelem. :)
Á, csak vak kakas is talál szemet. :-)
Amúgy tényleg szépen lefordult.
PÜ-t kicsit később olvasom...
9.12-kor írt Henci, én meg hevesen helyeseltem! Néha azért mond értelmeset Ő is !!!! :))))
Pü-t írtam ám!
valami zavar van az erőben a PKO is elkezdett esni... Legalább a Raffi száguld tovább...
14,5 vétel óta volt már 10,5 is, most újra 15,2
5895-ön minden eladva, mert menet közben 5950-en vettem még egy pakkot.