látom :o)
de az leírásomban szerepelt az is h mire kell majd figyuzni.
mert a tanárok úgy engedik át a 8osztályon h írni olvasni nem tud de még beszélni se.
csakhogy végre megszabaduljanak tőle.
a háziorvosok meg állandóan kiírják leigazolják őket oszt kutyabaja otthon van dolgozik a kisebb purdékra meg kukázik meg vasazik meg lopja a napot.
tehát ilyenekre nem kell költeni.
a legfontosabb h szocializálódjanak az óvodákban és ne nézzék ott se el h a házidoki leigazol oszt közben otthon be vannak bújva és butulnak.
aztán a napközi.
és olyan tanítónénik kellenének akik kiscoprotokban int anno velünk fogl.
és akkor van esély.
amúgy ...
Kicsit megkeveredtek a hozzászólások, mert pont töröltem, merthogy átraírtam az enyémet, tudniillik már nem tudtam szerkeszteni :)
ez is az én ötletem volt.
ezek egymás után megvalósítják őket :o)))
Ösztöndíjat alapítanak hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulók számára annak érdekében, hogy mind nagyobb számban fejezhessék be az általános iskolát, és szakiskolában vagy szakközépiskolában tanuljanak tovább.
Lehetne nyitni akár ott is, de nem vagyok arról meggyőződve, hogy az sokak szimpátiáját elnyerné.
De szigorúan szvsz egy számlával mindenképpen ki kellene próbálni a külföldi rendszert, akár azokon a cégeken keresztül is, amelyek most ugye a letelepedési kötvényeket is elkezdték árusítani. Egy próbát megérne, hogy mennyien lennének hajlandóak a jövőbeli hazautalás érdekében magyar papírban tartani a magyar adóhatóság szempontjából TÉNYLEGESEN és totálisan annoním módon a pénzüket.
A gond ugyanis azzal van szerintem, hogy ugye ha ez a pénz nevesítve megjelenik, akkor "rá lehet kérdezni", hogy "miből van", holott ugye, pont ez az, amire nem lehetne rákérdezni ahhoz, hogy "bátran" merjék legalizálni a pénzeket.
Ez pedig vagy úgy lenne lehetséges, ha maga a vásárlás legalizálást és egyben adóamnesztiát jelentene (amire nem tér ki a törvény jelen formájában!), mert ugye az, hogy "jövedelemnek számít a befizetés", az egyrészről nem jelenti azt, hogy nem lehet érte visszamenőlegesen bűntetni, másrészről azt, hogy nem lehet valamilyen jogcímen további adókat kivetni rá. Ennek az elkerülése pedig csak úgy lenne lehetséges, ha garantálva lenne az, hogy a pénz legálissá válásáig (azaz öt évig) semmiképpen nem fér hozzá az állam és az állami szervek a befizetők adataihoz.
Ebben a formában viszont ez a módszertan sok szempontból "felhívás a keringőre" kategória is, hiszen ha nem lehet a pénz eredetét ellenőrizni adóügyileg a befizetéskor, akkor ugye mindenkinek célszerű ebben a formában "leadóznia" a pénzét, mert ez a legolcsóbb módszertan még akkor is ha felveszi a pénzét.
Node ha öt évig fel sem veszi, akkor még kamatokat is kap az adócsalásból származó MOSTANI jövedelmére?
Szvsz ez a módszertan csak úgy működhet ebben a formában, ha a külföldi eredetet igazolni lehet, méghozzá úgy, hogy az a törvény életbelépésekor már legalább három hónapja fennállt - mert akkor nem lehet ezzel visszaélni. Egyebekben, hááááát... nagyon fínoman fogalmazva necces, hogy adócsalásra lesz felhasználva.
Egyebekben pedig, nem öt év az elévülés, hanem valójában hat - tehát már csak ezért sem hiszem, hogy ebben a formában nagyon népszerű lesz az elképzelés, hiszen akár a pénz felvételekor is bűntethetővé válik valaki az öt évvel korábbi adóeltitkolásért, ami bűntetőkamatokkal és bűntetésekkel együtt igen húzós összegre hízhat - és még a bizonyítási eljárás is végtelenül rövid lenne, hiszen "ott a pénz, de nincs legális eredete".
