http://index.hu/belfold/2014/10/31/netado_nemzeti_konzultacio_kerdoiv/
Látod még fel sem mentem, sőt nem is mondtam, hogy megyek de már visszavonultak. :) Olvasták, hogy részt vettél ez is elég volt nekik.
Az a baj kifárasztásra játszanak, minden hülyeségükre az utcára vonulnának a tömegek állandóan ott kellene legyenek. Mondhatnám úgy is több a baromság mint ahány nap van.
Szerintem a legnyomósabb érv a visszavonás mellett az volt tömegek mozdultak meg. Persze lehetne az is , hogy miközben minden háztartásba netet akarunk mi értelme egy ilyen adónak. Csak ha ez lenne a visszavonás oka felmerül a kérdés ezt miért nem sikerült a tervezés során felismerni. Mert annyira talán nem bonyolult , hogy egy egész minisztérium ne jöjjön rá. :)
Szóval vsz befostak a tüntetésektől. A rendőrök nem avatkoztak be a monitordobálásba gondolom felsőbb utasításra . Viszont mit tettek volna a vezetők ha a tömeg itt is a rendőrökre támad mint 2006 tv székháznál?
Nem szeretnék narancsos ködfelhőben élő agymosott lenni, úgyhogy kösz, de nem. Tartsd meg magadnak. :)
Mit vártál? A cél el lett érve, a KISZ titkár egyelőre meghátrált, de majd KISZ-es Tompika konzultációs biztossal megcsinálják, hogy valamilyen úton be legyen vezetve. Agyafúrt kérdések, amire majd lehet mutogatni, hogy tessék nézni Kádár népe ezt kérte. Minden eddigi konzultáció erről szólt.
Legrosszabb esetben majd KISZ Misi emel a jövedéki adón, mivel olcsóbb lett az üzemanyag, így az kevésbé feltűnő vagy bevezet egy-két újabb átnemháríthatónemmegszorítást az utóbbi 4 év több tucatnyi adóemelése mellé.
:) ja tényleg...agyagba döngöltél..IBIZA szeretnél lenni..de maradj csak a szinteden okoska..
nyomasd a napi nyafit.. gyorsan véget ért a tüntetés..nyaf..
Egy igazi hamisíthatatlan Ibiza reakció.
Amikor alulmaradsz, jön a személyeskedés, terelés, jelző osztogatás.
Ennyit tudsz. :)
jól van füles lazccsá.. sok vagy már megint..nyugoggyá lefele törd a fejed a következő nyafidon..ma kimaradt a napi nyafid.
Abban az egy hozzászólásban nincs benne.
Figyelem! Világújdonság következik (számodra). :)
Kezdem érteni, hogy az SMS írás megtanulása után miért olyan érthetetlen az internetadó miatti felháborodás szeretett KISZ titkárodnak. :)
Itt az ideje elmondani, hogy hol van a keresés funkció. :) Google.hu vagy javaslom a topic címek felett a keresés használatát. Sosem késő megtanulni.
Mellesleg prosperoval rengeteget vitázunk, mert állandóan azzal jött, hogy a Jobbik, amivel szintén szimpatizálok, mennyivel rosszabb, mint a Fidesz. Rendre próbálta bebizonyítani, de már akkor sem voltam vevő a pártpropagandára. :)
Sebaj, nem ez lesz az első, amivel lyukra futottál, már elég profi vagy benne. :)
"LMP remélem,, összeszedi magát. Az újSZDSZ szárny kiválásával támogathatónak látom őket is. Remélem, bekerülnek.
Én a magam részéről továbbra is azért szurkolok, hogy sok-sok szavazat menjen az Összefogás Pártra és az Együtt 2014-re, amellyel így elvileg összejöhet az, hogy nem érik el a 15%-ot a vörös kommunisták és a probléma fele így egy csapásra megoldódna."
hol itt a jobbik?
Csúsztatsz, okoska.
Nem mindenkinek szurkoltam, hanem két pártnak (LMP, Jobbik), illetve volt még talán az Együtt 2014 és az ÖP, de nekik azért, hogy szavazatokat vegyenek el a vörös komiktól.
