ó lesz saját részvény vásárlás is. mindenáron el akarják költeni az oszti pénzt. :)
ó lesz saját részvény vásárlás is. mindenáron el akarják költeni az oszti pénzt. :)
Április 15? Hmmm..erre feltétlenül nem megyek el :-)
Ez lenne a "konkurencia" nagy dobása?? Ugyan már:-)
Budapest, 2015. március 12., csütörtök (MTI) - A Magyar Telekom április 15-én tartja a 2014-es évet lezáró éves rendes közgyűlését - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A közgyűlés dönt az igazgatóság eredményfelhasználásra vonatkozó javaslatáról.
A menedzsment már február végén bejelentette: azt javasolja a közgyűlésnek, hogy ne fizessen osztalékot a 2014. évi eredmény után. Az igazgatóság ugyanakkor közölte azt is, hogy a 2015. évi eredménye után várhatóan minimum 15 forint osztalékot fizet jövőre részvényenként. A Telekom részvényesei már tavaly sem kaptak osztalékot, míg a korábbi években rendszeres osztalékfizető volt a távközlési vállalat.
Az idei közgyűlés napirendjén szerepel a tavalyi egyedi és konszolidált éves beszámolók jóváhagyása, valamint az igazgatóság felhatalmazása saját részvények vásárlására.
Konkurencia...
A több ezer órányi, folyamatosan bővülő tartalommal induló mozi kínálatában megtalálhatóak a legújabb filmek és sorozatok, a régebbi klasszikusok, az ismeretterjesztő filmek és a gyermekműsorok is. A katalógusban egyebek közt a Disney, az ABC, a Sony, a 20th Century Fox, a Viacom, valamint független magyar és nemzetközi stúdiók filmjei és sorozatai szerepelnek.
A felhasználó a szolgáltatást öt eszközzel használhatja, melyek közül kettőn párhuzamosan is mehet bármely tartalom lejátszása. A mobil alkalmazás Android és iOS eszközökre tölthető le, illetve számítógéppel a www.redmozi.hu címen is elérhető. Megfelelő eszközzel - AirPlay vagy Chromecast - a filmek tévén is megtekinthetők.
A Red Mozit a Vodafone 3G és 4G hálózatán vagy wifi-n lehet elérni.
A szolgáltatást május végéig a Vodafone valamennyi lakossági és üzleti Red előfizetője külön előfizetési díj nélkül veheti igénybe. A tartalom nagy része külön díj nélkül nézhető, illetve vannak fizetős filmek és sorozatok is a kínálatban. Hetente legalább egy premier film jelenik meg, amely a premier hetén díjmentesen megtekinthető.
Met történet:
blablabal
Magyar Telekom által korábban kiadott 2017-es EBITDA várakozást (185 milliárd forint) várhatóan nem módosítják majd, a megállapodás előzetes számításaink szerint éves 1 milliárd forinttal járulhat hozzá a nettó eredményhez, ez mintegy 10 forintot jelenthet részvényenként.
Ki volt az a jó képességű aki ezt "kiszámolta"? 1 Mrd nettó eredmény, 10 forint részvényenként??? Gratulálok, de tényleg! :-)
Azért elég bizarr házasság ez a MET-Telkó ízé.... Angela igen meggyőző lehetett :-) Egyelőre ez a kormány "ajándéka". Várjuk a többi szeretetcsomagot is! :-)
Oszti be van ígérve! Ráadásul megfejelik egy kicsit és lesz az még 20 forintra is ! :-) Jó lesz ez! Kétség nem fér hozzá :-) Mekkora seggnyaló g@cik ezek :-)
http://hvg.hu/kkv/20150311_Vegyesvallalatot_alapitott_a_METtel_a_Ma#rss
Ajjajjaj! Vagy hurrá!? :-)
Állami mobilszolgáltató? Azért nem kicsit nagyképű dolog ezt a sz@rt így nevezni! Ez a 450Mhz-es freki lett meghagyva múltkor ezeknek a szerencsétleneknek. A kutyának sem kellett. Sok sikert nekik! :-) Viszont eszembe jutott erről a gigantikus állami mobilszolgáltató még gigantikusabb sikere...mennyi pénzt b@sztak el akkor hóóót feleslegesen? Szánalmas bohócok.
A nem minősítés is a minősítés egy formája! :-) Bóvlik vagyunk oszt azok is maradunk...a f@sza tőkepiacunkkal ugye!
Jajjjjjjj
Már a beszállító cégek tendereztetése zajlik a Népszabadság szerint az állami mobilszolgáltatónál. A 450 Mhz-es frekvencián működő hálózatra az MVM Net Zrt. 13 milliárdot költ. A lap úgy tudja, hogy az üzleti terv évi 1,6 milliárdos bevétellel számol, ami egyes szakértők szerint irreális, szóval lehet, hogy tíz év alatt sem térülne meg a befektetés.
Egyelőre nincs vajas kenyér! Erre szokták mondani, hogy ma a telkó volt a BUX karbantartó(vagy valami hasonló :-)
Szerintem úgy fog átmenni a 400-on mint kés a vajon! (majd negyedik kísérletre:-). Vagy megy a pincébe pihenni (egy ideig).
Az, hogy egy év múlva a gebe mellé adnak egy barit az biztosnak tűnik. Utána meg minden évben adnak hozzá még egy fejőstehenet is! :-)
Elnézve a chartot akár a Concorde nem is hazudhatott és ha MSCI-be visszakerülne az fellökné szépen.
Fülescsésze és zászlő is lehet belőle, de 400 jelenleg kemény ellenállás. Target 460-480-500.
Napos:
Hetes:
nekem úgy rémlik holnap. de mindegy is. a lópiacon csak pillantanyi ár van. azt hogy majd adok a gebe mellé egy év múlva egy birkát is aztat meg vagy elhisszik vagy nem. ha nem alkusznak tovább. :)
Lehetséges, hogy csak holnap fognak minősítgetni minket? Persze, mind1.