Regisztráció Elfelejtett jelszó

E-Star

összeesküvés

#557449 Kissherceg

ALTEO főnöke:

Ifj. Chikán Attila, a társaság alapítása, 2008 márciusa óta az ALTEO vezérigazgatója. Korábban öt éven keresztül volt az EETEK Holding befektetési igazgatója, ahol irányító szerepet töltött be több mint 10 milliárd forint értékű energetikai befektetés végrehajtásában. Ez többek között mintegy 30 MW kiserőművi befektetést jelentett. Ezt megelőzően pénzügyi és befektetési elemzőként dolgozott különböző pozíciókban. Diplomáit a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, illetve a Külkereskedelmi Főiskolán szerezte.

és még:

Tasnádi-Tulogdi Levente műszaki igazgató 2010-től tagja az ALTEO csapatának. Korábban az EETEK Holding Zrt. műszaki igazgatójaként a társaság operatív működését irányította, felügyelte a projektvezetőket, továbbá a cég külföldi tevékenységét. 1999-től az ENRON Energetikai Szolgáltató Rt. üzletfejlesztési vezetőjeként tevékenykedett. Tanulmányait a Temesvári Műszaki Egyetemen folytatta, ahol 1992-ben szerzett energetikus mérnöki diplomát. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskola világítástechnikai szakmérnöki oklevelét 1999-ben szerezte meg.

Mai hír:

http://www.stocklandyard.hu/forum/locatepost/557442

ki veszi ki a gyémántot???? :)

Re: nincs cím

#557403 Grizzly Géza Előzmény: #557397

Tipp:

Soós Csaba 20,1%

OTP Alapkezelő Zrt. 5,1%

Sandling Enterprises Limited 5,1%

Utilico Emerging Markets Limited 5,1%

Közkézhányad 63,7

:)))

Re: nincs cím

#557400 Dicsák Előzmény: #557397

Soós Csaba 24,34% 642 445db

OTP Alapkezelő Zrt. 9,98% 263 372db

Sandling Enterprises Limited 9,92% 262 000db

Utilico Emerging Markets Limited 5,42% 143 088db

Közkézhányad 50,34% Utolsó frissítés dátuma: 2012. szept. 10.