Nem összeesküvés elméletekre, belemagyarázásokra vagyok kíváncsi ügynök témában, hanem a bizonyítékokra. Az összeesküvés-elméleteket meghagyom neked.
Erőlködj még egy kicsit, adj nekünk némi észt, duális agyúaknak. :))
a megjelölt hozzászólásban jobbikról egy szó nem esik..és szurkoltál te ott mindenkinek..
egy politikusnak nem csak tisztességesnek kell lenni annak is kell látszania.. elég komoly bizonyitékok voltak a legénnyel és feleségével szemben.
http://index.hu/belfold/2014/09/23/a_nagy_oroszorszag_kovacsolta_frigy/
olvasgass..
http://www.hetek.hu/belfold/201211/ahmadinezsad_magyar_baratai
Nagyarcú, megint lyukra futottál (nem először). :))
Persze, biztos most találtam találtam ki,hogy támogathatónak tartom őket is. Visszamentem az időben és írtam gyorsan egy márciusi bejegyzést neked. :) Van még ilyen, de a többi megkeresését rád hagyom.
http://stockland.hu/forum/topic/49/95/#post695110
Be van már bizonyítva, hogy KGB-s ügynök? Látta már valaki a bizonyítékokat? Mutasd már meg! Remélem, lefotóztad, mert a bizonyítékokat rajtad kívül még nem látta a nagy nyilvánosság ezek szerint.
Azért vicces, hogy olyan ügynöközik, akinek a pártjának nagy részét lapátra lehetne tenni a komcsi múltban való érintettségük miatt (részben ebbe bukott bele majdnem 1-2 héttel ezelőtt egy polgármester, hogy ezt elmondta), nyilván nem véletlenül söprik a szocikkal karöltve az ügynöklistákat a szőnyeg alá évtizedek óta, mint 2 jó pajtás, akik kiállnak egymás mellett, ha közös az érdek.
Elvégre milyen jól elszámoltatták egymást ugye 2002-ben és 2010-ben is. A 2 elszámoltatási biztos csak úgy dolgozott, hogy mára sikerült is 0, azaz nulla politikust rács mögé helyezni.
Az meg igazi unicum, hogy a sok volt KISZ-es, MSZMP-s mellett még III/II-es is van a kormányban. Tudjuk, ő jó III/II-es, Megyó pedig rossz III/II-es volt.
http://index.hu/video/2014/06/23/harom_per_kettes_allamtitkar/
Tüntetésre ráakaszkodó szerencsevadászok mindig voltak, mindig lesznek. Egyszer majd ha tüntet a birkamenet, a birkanyájra is fel fognak kapaszkodni hiteltelen szerencsevadászok, ezt kivédeni nem lehet.
na végre kinyögted..de látom beleálltál a szélbe..gyorsan beraktad az LMP-t :DD ez némiképp antagonisztikus elegy..
A jobbik ki akar lépni az EU-ból..ahonnan a fejlesztési pénzek zöme jön.okos döntés tőled..komcsizol miközben a jobbik kgb-s ügynököt rejteget...de nem vagyok biztos igazat mondasz..
mszp és gyurcsóti rákapaszkodott a megmozdulásra..ezzel lobbanpont alá hűtik szerintem a dolgot..ma kiderül.
Ismétlés a tudás anyja, csakhogy ne kelljen keresgélnie, Ibizának ez legalábbis nem megy. :)
Minimálbér alakulása:
2010: bruttó 73.500 Ft, nettó: 60.236 Ft, bérköltség: 94.448 Ft
2011: bruttó 78.000 Ft, nettó: 60.600 Ft, bérköltség: 100.230 Ft
2012: bruttó 93.000 Ft, nettó: 60.915 Ft, bérköltség: 119.505 Ft
2013: bruttó 98.000 Ft, nettó: 64.190 Ft, bérköltség: 125.930 Ft
2014: bruttó 101.500 Ft, nettó: 66.483 Ft, bérköltség: 130.428 Ft
A Fidesz-KDNP, ami szavak szintjén KKV szektor kiemelt támogatója, 4 év alatt bruttó 28.000-rel emelte a minimálbért, ebből a dolgozók 6.247 Ft (+10.37%) emelkedést, a munkáltatók pedig 35.980 Ft (+38.09%) bérköltség növekedést tapasztalhattak.