Egyszóval sokat fog ez a javaslat még változni, az irány nem rossz, az ötlet érdekes - de ahogy elgondolkodtam rajta, annál inkább érzem úgy, hogy ezt nem szabad Magyarországon nyilvántartani és bevezetni, mert az inkább kontraproduktív lenne már rövid távon is.
csak egy példát kiragadva.
én nagyon nem szeretném ha szekeres imci az összeharácsolt-eldobozolt magyar adóforint milliárdjait adómentesen biztonságos magyar papírban kamatoztatná ... és senki se kérdezné meg soha h imcike honnan is van ez neked ?!
http://www.mfor.hu/cikkek/Mar_55_milliard_minusz_az_MNB_sajat_tokeje.html
csökkentsék már le azt a rohadt tartaléknak titulált hiteltömeget !
és alakítsák már vissza a betétet kötvénnyé ! és korlátozzák be !
"Azért állítanak elő genetikailag módosított vetőmagot, hogy a belőlük sarjadó növény jól tűrje a gyomirtókat és ellenálló legyen a kártevőkkel szemben. Az eljárást évek óta bírálat éri, mert a gének módosítása új fehérjéket hoz létre, amelyek emésztési gondokat okozhatnak az állatoknál és esetleg az embernél is."
- nem esetleg hanem tutifix csak nem gyomor hanem bélhurut és mindenféle bélbaj sőt ahogy z orvosi szlengben mondják :o) vastagot.
http://hvg.hu/vilag/20130612_Sokkal_betegebbek_a_genkezelt_takarmanyon#rss
"Az állatok két csoportjának súlygyarapodása, halandósága, vérvizsgálati eredményei nem különböztek egymástól. Ám a génkezelt takarmánnyal etetett sertéseknél nagyobb arányban fordult elő súlyos gyomorhurut, a gyomor nyálkahártyájának gyulladása. A génkezelt gabonát evők 32 százalékánál, a hagyományos takarmányon felnövő állatok 12 százalékánál mutatták ki a betegséget. A génkezelt takarmányosok közül több kant érintett a kór. Ugyanebben a csoportban a nősténynek 25 százalékkal nehezebb volt a méhe. "
Szerintem:
Az EU nem engedné meg a borsodi Lichtensteint, és már Lichtenstein sem a régi, mert ők is engedtek a banktitokból.
Ezen kívül:
"csak a számláknak kvázi anonimnak kellene lennie"
A számlák annonímok, a korábbi adóamnesztiához hasonlóan névtelenül utalódik róla a közteher. Totálisan annonim számlára igen régóta nincs mód, és ez kivételesen egy teljesen érthető dolog.
Ugyanakkor a bizalmatlanság még magas, ezért lenne célszerű egy külföldi számlát is megnyitni erre a célra, akár az EU hatóságain kívül eső területen. Mondjuk Szingapúrban, vagy Kínában.
pontosan.
ezek csak mutyizni és halászni és lenyúlni és ellébecolni szeretnek, mivel büdös nekik a munka, a meló.
a szoci és a szadeszes mind ilyen.
a stabilitási számlával kapcsolatosan :o) sztem meg Moszkva lett volna jobb :o)
"A Reuters felhívja a figyelmet, hogy a lengyel díjcsökkentést csak nagyon óvatosan szabad összehasonlítani a magyar rezsivágással, mert a lengyel esetben a társaságok kezdeményezték a díjcsökkentést, és nem politikai döntés eredményeként vágják vissza a tarifák."
-
már csak azért sem szabad hasonlítani, mert az ottaniszolgáltatók nevéből erős a gyanú, hogy azok nem multikultik hanem lengyelek.
vagyis nem privatizálták szét az energiaszolgáltató szektorukat.
az előző filmecskét csak este tudom megnézni :o) már alig várom, de nagyjából megvan h mit mondott fletó anno.
általánosságban igaz amit mond
http://www.origo.hu/gazdasag/20130612-soros-nagyon-kemeny-ev-lesz-2014.html
"Én úgy gondolom, hogy még nem késő mondjuk Svájcban nyitni egy számlát erre a célra, hiszen az állam szempontjából mindegy, hogy hol veszik meg a papírt, de szerintem sokkal sikeresebb lenne ezzel a módszertannal. Valójában - szerintem - a korábbi adóamnesztiák is ezért voltak tulajdonképpen sikertelenek."
.
