George F. Hemingway szerintem jól leírja. Ezt az első EB selejtező előtt írta egy héttel:
"Sokszor, sok helyen leírtam már, hogy a jelenkori magyar labdarúgás az álmok és a csalódás közötti állapot csapdájában vergődik. Álmodunk egy nagyot, anélkül, hogy az álom akármilyen realitás érzékkel párosulna, utána pedig csalódásunkban harakirit akarunk elkövetni, mert álmaink nem váltak valóra. Ez most sincs máshogy a közelgő Európa-bajnoki selejtező és az elmúlt napokban közzé tett, az európai topligákban játszó magyar játékosok kapcsán.
Az egyik gyakran elkövetett hiba, hogy a magyar focit a bírálók egységesen kezelik, mintha nem egy sok részből álló, különböző fejlettségi fokon lévő egyenlegek tömkelege lenne. Pedig pontosan az. Érdemes lenne tehát a különböző szegmenseket a maguk helyén kezelni. Hogyan is képzelem el ezt az elemzést?
A magyar nemzeti válogatott. Ez az első szegmens. Ezt a kérdést lehetne talán a leggyorsabban elintézni. A jelenlegi magyar válogatott olyan, amilyen, és semmivel sem lesz jobb, amíg a következő részekben említett szegmensek nem javulnak. Murinho vagy Pintér, kétlem, hogy ebben az esetben a szövetségi kapitány személye különösebb jelentőséggel bír. Most mindenki azon tanakodik, vajon a válogatottnak sikerülnek-e a selejtezők, hogy a csapat kijuthasson az Európa Bajnokságra. Megértem az izgalmat. De vajon a magyar labdarúgás lesz-e 1%-kal jobb vagy rosszabb attól függően, hogy ott vagyunk-e, a következő Európa Bajnokságon? Pozitív kimenetel esetén csak a hangulat javul, a tudás nem. Szóval szerintem inkább a meglévő problémákkal kellene foglalkozni.
Az OTP Bank Liga klubcsapatai. Nemzetközi szinten a klubcsapatok előtt két lehetőség áll. Az egyik a drága idegenlégiósok összevásárlása, lásd Paris Saint Germain, vagy valamelyik orosz csapat. Ezt 1-2 év alatt meg lehet lépni egy öböl menti sejkkel vagy egy orosz milliárdossal. Erre az esély nulla, tehát erről el kell felejtkezni. A másik lehetőség arra, hogy 2-3 magyar klubcsapat felzárkózzon a nemzetközi mezőnybe, a saját nevelésű játékosok akadémiai képzése, kiegészítve csapatonként 2-3 minőségi külföldi légióssal. Elméletileg ez a járható út, de csak akkor, ha az utánpótlásképzés úgy alakul, ahogy ezt az alábbi paragrafusokban vizionálom. Ugyanakkor, ha ez a fajta építkezés sikerrel jár, a fent említett magyar nemzeti válogatott is komoly előrelépésre számíthat, hiszen a jobb csapatokban és egy komolyabb bajnokságban edződött játékosok kiegészítve a top bajnokságokba eladott, és ott edződött játékosokkal, egy jóval ütőképesebb vágatottat alkothatnak.
Az akadémiai rendszer. Talán tudatlanságtól, talán irigységtől, talán butaságtól vezérelve az utóbbi időkben támadás indult egyesek részéről a magyar labdarúgás egyetlen lehetséges pozitív jövőbeli építőeleme, az akadémiai rendszer ellen. Állítom, azon a 4-5 helyen, amelyeket képmutatás nélkül akadémiának lehet nevezni, kiváló, de legalább jó munka folyik. Bízom benne, hogy 2016-ban, amikor a Double Pass befejezi az ajánlások végrehajtásának ellenőrzését, már mindenütt csak kiváló munka fog folyni. De ne legyünk naivak. Az akadémiák is hozott anyagból dolgoznak. Először is még sok munka van a kiválasztási rendszer tökéletesítésével, a labdarúgás további tömegesítésével, és a megfelelő permanens finanszírozási struktúra felállításával. Ezek mind olyan hiányosságok, amelyek orvoslása szükséges az akadémiai rendszer további fejlesztéséhez. Ezen kívül szükség van az elkezdett minőségi reformok radikálisabb alkalmazására az utánpótlás bajnokságokban. El kell kerülni a 15:0-ás mérkőzéseket, és a bajnokságokat úgy kell szervezni, hogy nagyjából egyenlő erőkkel rendelkező csapatok találkozhassanak egymással az utánpótlás bajnokságokban. Szintén szükséges, hogy csapataink sokkal aktívabban vegyenek részt nemzetközi kupákban, és sok barátságos mérkőzést játszanak a legerősebb külföldi csapatokkal. Ez pénz és hozzáállás kérdése.
Infrastruktúra. A jelenlegi kormány rengeteget áldozott eddig is az infrastruktúra fejlesztésére, és ha a sportszeretet továbbra is megmarad, akkor 4-5 éven belül infrastruktúra gondjainkon nagymértékben tudunk majd enyhíteni. Stadionok és nagypályák, kispályák, füves és műfüves pályák építése nélkül nincs fejlődés. Lehet össze-vissza beszélni az aranykor grundjairól, rongylabdákról, meg földes pályákról, de a ma gyakorolt modern labdarúgás infrastruktúra és pályák nélkül nem működik. Véleményem szerint még a magyar labdarúgás legádázabb ellenségei is tudják azt, még akkor is, ha képmutató módon farizeusokként ellenzik az infrastruktúra fejlesztését.
A hátország játékosai 4 és 14 év között. Ebben a szegmensben van a legnagyobb, legnehezebben kezelhető, legtöbb időt, szakértelmet, és pénzt igénylő probléma. Tíz, esetleg százezreket olyan emberek edzenek, akik nem kvalifikáltak a feladat elvégzéséhez. Tisztelet a kivételnek (mert bizony itt is vannak kiemelkedő szakemberek), a többség hiányosan vagy rosszul képzett emberekből áll, akik rossz körülmények között, rosszul megfizetve, rosszul „képzik” a rájuk bízott gyerekeket. Ezt megváltoztatni azért borzalmasan nehéz, mert itt ezrekről beszélünk, és az ő újra képzésük nélkül a magyar labdarúgás szebb jövője elképzelhetetlen. Ugyanakkor itt van a legnagyobb lehetőség is, mert ha 14 éves korban magasan képzett, jól felkészített gyerekek közül lehet választani az akadémiáknak, akkor egy nagy csatát már megnyertünk. De egyelőre kérem, hogy ne legyenek illúzióink. Ezres nagyságrendben edzőket átképezni, egy újszerű képzési szisztémát bevezetni és azt következetesen számon kérni egy óriási feladat lesz, amit a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és azoknak az utánpótlás központoknak kell elvégezni, akiket erre a feladatra az MLSZ kijelöl. Ha nem óvatosan, megfelelő szaktudással, megfelelő külföldi és belföldi szakemberek részvételével végezzük a feladatot, ez könnyen lehet egy nagy bukta is. De jelenleg nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az az óriási lehetőség, amely hosszú távon a magyar labdarúgás fejlődésének záloga lehet. Higgyünk abban, hogy most az egyszer nem fogjuk elpuskázni.
A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:
George F. Hemingway"