Még néhány tüntetés és könnyen bukó esélyesre váltott volna a helyzete a narancsos komiknak.
Mai Puzsér:
"A kormány visszavonta az internetadó tervezetét. Szögezzük le, hogy ez nem győzelem és nem vereség, ez nem nagyvonalúság és nem megfutamodás. Ez a normális társadalmi működés. Amikor a polgárok pártszimpátiától függetlenül keresztbe fekszenek az aktuális hatalom legvérlázítóbb gazemberségeinek.
Remélem, hogy amikor Orbán és a kétharmad újabb kísérletet tesz az internet megadóztatására, mi még többen leszünk az utcákon, hogy ismét elsöpörjük. Egy nap pedig azt is megérjük majd, hogy a korrupció, az egészségügy meg az oktatás fontos ügyeiben ugyanígy összefogunk, és újra megfutamodásra kényszerítjük a közhatalmat. Az első ütközeten túl vagyunk. Legfőbb ideje volt, hogy tisztába jöjjünk az erőnkkel. A háború folytatódik."
hogy mivel emelkedett a netto minimälber, lapozz vissza, kitärgyaltuk mär itt....összegszerüen minimälisan emelkedett, reäl értéken csökkent...
én is visszajeleztem fb-n azt az idöpontot, mär szerveztem az utamat...
remélem netado nelkül is lesz, kormanyellenes tünteteskent
Megint kezded nagyarcú?
Nem menekültem el, de tudod, valakinek dolgoznia is kell, amíg itt lopod a napot reggeltől estig.
Az utóbbi 24 év szereplőire nem bíznám. Jobbik és LMP egyvelege lenne jó, mert mindkettőnek vannak jó ötletei, de mindkettőnél vannak olyan dolgok, amik nem annyira jönnek be.
Jobbik nagyrészt amiatt kellene, mert Don S. barátod nem rakott rendet, vidéken sokkal nagyobb a bűnözés, mint valaha, ez az egyik legégetőbb probléma most. A siralmas helyzet csak azért nem látszik, mert az elvbarátaid megemelték a szabálysértésit 20-ról 50 ezerre. Sem a Fidesz, sem az MSZP, sem ezek újracsomagolt változatai nem fognak rendet rakni közbiztonság téren. Lett volna már rá együtt bő 20 évük, nem tették. Akkor miért pont most tennék?
A KISZ titkár ma ideiglenesen meghátrált netadó kapcsán. Ideiglenesen, mert mint mondta, "ebben a formában" nem lesz bevezetve. Nem azért hátrált meg, mert annyira jó fejek, hanem mert látták, hogy egyre több ember megy ki az utcákra. A november 17-i tüntetés adatlapján tegnap este több, mint 47 ezer ember jelezte vissza, hogy ott lesz. A 2 közül egyik tüntetésen sem volt ennyi visszajelzés.
Szerencsére van egy semmirekellő Tompikája az országnak, aki majd jól megkonzultálja a zemberekkel ezt a kérdést. Gondolom, már agyalnak is a demagógiával erősen átitatott kérdéseken, amelyekre csak igennel lehetne értelmesen válaszolni, lásd a korábbi fantasztikusan színvonalas és drága konzultációkat.
A KISZ-es reggeli beszédét ez a mondat koronázta meg:
“Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk.”
http://vastagbor.atlatszo.hu/2014/10/31/nem-lesz-internetado-ebben-a-formaban/
Orbán visszavonta netadót..buta gyurcsóti meg mszp azt mondta nem ezt mindent vissza kell vonni :DD lmp is pampogott.. a tüntetés szervezők meg azt mondták azért kell tüntetni a kormány ne gondolja meg magát.. látszik a kamu vér..a cionista anarchisták megijedtek.
Ezért nem szabad engedni egy jottányit sem a tetű libsibalnak..
szalagcim Orbán meghátrált...miközben csak belátta a hibát..