Na de mi a f@szért is nem lehet erre megcsinálni a borsodi lichtesteint ???? Csak mert kurv@ jó ötlet lenne ?? És minden árgon kaszálnánk adón és foglalkoztatáson is ? Ha 245 milliárd dollárnak csak a 20 %-a visszajönne akkor ebben az országban rögtön kánaán lenne. Egyébként h a ciprusi einstand után hazahozzák a pénzt az kézenfekvő, ebből a szempontból nagyon jó javaslat Rogáné, csak a számláknak kvázi anonimnak kellene lennie (csak a pénzmosás terrorista stb. gyanú esetén férni hozzá) amúgy se ujságok se nav ne férhessen hozzá, erre kiváló lenne a borsodi lichtenstein sokkal jobb mint a svájci alszámla, nem is értem h nem fontolják meg.
2013.06.12
Először a nemzetközi hírek.
Ebben a hírben sok érdekesség van, lássuk is:
Az első mindjárt az, hogy immár nyiltan arról beszélnek, hogy nemhogy nem jött ki a világgazdaság a recesszióból, hanem egyenesen afelé tart:
"Bár a részvénypiacokon az év legnagyobb részében eddig rendkívül jó volt a hangulat, sőt a világ legnagyobb gazdaságából egyre kedvezőbb adatok érkeznek a PIMCO szerint a magas eladósodottság jelentősen megemelte egy újabb globális recesszió esélyét a következő években - írja a CNBC."
Ha ezen elgondolkodunk, akkor egyenesen vészjósló ez a gondolat:
"jelenleg a globális gazdaság jóval eladósodottabb, mint négy évvel ezelőtt volt, úgy gondoljuk, hogy több mint 60 százalékos az esélye 3-5 éves időtávon egy újabb gyenge gazdasági ciklusnak".
Vagyis, nemhogy rendben nem tudja magát szedni Európa addig, hanem jó eséllyel még mélyebbre zuhan, ha tovább folytatja az internáci terroristák erőszakos marxista átalakítási törekvéseit.
Érdemes megnézni ugyanis azt, hogy miközben nálunk sírnak a magas GDP arányos ÁHT miatt, hogy amiatt végünk van, aközben a valóság ez:
"Az USA adósság/GDP mutatója 2012-ben 101,6 százalékon állt szemben az előző év 99,4 százalékával, míg a világ harmadik legnagyobb gazdaságának [Kína:szerk] ugyanezen hányadosa 200 százalék felé szökött."
Azaz az, hogy Kína is úgy tud növekedni, hogy annál jóval extrémebb mértékben növeli az adósságát, ami természetesen fenntarthatatlan folyamatokat jelez már most előre. Márpedig ha Kína is megfekszik és az sem lesz felvevőpiac az európai termékekre, akkor nagy hűwazze lesz, mert már most is az a helyzet, hogy például:
http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-567419
"Harminc év óta az idei lesz a legrosszabb esztendő az európai autógyártók számára egy németországi szakvélemény szerint."
Harminc év óta! Csak a miheztartás végett, ez körülbelül az olajválság ideje. Vagyis hirelen elkezd eltűnni, felszámolódni 30 év "fejlődése" és kezd kiderülni, hogy mennyire mezítelen is volt a király és hogy miért is volt szükség a térségünk kifosztására a hazugság fenntartása érdekében.
Mert az igazság az, hogy nem csak Görögország működött így, hanem mindenki és minden ország az eladósodásból élt jól és ez most már nem működik - és ennek ez lesz például a következménye:
http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-567480
"Takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését - jelentette be kedden délután az athéni kormány szóvivője. [...] A bejelentés sokkot okozott Athénban. [...]2500 alkalmazottjának munkaviszonyát pedig felfüggesztik, mindaddig, amíg a cég - kisebb létszámmal, átalakítva - ismét működni kezd - jelentette ki a szóvivő."
Más szavakkal, bár sokan állítják, hogy a görögök lusták és ki vannak tömve pénzzel - ami általában talán igaz, de jelen esetre nézve érdektelen - a valóság az, hogy egyszerűen nincs pénze az országnak, mert olyan mértékű adósságszolgálatot várnak el, amit képtelenség teljesíteni. Ráadásul az ország immár olyan katasztrófális állapotban van, hogy:
"Görögország hiába enyhített a DEPA gázszolgáltató eladási feltételein, a cégre egyetlen vételi ajánlat sem futott be - számol be az MTI görög forrásokra hivatkozva."
