Oldalunkon a felhasználói élmény javítása és egyes szolgáltatások elérhetővé tétele érdekében
HTTP cookie-kat (sütiket) használunk.
További információk
A kígyóhoz hasonló, közel egyméteresre megnövő fajról alig tudnak valamit, de most hat példány is előkerült Brazíliában.
A vízi gilisztagőtefélékhez tartozó, eddig mindössze kétszer látott kétéltű hat példányára bukkantak Brazíliában. Az Atretochoana eiselti nevű faj egyedeit egy folyómederből mentették ki Rondonia szövetségi államban, az Amazonas-vidéken. Az akár egyméteresre is megnövő szürke kétéltűekre aszály idején bukkantak, amikor a folyómeder kiszáradt Porto Velhónál.
"Még a nemzetközi kutatócsoport tagjait is meglepte az a felvétel, amit egy kékszemű kárókatona hátára rögzített kamera készített. Az állatok viselkedését és szokásait figyelő csapat a Vadvédelmi Társaság (Wildlife Conservation Society, WCS) támogatásával már évek óta kutatja a dél-amerikai Patagónia partjainál élő madarakat, és a fejlett technikai eszközök segítségével már korábban is értek el szép sikereket, négyszáz kormoránt követtek, és a nagy felbontású GPS-követőkkel a korábbiaknál pontosabban rögzítették a madarak mozgását.
A kárókatona látványos halfogása kívülről nézve is bámulatos, azonban a teljes folyamatot a madár hátáról közvetítő kamera mutatja meg igazán, milyen sokoldalú vadász is ez a 110 centiméteres szárnyfesztávolságú, 70 centi hosszú, nyúlánk testalkatú állat. A vízbe csapódást követően megfigyelhető, ahogy a madár nemcsak a lábával hajtja magát egyre lejjebb a vízben, de az egész testét beleviszi a delfinező mozdulatba. Az óceán fenekét elérve a kormorán keresni kezdi a táplálékot, és ahogy elkap egy kisebb méretű halat, rögtön a felszínre úszik, hogy megegye azt. A negyven másodperces akció során a kárókatona 45 méteres mélységbe úszott le."
"Hétfőn ünnepelte fennállásának negyvenéves évfordulóját a Landsat műholdprogram. Ez a világ leghosszabb ideje futó, Földünkről műholdképeket gyűjtő programja. Az évek során a Landsat több petabájtnyi képet készített – hatvannaponta [jav: inkább 16 naponta] elölről kezdi adott terület adatainak rögzítését –, ezzel történelmi perspektívában láthatjuk a Földön zajló változásokat. Ez pedig segítheti a tudósokat, a független kutatókat, valamint a nemzeteket, hogy jól informált gazdasági- és környezetpolitikai döntéseket hozzanak.
A Google együtt dolgozik az amerikai Geológiai Szolgálattal (USGS) és a Carnegie Mellon Universityvel, hogy a hatalmas képkollekciót nyilvánosan elérhetővé tegye. Az adatok segítségével átutazható a 1999-2011 közötti időszak, melyen már jól láthatóak bolygónk változásai. Ilyen például az Amazonas őserdőinek eltűnése, vagy Las Vegas növekedése."
"Az olvadó Északi-sarkvidéket olajfúrások, ipari halászat és háborúk fenyegetik.
* Az olvadó Északi-sarkvidék: Eltűnőben van az Északi-sarkvidék jege, amelytől mindannyiunk élete függ. Az elmúlt 30 évben elvesztettük a sarkvidéken úszó jégsapka háromnegyedét.
* Olajfúrás: Az Északi-sarkvidék az új olajláz helyszíne. Többek között a Shell, a BP, az Exxon és a Gazprom is hajlandó lenne egy pusztító olajkiömlést megkockáztatni mindössze három évre elegendő olajért.
* Ipari halászat: Az ipari halászflották elkezdték a vonóhálós halászatot az Északi-sarkvidék vizein. A helyi lakosok évezredeken át fenntartható módon halásztak ugyanitt, de ez veszélybe kerülhet, ha hagyjuk, hogy a halászati óriáscégek kizsákmányolják a Jeges-tengert.
