Regisztráció Elfelejtett jelszó

Nagyvilág

Re: az átlag amcsinak tele a töke az állandó usa agresszióval

#698994 Dr. ursi Előzmény: #698993

clinton doktrína: bármely politikai cél a legkönnyebben gazdasági úton érhető el.

bush doktrína: bármely ország megtámadható, ha fenyegetve érezzük magunkat általa, még akkor is ha erre semmi bizonyítékunk.

obama doktrína: smart power, az okos hatalom, bármely ország demokratikusan megválasztott szabad rendszere legkönnyebben civil szervezetek pénzelésével, zavargások szításával, az online média és főleg a közösségi hálózatok uralásával dönthető meg, saját érdekeink bábkormányba ültetésével.

-

ezek valós elvek, amcsi dokumentumok rögzítik, sőt geopolitikai tananyag :o)

ez az usa.

amit maga után hagy az népek letarolása, halottak, szenvedés, nyomor, káosz, rettegés.

mindezt az egyetemes világszabadság, a biztonság, az igazságosság és a demokrácia nevében, álarca mögött.

semmibe véve a nemzetközi jogot és megállapodásokat.

lesöpörve népek önrendelkezési jogát (amit nemcsak az ensz alapokmánya, hanem az usa függetlenségi nyilatkozata is rögzít ...), vallási és kulturális hagyományait, szokásjogait, évszázados, évezredes társadalmi berendezkedéseiket.

-

már Izrael is kapisgálja a dolgot ...

http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_04_04/Kerry-az-USA-kozel-keleti-szerepenek-felulvizsgalasaval-fenyegetozik-3206/

hajrá Izrael, hajrá Zsidók !

Fújj cionisták ! (akik usa segge mögé bújtok)

az átlag amcsinak tele a töke az állandó usa agresszióval

#698993 Dr. ursi

Az amerikaiak többsége határozottan ellenzik az USA beavatkozását Ukrajnában, függetlenül attól, hogy miként fejlődnek az események ebben az országban. Ezt bizonyítja a Reason folyóirat által végzett felmérés.

A válaszadók 62% nem szeretné, hogy Washington katonai segélyt nyújtson Kijevnek, 58%-uk ellenzi az USA beavatkozását idegen ügyekbe, beleértve a gazdasági szankciókat is. a felmérés résztvevői szerint a demokrata-párti Barack Obama külpolitikája nem jobb republikánus-párti elődjéénél, vagyis George Bushénál.

Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_04_04/270809573/

Re: ez senkit sem zavar ... ensz, usa, stb ?

#698961 rbbj11 Előzmény: #698954

pontosan, állnak az ursi hsz tengerben, mint a cövek :)

eszemfaszom megáll :o)))

#698959 Dr. ursi

azt hallottátok h ukranja szerint az oroszok a hibásak azért mert tartoznak nekik a gáz árával.

azért mert nem evsznek tőlük államkötvényt 15 mrd értékben ahogy januval anno megállapodtak, mert csak 3mrd usd-ért vettek.

és mi ez már :o) h lehet ilyet.

az nem tűnik fel h már a 2 mrd-t is azért mondták le mert elzavarták janut.

és az egész annak függvénye volt h kiírak-e demokratikus választásokat és abbahagyják-e a majdanozást.

nem hagyták.

hát akkor meg ?!

ha kell a gáz v bármi azt ki kell fizetni ! lehet ez újdonság nekik.

és nem úgy szokás h az eladó fizeti ki amit elad (hitelt nyújt az áru vevőjének állampapírjai vételével) . ez csak usában szokás :o) csak ők engedhetik meg maguknak :o) még egy darabig.

aztán reccs.

Re: nincs cím

#698865 Dr. ursi Előzmény: #698769

A Fehér Ház szóvivője csütörtökön bírálta az Ukrajnával szembeni orosz gázáremelést, és hangsúlyozta, hogy az árat a piacnak kell meghatároznia.

Jay Carney, az amerikai elnök hivatalának szóvivője azután nyilatkozott erről, hogy a Gazprom bejelentette, áprilisban gyakorlatilag a duplájára, 1000 köbméterenként 485 dollárra emeli az Ukrajnának szállított gáz árát. Kijev politikai indíttatásúnak nevezte a moszkvai döntést. "Ellenezzük az Ukrajnával szembeni ilyen fajta kényszerítő fellépést. Hisszük, hogy a piacoknak kell meghatározniuk az energiaárakat" - mondta Carney. Izraelnek azzal a döntéssel kapcsolatban, hogy nem bocsát újabb palesztin foglyokat szabadon, úgy fogalmazott, hogy az "problémákat okoz".

-

azt elfelejti h előbb drasztikusan csökkentették :o) és h tartoznak és h jó h nem má ingyé ... az eladó mondja meg az árat ! nem a piac, ezt pont usa transznaci vállalatai tudják pl a legjobban.