És hogy miért? Látszólag ezért:
"A görög cég ügyfeleinek hátraléka igen jelentős, így nem csoda, hogy nem volt nagy tolongás."
De valójában érdemes megnézni a számokat:
"A DEPA, amely az egyetlen görög kiskereskedelmi gázszolgáltató, tavaly 106 millió euró nettó nyereséget ért el."
Tehát 106 millió EUR nettó nyereség az igen jelentős hátralék ellenére - magyarán szólva nem kicsit irreálisan van árazva a gáz ára arrafelé. Ennek ellenére amikor komolyan meg lehetett volna venni, akkor:
"[Gasprom] Az orosz vállalat egyetlen versenytársa a két görög cég által alapított M&M Gas, amely azonban hétfőn bejelentette, hogy már nem érdekli a DEPA, eláll a vételi ajánlattól. Az M&M Gas kezdeti ajánlata 550 millió euró volt, jóval kisebb a Gazprom 900 millió eurós nem kötelező érvényű ajánlatánál."
És amely még mindig éves 20%(!!!!) nyereséghányadot jelentett volna a befektetett tőkére nézve. És ez nem üzlet! Ez pedig annyit tesz, hogy az ország az összeomlás szélén van, és egyszerűen nem fog oda senki befektetni, mert biztos abban, hogy rövid időn belül elveszítené a befektetését. Node persze, ha már befektetés, akkor rögtön látható, hogy az máshol is problémás ügy:
"Kizárt, hogy államosítsák a nyugdíjvagyont a lengyeleknél"
Vagyis, fogják. Már persze, az internáci terroristák uszítása alapján. Ugyanis már most kiolvasható a lengyel kormányfő világosan jelezte a közeljövőt:
"Utalt arra, hogy az önkéntességet bevezetnénk, vagyis a tagok maguk dönthetnék el, hogy miként takarékoskodnak öregkorukra."
Magyarán szólva, érik a magyar módszer, amivel lehetővé válik a "visszalépés", amit persze arrafelé nem hívnak államosításnak, mert ha arrafelé azt mondják, hogy UGYANAZ NEM AZ, akkor az úgy van. Ebben pedig az az igazán muris, hogy:
"A lengyel energiahatósága jóváhagyta a helyi energiaszolgáltatók árcsökkentési kérelmét, aminek eredményeként a lengyel háztartások számára 3,9 és 4,6% közötti mértékben csökken az áramdíj július első napjától."
Amit teljesen nyilvánvalóan azért tettek meg, hogy ne jussanak a magyar energiacégek sorsára, vagyis elébementek a központi rezsivágásnak. Ugyanakkor arrafelé ezt hogyan is kommunikálják? ÍGY:
"A Reuters felhívja a figyelmet, hogy a lengyel díjcsökkentést csak nagyon óvatosan szabad összehasonlítani a magyar rezsivágással, mert a lengyel esetben a társaságok kezdeményezték a díjcsökkentést, és nem politikai döntés eredményeként vágják vissza a tarifák."
Értitek ugye? A besz@rt szolgáltatók "önkéntes" rezsicsökkentése, amit semmi sem indokol, az normális és nyilván semmi köze a magyar rezsicsökkentéshez. És akkor most kénytelen vagyok arra utalni, amikor az ELMÜ +10%, meg +8%-al keresi meg a fogyasztóit, hogy "még annyit adna" a rezsicsökkentésen felül, hiszen nekik még az is megéri. Nomeg arra, hogy egyebekben:
http://www.portfolio.hu/img/upload/2013/06/e_price_cee130611.png
Lengyelországban eddig is olcsóbb volt az energia ára, mint nálunk. Vagyis egészen paradox módon a lengyel rezsivágás annyit tesz, hogy méginkább bebizonyosodik, hogy az nálunk tényleg még mindig drága, hiszen arrafelé ezeket a csökkentéseket a szolgáltatók maguk elvégzik - és nem várnak arra, hogy a kormány lépjen ez ügyben.
Érdemes lenne ebből nálunk is tanulnia a szolgáltatóknak, hogy lehet, hogy jobban járnak, ha tervezetten jelentik be a csökkentéseket saját szabad akaratukból, mert akkor megelőzhetik a kormány komolyabb ütemezésű közbelépéseit.
