Ennél a tételnél a Hatóság helyében célszerűnek látnám a befizetést igazoló bizonylatok részletes ellenőrzését )
Ennél a tételnél a Hatóság helyében célszerűnek látnám a befizetést igazoló bizonylatok részletes ellenőrzését )
Megint eljött az extrém sportolók ideje. Természetesen mindegyik sikeresen zárta előző kört, senki se maradt fenn a fán.
"Én nem védem az E-start, de az én korosztályom még úgy szocializálódott , hogy aki a földre került, azt nem rugdaltuk."
Csabika akkor fog földre kerülni, ha a zárkában lenyomják a vidám cellatársak.
Egyelőre ez egy élő tőzsdei cég, ahol mindezidáig büntetlenül loptak, csaltak, hazudtak, klónokkal vezették félre a spekiket, Csabikáig visszavezethető a klónok anyáztak, veréssel és csonttöréssel fenyegettek, a főklónt pedig két leánycégnél is fb-taggá választották. Amúgy az fb-tag csonttöréses fenyegetőzése új szín a magyar tőzsde palettáján, bár kissé alvilági.
Én úgy vagyok szocializálódva, hogy a bírósági ítéletig jogos a rugdosás.
van még ezen a kettőn kívül több tucat másik topik. Inkább a tudástárat kéne olvasgatnod, ott van a főmenüben, ha annyi időd van. Sokkal jobban járnál vele.
így van. Én gondolkodom, hogy még nyitok egy topicot former megmondta cimmel is, ahova mindenképp beraknám retek, gump és a többi söpredék hsz-eit 6k körülről. Hopponálás végül nekik jutott, egészen torokig.
Hungaricumok közé fel kell venni a díszburkolt főteret is. :)
épp ez az szvsz, az önkormányzatok nyertek úniós stb pályázatokon
lett is belőle presztizsberuházás, működési költségre meg nem jut a hiteltörlesztések miatt
az agyon díszburkolt főtér pl majd mindenhol megvolt, persze többszörös lerakással-felszedéssel
Nagy vezetőnk megmondta nem leszünk következmények nélküli ország. Szóval ha ez így lenne várnám a következményeket, mert gondolom arra nyomós ok kell ne fizessenek. Olyan ok ami bíróság előtt is megállja a helyét ha oda kerül. Ha ilyen van, akkor az hűtlen kezelés stb azok részéről akik önkormányzat nevében aláírták a szerződést, ha ilyen ok nincs akkor befolyással való visszaélés, hamis vádaskodás ami gazdasági kárt okoz stb. Vagy azt kell bizonyítani nem szerződésszerűen teljesített a cég. Vagyis a szerződés előnyös volt, csak nem megfelelően teljesítették.
De hát persze ez így leírva, vagy elmondva jól hangzik, csak a valóságban sokat nem ér a cégnek, főleg ha még sárosak is valamennyire ők is az ügyekben, na és a határidők miatt , ezek a bírósági ügyek évekig elhúzódhatnak.
Kb mintha nyernél a pályázaton csak éppen pénz nem jut.
Azt hiszem ebben az országban az általános iskola első osztályában, az első órán már el kellene magyarázni a gyerekeknek,hogy a tábla anyaga stb. miért nem az előírás szerinti anyagból készült!
Na ez lenne az igazi életre nevelés!
A körbetartozás mindig az államtól indul, vagy legtöbbször. Ez úgy látszik a nemzeti együttműködés rendszerében sincs máshogy.
Azt én el tudom képzelni a részletek ismerete nélkül előnytelen szerződés az önkormányzat(ok) részére. De akkor nem kellene kideríteni, ki és miért szerződött előnytelenül a közvagyon terhére? Vagy annyi elég , hogy előnytelen és ezzel el van rendezve?
Persze ez nem komoly kérdés volt.
kb a rendszerváltás óta létező probléma a körbetartozás
párja az alacsony sajáttőke
jött egy csomó hír, muszáj róla terelned személyeskedéssel?
holnap megkezdődhet az érintett önkormányzatok nyilatkozatainak megjelenése, ma nem volt nekik fontos, végülis meleg van még
hogy ez a személyeskedés és terelés milyen unalmas(((((((((((((((((((
most aztán jött hír dögivel
az FB tagok cseréje a román alkalmazottra akinek immár nem kell projektet vezetnie
jött egy jó gagyi nyrt mérleg is hibás számokkal amire az auditor aláírás helyett beintett
ott van benne 2mrd veszteség
a reszen kívül valamennyi látható tavalyi mérleg veszteséges
az IFRS mérleget még nem sikerült összedobniuk
az önkormányzatok meg lettek fenyegetve, reakció részükről még nem olvasható, majd holnap talán
ás ott az 5. pont a kgy-n, ahol bejelenthetik a csődöt 22-én
Holnap a tengerben egy csepp víz vihart fog kavarni,mi az a 1.5 vagy 2.5 milliárd forint ahhoz
képest a több száz milliárdhoz amivel az önkormányzatok tartoznak.Az évszázadok alatt kialakult struktúra kerül veszélybe,miszerint egy szolgáltatásért-előbb vagy utóbb fizetni kell-!
Holnap reggel nem lesz kenyér az asztalomon,mert a boltos nem fizetett a péknek,mert a pék nem fizetett a molnárnak,mert a molnár nem fizetett a gazdának...............................és mindez
független attól,hogy ki és miben hibázott!!!:(((
ők a földről hiányoznak...
Nem Herceg osztja a rangokat, hanem automatikusan kapod a hozzászólásai száma után. Jó éjt!
Köszönöm szépen, nem vágyom rá, a tárgyilagos, mások iránt empátiát érző emberek jobban hiányoznak. Jó éjt Mindenkinek .
Te is lehetsz Tisztelt Tag, csak ahhoz sokat kell írnod. Hamarosan majd új rangok jönnek, de továbbra is ehhez lesz mérve egyelőre.
Többször írtam már, hogy igen sok konfliktusom volt az említettekkel is korábban, sőt a jövőben is lesz.