Re: nincs cím

#698769 Dr. ursi Előzmény: #698700

az a legújabb h kerryék szerint azért emeli ukrajna 73%-al a lakossági gázt mert moszkva megemelte a gáz árát.

és sérelmezi h az emberek törekvését vezsélyezteti ezzel moszkva h energiaármeleéssel zsarol.

elfelejti kibontani az igazság minden részletét ... mint anno ferink.

ad1

csökkentette maj most visszaemelte szerződs szerint 4.éves felülvizsgálatban és még így is olcsóbb mint volt.

ad2

ukrajna emelte atranzitdíjat.

ad3.

ukrajna most is tartozik 2 mrd lejárt számlával és azóta sem igazán fizet.

ad4

az imf kérte ukrajnától pontosabbn a csak akkor adott hitelt ha megszünteti az állami dotációt, amihez az oroszoknaks emmi közük.

az ukrajna kormányának döntése volt eleddig h a beszerzési ár alatt adja a lakosságnak és vállalatoknak. vajh talán azé mert nem amerikaiak és eusok a fizuk nyuggerek stb ... vajh miért is.

asszem így egészen más a leányzó fekvése.

csakhát ferink is nagyon értett ehhez hiszen tőletek tanulta.

ahol még az elnök annyit se tud merre van koszovó de szerinte népszavaztak.

mocskos hazug banda!

"Drasztikus gázáremelés …

#698700 walex

"Drasztikus gázáremelés Ukrajnában

Átlagosan 73 százalékkal emelkedik Ukrajnában a lakossági gázár és 40 százalékkal a távhő ára májustól - jelentette be az ország pénzügyminisztere. Oroszország decemberben még 33 százalékkal - 400 dollárról 268,5-re - csökkentette a földgáz árát Kijevnek. Miután Moszkva szempontjából kedvezőtlenül alakultak a politikai események Ukrajnában, a Gazprom megvonta a kedvezményeket."

Re: csak ami az ő érdekük !

#698676 Dr. ursi Előzmény: #698667

arra lennék kivi vajon a nagy szankciók közepette az űregyüttműködést is fel teccik-e függeszteni ? :o))) mert úgy illenék ! ja, hogy csak orosz árrakett van amivel még jópár évig fel lehet menni mert önök túlköltekeztek háborúsdiban és elavultak az űrrepcsik és le kellett selejtezni ... hát ciki. h orosz nélkül nem tud az űrállomásra se menni ... azért az lenne a nagy dobás ha ezt is szankcionálnád te barom.

ukránia

#698669 Dr. ursi

huhúúúú !

-

Arszen Avakov belügyminiszter és a Legfelsőbb Tanács a banditák lefegyverzésére vonatkozó követelései valóban csak szemfényvesztés. A minapi lövöldözést követően, amikor a Jobboldali Szektor egyik aktivistája Kijev központjában tüzet nyitott, semmilyen radikális intézkedést nem foganatosítottak. Az Avakovnak alárendelt egységek egyszerűen kilakoltatták a Jobboldali Szektor fegyvereseit a Dnipro szállodából és fegyverükkel együtt vidéki rezidenciára helyezték át őket. Az efféle szívélyesség csak természetes, hiszen a radikálisoknak és mai kijevi talmi hatalomnak egy gazdája van – jegyzi meg Szergej Pantyelejev politológus.

Nyilvánvaló, hogy a mostani fegyveres struktúrák az amerikaiak és az Ukrán Biztonsági Szolgálat közvetlen részvételével jöttek létre. Ez a kapcsolat korábban is működött. Azonban most Washingtonból és az európai struktúrákból jelzések jönnek arra vonatkozólag, hogy ez így nem mehet tovább – pozitív imázst kell kialakítani, a fegyveres struktúrák pedig akadályozzák ezt.

Ugyanakkor a Jobboldali Szektor nem az egyetlen ilyen alakulat. Belügyminisztériumi adatok szerint csupán Kijevben és az ukrán főváros környékén az illegális fegyveres alakulatok létszáma elérte a tízezret. A katonai raktárakban felhalmozott fegyver elárasztotta a feketepiacot, mindenki, aki igényt tart erre, megengedheti magának a fegyvert. Politikusok, üzletemberek, az alvilág urai személyes „hadsereget” tartanak fenn. Azonkívül zsoldosok csoportokba tömörülnek és szolgáltatásaikat kínálják „piszkos munkára”. Kijev kénytelen lesz rendet teremteni ezen a téren. Csakhogy a siker egyáltalán nem biztosított – véli Iván Konovalov.

Az ukrán vezetőségnek nem marad más, mint megpróbálni rendet teremteni és lefegyverezni a különféle csoportokat, mert ez az Európai Unió és az Egyesült Államok egyik fő követelménye. Amíg erre nem kerül sor, semmiféle hitelnyújtásról szó sem lehet, márpedig kb. 18. milliárd dollárról van szó. Feltételezhető, hogy Kijev nyomást gyakorol a Majdan fegyvereseire lefegyverzésük érdekében. Más kérdés, hogy Kijevnek ehhez finoman fogalmazva nincs sem reális hatalma és ereje.

Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_04_02/270580260/

Re: csak ami az ő érdekük !

#698667 Dr. ursi Előzmény: #698593

az a legújabb h kerryék szerint azért emeli ukrajna 73%-al a lakossági gázt mert moszkva megemelte a gáz árát.

és sérelmezi h az emberek törekvését vezsélyezteti ezzel moszkva h energiaármeleéssel zsarol.

elfelejti kibontani az igazság minden részletét ... mint anno ferink.

ad1

csökkentette maj most visszaemelte szerződs szerint 4.éves felülvizsgálatban és még így is olcsóbb mint volt.

ad2

ukrajna emelte atranzitdíjat.

ad3.

ukrajna most is tartozik 2 mrd lejárt számlával és azóta sem igazán fizet.

ad4

az imf kérte ukrajnától pontosabbn a csak akkor adott hitelt ha megszünteti az állami dotációt, amihez az oroszoknaks emmi közük.

az ukrajna kormányának döntése volt eleddig h a beszerzési ár alatt adja a lakosságnak és vállalatoknak. vajh talán azé mert nem amerikaiak és eusok a fizuk nyuggerek stb ... vajh miért is.

asszem így egészen más a leányzó fekvése.

csakhát ferink is nagyon értett ehhez hiszen tőletek tanulta.

ahol még az elnök annyit se tud merre van koszovó de szerinte népszavaztak.

mocskos hazug banda!

Re: csak ami az ő érdekük !

#698593 Dr. ursi Előzmény: #698592

Obama brüsszeli és hágai látogatása megerősíthette Európának az aggodalmait, hogy Washingtonban a kudarcokat és sikertelenségeket követően elvesztik a logikát. Ilyen kudarc a Krím Oroszországhoz való csatlakozása. Barack Obama március 26-án Brüsszelben olyan kijelentést tett, hogy Koszovó –a Krímtől eltérően – csak az átfogó referendum után nyerte el függetlenségét. Ugyanakkor Koszovóban nem volt semmiféle referendum. A Fehér Háznak aztán magyarázkodnia kellett.

Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_04_02/A-NATO-szuk-tett-programja-Oroszorszaggal-3685/

franciák

#698557 Dr. ursi

Franciaország frissen megfogalmazott igénye, miszerint további haladékra van szüksége GDP arányos költségvetési hiánya három százalékra csökkentéséhez, újraindította a vitát arról, hogyan lehetne lendületet adni az eurózna gazdaságainak - jelentette a Financial Times (FT).

-

Matteo Renzi, a nemrégiben hatalomra került olasz kormányfő szintén többször jelezte, hogy kormánya csak akkor tud hiteles reformokat végrehajtani, ha egyelőre fittyet hány a hiánycélra. Brüsszel azonban, amelynek egyik feladata az eurózóna közösen elfogadott fiskális szabályai érvényesítése, nem fogadta pozitívan a francia követelést.

-

Az európai tisztviselők emlékeztetnek arra, hogy Párizs már kétszer kapott halasztást a hiány három százalékra szorítására. A legutóbbi szerint 2015 végére kellene a GDP három százalékára mérsékelniük a deficitet.

-

A német és a finn kormány februárban dörgő hangon megfogalmazott közleményben dorgálta meg az EB-t azért, mert tavaly hozzájárult ahhoz, hogy Párizs és Madrid további egy évet kapjon a legfőbb hiánycél teljesítésére. Berlin és Helsinki szerint Brüsszel önhatalmúan foglalt el megengedő álláspontot ebben az ügyben.

-

khmm !!!

Egy belső dokumentumból, amelyet az EU pénzügyminisztereinek készítettek, ám az FT kezére jutott, az derül ki, hogy Németország szerint Franciaország és Spanyolország egyetlen olyan feltételt sem teljesít, amely lehetővé tenné költségvetésük rugalmasabb kezelését.

-

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ketteszakadhat_az_europai_unio_ujjaeledt_a_veszely.579353.html

-

azáért remélem emlékszünk még h verték a palávert nálunk ... és mekkora számolgatási scalásai vooltak ebnek ... azért lett a hiányunk most is a becsült alatt jóval, fölöslegesen, mert amint látjuk mások szarnak bele, ahogy anno a szadomazo kulb idehaza.

Re: ez a nagy problémó ...

#698556 Nyeretlen_Keteves Előzmény: #698546

"van az a FÉRFI, akinél nem zavar, mert csupa nagybetűs mindenben, ami nekem fontos."

Ezt mintha (majdnem) rólam írtad volna! :-) Oszt még komcsi is vagyok... tehát bátran kijelenthetjük, hogy halmozottan hátrányos helyzetű vagyok a szemedben! :-)