Ami egyebekben azért is hasznos lenne, mert célszerű lenne a reális szintre csökkentett enegiaárak esetében a hosszabb időtartamú csökkentés, az infláció ugyanis már magától is alacsony:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/nyoma_sincs_a_magyar_inflacionak.185159.html
"Nyoma sincs a magyar inflációnak"
Ráadásul jól látható, hogy az összes inflációs görbe összezárt erre az értékre:
http://www.portfolio.hu/img/upload/2013/06/0612_mnbcpi-20130612.png
Vagyis ez egy valós inflációs adat. Hasonlóképpen bizakodásra adhat okot Magyarország esetében az, hogy:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/a_cegek_szerint_nem_bovul_a_foglalkoztatas.185136.html
"Összességében nem várható létszámváltozás a munkaerőpiacon a harmadik negyedévben. A munkaadók kétharmada nem tervez változtatást, a felvételt és elbocsátást tervező cégek aránya pedig egyező."
Ami ugye annyit tesz, hogy miközben Európában egyre komolyabb méretet ölt a munkanélküliség, addig nálunk nem romlik - igaz nem is javul - a helyzet. Ez pedig jelen környezetben, de pláne az újabb recesszió közeledtével nagyon szép teljesítmény.
Oszt, itt van a következő idei GDP növelő tényező:
http://www.portfolio.hu/vallalatok/ma_adjak_at_az_audi_uj_gyarat.185137.html
Mert bár anyagi hasznunk nem sok lesz belőle, de legalább a fiktív GDP csökkenséket iparági, valós ÚJ GDP adatokkal tesszük helyre (@prospero, kimegy egy kis hamisított GDP, bejön egy kis nem nálunk adózó rész, oszt az egyenleg nulla lesz, vagy növekvő GDP!):
"Ma avatják fel az Audi Hungaria Motor Kft. új, mintegy 900 millió euróból megépült járműgyárát Győrben, és kezdi meg hivatalosan is működését a teljes járműgyártási folyamatot felvonultató üzem, amelynek alapkövét 2011-ben tették le. [...] Korábbi közlés szerint a társaság ezzel évi 125 ezerre növelheti - tavaly 33 és fél ezres - járműkibocsátását. [...] több, az Audinak helyben beszállító cég is hozott létre, illetve bővített telephelyet a térségben."
Mert ez mind-mind MUNKAHELYEKET JELENT!
Oszt, érdekes még ez az elképzelés is:
"Új számlát vezetne be az állam, a Stabilitás Megtakarítási Számlára keresztelt konstrukció a tervezet szerint az államadósság devizaarányának csökkentését segítené. A számla lényege, hogy egyszer lehet rá befizetni, méghozzá legalább 5 millió forintot, a pénzt pedig főként magyar állampapírba lehetne kihelyezni. A számla érdekessége, hogy az arra befizetett összeg, függetlenül attól, hogy a tiszta vagy sem, belföldről származó jövedelemnek minősül, és 16%-os adófizetési kötelezettség is keletkezik"
Az igazán érdekes rész ugyanis itt található:
"Azért, hogy a számlát még vonzóbbá tegyék, a jogszabálytervezet kimondja, hogy a számlán elhelyezett összeg a befizetés időpontjában megszerzett jövedelemnek minősül, s az azon elhelyezett állampapír hozamát vagy az állampapír ügyletek nyereségét szja fizetési kötelezettség (16%-os adó) terheli (más közteher viszont ezt meghaladóan nem keletkezik). Az adófizetési kötelezettség viszont csak akkor keletkezik, ha a tulajdonos az összeget felveszi a számláról viszonylag rövid idő alatt. Sávos adózás van meghatározva, attól függően, hogy a befizetés és a felvétel között mennyi idő telik el. Ha 3 évnél kevesebb, akkor az adó alapja a kifizetett összeg 200%--a, 3-4 év között a kifizetett összeg 100%-a, 4-5 év között a kifizetett összeg 50%-a. Viszont, ha legalább 5 évig nem nyúl hozzá a tulajdonos a pénzéhez, akkor nem keletkezik adófizetési kötelezettség."
Magyarán szólva, ha valaki 3 évnél korábban felvesz róla pénzt, akkor az 32%-al adózik a befizetett pénzre nézve, 3-4 év között 16%-al és az ötödik évben 8%-al, utána pedig semmivel sem - a befizetések tekintetében, a hozamok esetében pedig marad a 16%-os adó.
