" Az Orbán-kormány hatalomra kerülése
után Orbán Viktor és Matolcsy György
nemzetgazdasági miniszter is többször
keményen nyilatkozott az IMF-ről, és
kijelentették, hogy semmi szükségünk a
Nemzetközi Valutaalap hitelére.
"Kiálltunk az emberekért, amikor bank-
és válságadót vezettünk be a
megszorítások helyett, amikor csendben
és békében elköszöntünk az IMF-től" -
jelentette ki Orbán tavaly a Fidesz júliusi
kongresszusán. A nemzetgazdasági
miniszter szerint Magyarország
"szabadságharcot" folytatott, amelynek
első lépése az IMF "kipaterolása" volt.
"Az IMF-hez való visszatérés
egyértelműen a gyengeség jele volna" -
mondta később Matolcsy egy interjúban,
majd a parlamentben tavaly
novemberben úgy fogalmazott: "ez a
hárombetűs intézmény minden egyes
intézkedésünket ellenzi, így hát ha nem
is rá, hanem ellene hangoljuk a
kormányzati politikát".
Forrás: AFP/Georges
Gobet
Néhány nappal ezen kijelentés után
mégis az IMF-hez fordult a kormány. "Új
típusú együttműködésről kezd
tárgyalásokat a kormány a Nemzetközi
Valutaalappal, a megállapodásra azért
van szükség, mert az ország
fordulóponthoz érkezett" - állt a
Nemzetgazdasági Minisztérium akkori
közleményében. Orbán a hirtelen
pálfordulást úgy magyarázta egy nappal
később, hogy az ország továbbra sem
adja fel "a szabad kéz politikáját", és a
Nemzetközi Valutaalappal egyfajta
pénzügyi biztosításról tárgyal, amelyre a
gazdasági növekedés beindításához van
szükség.
Később a parlamentben Orbán azt
mondta az IMF-tárgyalásról, hogy az
Európában uralkodó bizonytalanság
ellen "jó eszköz a széles együttműködési
rendszer kiépítése". Matolcsy György
szerint pedig "ez az IMF-tárgyalás más,
mint ami 2010-ben volt, mert az egy
kényszertárgyalás volt", és most nem
akar a kormány egy fillért sem lehívni.
Azóta kiderült, hogy mégis szükség van
az IMF-kölcsönre, és a kormány Orbán
szerint a korábbiakkal ellentétben "jó
megállapodást" szeretne kötni ."