Ez egy elég érdekes elképzelés, mert egy oldalról sokkal jobb, mint a 10%-os adóamnesztia, másik oldalról kérdéses, hogy mennyi pénz érkezne be rá annak figyelembevételével, hogy eddig a 10%-os adóamnesztia sem hozott igazán számottevő bevételt. Egy próbát mindenesetre megér, de szerintem ezt nem így kellett volna csinálni, hanem úgy, hogy EZT a számlát kellett volna offshore, vagy külföldi intézményben megnyitni (akár OTP leányban), pontosan azért, hogy ne belföldön legyen kezelve a pénz, mert valószínűleg sokkal nagyobb bizalom lett volna ebben a konstrukcióban, ha tényleg csak akkor kerül a magyar állam tudomására az abból kivett pénz, amikor az már megkérdőjelezhetetlenül adózott jövedelemnek számít.
Én úgy gondolom, hogy még nem késő mondjuk Svájcban nyitni egy számlát erre a célra, hiszen az állam szempontjából mindegy, hogy hol veszik meg a papírt, de szerintem sokkal sikeresebb lenne ezzel a módszertannal. Valójában - szerintem - a korábbi adóamnesztiák is ezért voltak tulajdonképpen sikertelenek. Megfontolásra tovább lehet küldeni illetékesnek ezt az ötletet :)
És akkor a végére egy igazi bulvár, amit szokásosan véletlenül kukáztam más ügy kapcsán, egy olyan igazi bulvár, aminél jobban bemutatni azt, hogy mi volt itt korábban, miről szólt ez az ország, nem lehetne bemutatni:
http://www.nlcafe.hu/noklapja/20110601/rpa_attila_macsopapa_alarc_nelkul/
Egy életút, tessék csak gondosan megfigyelni:
"A szüleim a hatvanas években emigráltak Németországba, küzdöttek a túlélésért, nem kaphattam meg mindent, amit akartam. Apu a használtautó-kereskedőtől a filmproducerig mindent megpróbált. Hálás vagyok a szüleimnek, amiért ennek ellenére hagyták, hogy utazhassak, éljem világomat. Huszonöt évesen határoztam el, hogy továbbtanulok, felvételiztem Londonban és Budapesten is a színművészetire. Végül Pest mellett döntöttem."
Tessék figyelni a számokat: 25 éves koráig SEMMIT sem csinált a szó szoros értelmében, és szerinte nem kapott meg mindent annak ellenére, hogy semmirekellő volt, aki mást sem csinált, csak lófrált a világban, utána pedig hazajött csepürágni.
Hogy úgy mondjam, ha még szóbaállnék rbbj-vel, akkor neki ajánlanám ezt figyelmébe azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes megtanulni másoktól és hogy mennyire lehet az ő életútjukból következtetéseket levonni. Tessék ugyanis a lényeget megnézni, hogy mi is következik ezek után:
Riporter: "– A kortársaink épp az ellenkező irányba indultak..."
ÉS MOST TESSÉK FIGYELNI, MI LESZ ERRE A VÁLASZ!
"– Nekem viszont már elegem volt a rendből. Magyarország sokkal izgalmasabbnak ígérkezett. Olyan volt, mint egy Rejtő-féle kikötői kocsma, amiben minden lehetséges, mindenkit meg lehet venni, igazi kalandornak való hely. Én meg berúgtam az ajtaját, mint egy vadnyugati hős, ittam a whiskyt, verekedtem, zongoráztam... Aztán jött az RTL-es felkérés, és belevetettem magam a kereskedelmi televíziózás megszervezésébe. Egyébként is elfogyott a pénzem."
Azért ezt rakjátok most össze. Tehát, elfogy a pénze, mert nem dolgozik, nem csinál semmit, de mivel gátlástalan, és semmije nincs, ezért nyugodtan ellopja a bigbráner produkciót, majd még sok más hasonló műsort és gátlástalanul azokat nyomatja, hiszen ebből írdatlan nagy pénzeket lehet csinálni. És ennek a gátlástalan lopásnak és pénzcsinálásnak meg is lesz az eredménye:
"De ha valakit huszonnyolc évesen egy multicég vezetőjévé neveznek ki, annak muszáj nagyon keményen helytállnia."
Bizony barátaim, felebarátaim és ti többiek, ERRŐL ÉS CSAK ERRŐL szólt eleddig ez az ország, arról, hogy az ilyen senkiháziak jutnak fel a csúcsra, mert odáig úsznak fel. És fel is úsztatták őket, mert szükség volt rájuk, mert kellett valaki, aki elviszi a balhét - az egy egészen más kérdés, hogy abban a világban, amiben a marxisták uralkodnak, természetesen nem szokás tisztalni semmit és senkit és elég megvenni a védelmet és már nyugodtan garázdálkodhat is valaki.
Teljességgel nyilvánvaló lehet, hogy ezzel a mentalitással és ennyi képességgel ma már senki sem lehetne belőle, ehhez kellett az a zűrzavar, amiben tudott halászni. Ahogy ő fogalmazta meg szó szerint:
A RENDET NEM BÍRTA
És most érdemes végiggondolni a marxistákat, az internáci terroristákat és szimpatizánsaikat, akik ugyanezt a rendet nem bírják, mert nem tudnak benne halászni. Más cikkében meg is jegyzi, hogy már nem tart igényt a tahóvilág jogdíjára sem - csak csendben elhallgatja, avagy nagy pofával nagy embernek akarja bemutatni magát, hogy most már keresztre is feszítené a bigbráner jogtulajdonosa.
Ma meg már színészkedik, mert körülbelül ezt tudja megtartani és ezzel tud felszínen maradni. Nem mellesleg, szerényen kifelejti az önéltrajzából ezt az apróságot is, hogy:
"Édesapja, Árpa József a TV2-nél dolgozott kreatív igazgatóként"
És mégis jól látható, hogy csak a rendetlenségben viszi valamire. Nem véletlen tehát a marxisták, az internáci terroristák uszítása a rend ellenében - ők csak abban érzik jól magukat és csak abban képesek jól élni, mert csak ennyire képesek.
A REND-ben egyből semmivé és senkivé válnak, akik legfeljebb a multjukból tudnak megélni - de semmiképpen sem a jelenükből.
Ezt tegnap találtam...:
12:30-tól maga a döbbenet... de 14:04-nél ott a nyilt uszítás.
MUSZÁJ végégnézni az összeállítást, mert nem lehet leírni. Egyszerűen már elfelejti az ember, hogy kik is voltak itt uralmon és hogy mit műveltek. Terror és terrorfenyegetés, mert csak ebből értenek és ez jelenti az uralmuk alapját. Ezeket visszasírni? Ezeket visszakérni? Ezeket visszaszavazni?
Ki akar újra ezeknek az uralma alatt élni?
"A homokzsákok egész Németországban elfogytak, a belügyminisztérium ezért a szomszédos országoktól kért segítséget. A Bundeswehr, a német hadsereg is külföldi segítséget kért"
Remélem még ma indulnak a szállítmányok és a honvédség alakulatai.
németország segítséget kért.
elfogytak a homokzsákok ...
eszembe jut amikor idehaza a hóhelyzet volt a magyarok hogy leszólták a magyarokat ... mert épp ausztria felajánlotta h segít.
ha idehaza fogyott volna el a zsák már hangzatos cikkekk lennének h micsoda lúzerek vagyunk ...
"Én nem terroristáznék egyszerűen máshogy gondolták"
Én pedig pont azért kezdtem bele a terroristázásba, hogy néven nevezzük az úgynevezett "másképpen gondolkodókat". Mert azok. Ugyanis a "másképpen gondolkodó" marxista lózungnak ugyanúgy lejárt az ideje, mint az ennek szinonímájaként a köztudatba bevezetett "megélhetési bűnözésé". Ezek a fogalmak egy polgári demokráciában nem léteznek, mert nem létezhetnek.
A probléma ugyanis az, hogy jelen esetben sem arról volt szó, hogy valakik elmondták a véleményüket, hanem arról volt szó, hogy internáci támogatással és finanszírozással az internáci terroristák fellázították a szimpatizánsokat, hogy uszítsanak és akadályozzanak meg valamit, amit a többség szeretne.
Ez internáci terrorizmus, és pont attól terrorizmus, hogy nem a véleményüknek adnak hangot, hanem egyenesen megakadályoznak valamit, erősen kisebbségből is. Ez pedig - értelemszerűen - nem lehet demokratikus módszertan, az ugyanis arról szólna, hogy mondjuk "népi kezdeményezésként" MEGGYŐZIK a helyi lakosságot arról, hogy igazuk van, megoldási javaslatot adnak, majd arról "szavazással" dönt a helyi közösség. Mert szeirntem valami ilyesmiről szól a demokrácia.
Itt te ezt láttad? Lakossági forum hegyek, lakosság meggyőzése, lakosság közvéleménykutatókkal tesztelése, helyi népszavazás és más hasonló demokratikus bullshitekre pazaroltak időt? NEM! Úgy döntöttek, hogy az lesz, amit ők akarnak, és mindenki más le van sz@rva és ennek alapján internáci terroristaként kényszerítették rá az akaratukat a többségre, legfőképpen úgy, hogy nem egyszerűen megakadályozták a gát felépítését, hanem ellehetetlenítették még a tervezési fázisát is.
", és kiderült h rosszul."
Szerinted. De lásd Bendegúz írását (akit nem tartok annak, csak érdemes elolvasni ebből a szempontból), szó sincs arról, hogy "a megtévedt máshogy gondolkodók" hamut szórnának a fejükre, éppen ellenkezőleg: TOVÁBB uszítanak és hülyítik be az egyébként teljesen jószándékú embereket.
Ettől internáci terroristák.
"Ez az árvíz figyelmeztetés volt. Az okos tanul belőle, a hülye meg nem."
Az internáci is megtanulja, hogy még kíméletlenebb eszközökre van szükség, hogy uszítani és terrorizálni tudjon.
"De sztem te azt gondolod h a felsőbb gátaknak lesz nagyobb hatása, a vízmagasságra pedig az éghajlatváltozásnak sokkal nagyobb hatása lesz."
Ezúttal sincs vita közöttünk, csak más irányból közelítjük meg a kérdést: Én azt mondtam, hogy ami eddig Magyarország felett ki szokott önteni és ezáltal tehermentesítette hazánkat, az most le fog folyni, és az olyan mennyiség lesz, amit soha nem láttunk és amit most még el sem tudunk képzelni.
És pontosan az a döbbenet, hogy Budapest de facto letolt gatyával állt, mert még fél méter vízemelkedés és lehetett volna zsákolni a TELJES budapesti felső rakpart felett, ami elképzelhetetlen feladat lenne jelen ismereteink szerint - és amely egyben azt is jelentené, hogy védhetetlenek a dunakanyari települések, mert jelen formájában ennyi víz elvezetésére a Duna medre nem képes.
Ezt fel kell ismerni és nem egyszerűen gátakban kell a továbbiakban gondolkodni, hanem egészen új védelmi rendszerekben. Sajnos a Dunán záportározók építése nem lehetséges, egyebekben a Bősi erőmű befejezése sem védene ki egy ekkora árhullámot, tehát a teljes védekezés újragondolása elengedhetetlen.
"Na azt a vízmennyiséget osszd vissza a gátak által befogott területre, igencsak elgondolkodtató eredmény jön ki. És a Balaton mint tározó messze van."
Látszólag messze, de ha a Balaton vízpótlása miatt ez egyáltalán szóbakerülhetett, akkor az ország védelme érdekében ez méginkább fontos lenne. Vagy te mire gondolsz? Nem tudunk több száz kilométeren mobilgátasítani avagy kétszeres mélységre mélyíteni a folyót, ezek olyan pénzbe kerülnének, amitől becsődölne az ország. Valahová el kell tudni vezetni a Dunát ekkora árvíznél, nekem ezért jutott eszembe a Balaton. Egyebekben természetesen az sem lenne ideális, hiszen a koszos víz alsó hangon egy évre odavágná a túrisztikát, de ha választani kell akkor ezt is érdemes szerintem megfontolni.
"A Dunakanyar az egyetlen hely a felső folyásnál ahol derékszögben fordul a folyó, az előtt mindig hatalmas feltorlódás meg visszaduzzasztás lesz, Budapest alatt már begyorsul látszik is h arrafelé most is sokkal kevesebb a gond"
Szerintem azért kevesebb, mert egyrészt szélesebb a folyó, másrészt jóval kevesebb település fekszik közvetlenül a part mentén. Egy nagyobb méretű áradás azonban ott is gondot okozna.