* Háború: Az Északi-sarkvidék nemzetei már készülnek a lehetséges összetűzésekre. A Wikileaks-táviratok arról számolnak be, hogy az Egyesült Államok „növekvő katonai fenyegetettségről" beszél az Északi-sarkvidék kapcsán, Oroszország pedig „fegyveres beavatkozást" jósol a jövőben."
"Hatalmas telepekben népesítették be az Atlanti-óceán északi vizeit. Több tízmillióan voltak. Repülni nem tudtak - a víz fölött legalábbis. De amit a víz felszíne alatt műveltek, azt inkább lehet repülésnek, mint úszásnak nevezni. Nem volt náluk jobban úszó-merülő-halászó madár az északi féltekén. Vastag zsírrétegük és finom tollruhájuk csodálatosan védte őket a hideg víztől és a szelektől. Az óriásalkák élettel töltötték meg a kopár sziklaszigeteket. Fészkeltek Izland körül, a Külső-Hebridákon, és az Új-Fundland körüli szigeteken. De a zaj mára elült. A Funk-szigeten csak csontszilánkok, koromtól fekete sziklák, tűznyomok emlékeztetnek arra, mi történt.
Az 1760-as években a pehelytoll iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt. A túlvadászat következtében az észak amerikai vadkacsaállományok összeomlottak, és a tenyészetek nem bírtak lépést tartani a piaci igénnyel. A tollkereskedők felhívására egész hajórajok indultak meg a keleti part mentén található fészkelőtelepek felé, és 1810-re már csak a legnagyobb költőtelepből, a Funk-szigeti kolóniából maradt valami. Annak is meg voltak számlálva a napjai.
Az emberek csak arra vártak, hogy beköszöntsön a költési időszak. A tojásaikat őrző madarak teljesen ki voltak szolgáltatva a furkósbotokkal érkező embereknek. Az állatokat összeterelték, majd lebunkózták őket. Volt madár, ami azonnal kimúlt, mások csak megsebesültek. A vergődő madarakat forró vízzel teli üstökbe hajigálták. Olyan üstökbe, ami alatt a lángot saját fajtársaik testéből kiolvadó zsír táplált. A forró víz tetejére nagy csomókban szállt fel a toll, amit zsákokba gyűjtöttek, és hajóra raktak. Az óriásalkák tehetetlenül nézték végig a mészárlást. Csak őrizgették a tojásaikat, amíg rájuk is sor került."
"300 millió madár tűnt el az európai agrárélőhelyekről az elmúlt 30 évben, ez 52 százalékos csökkenést jelent – derült ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ernyőszervezete, a BirdLife International és az Európai Madárszámlálási Tanács adataiból. A mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajok számának alakulása jól jelzi az európai élelmiszerbiztonság szempontjából kulcsfontosságú régiók környezeti állapotát, így ez nem csak természetvédelmi szempontból riasztó adat. A helyzet Magyarországon sem jobb, az agrárélőhelyek indikátor madárfajok állománya 2005 óta folyamatosan csökken, a legrosszabb értékeket 2009 és 2011 között mérte az MME."
Egy komment: "Azokon a területeken ahol monokultúrás növénytermesztést folytattak a gazdák, ott 5-6 madárfajnál többet nem igen lehetett számlálni, és akkor az egyedsűrűségről még nem is beszéltem.Ugyanakkor a zártkertek területén ahol a tulajdonosok sokkal változatosabb termesztéssel, és egyébként is természetközelibb, és hagyományhoz hű technológiákkal művelték a földeket, jelentősen több 12, de néhol 15 fajt is meg lehetett számlálni, és ezt helyben fészkelő madarakra értem."
"A környéken lakók és dolgozók művelik saját kertrészüket a foghíjtelken kialakított Grundkertben. Ruccola, zöldbab, paradicsom és napraforgó a panelházak tövében."
Ugye vágod, hogy a Föld itt nem a bazinagy kődarabot jelenti, hanem a bolygó ökoszisztémáját? Kétségkívül valamilyen ökoszisztéma lesz az ember után is, de talán nem arról akarunk elhíresülni, hogy mi vagyunk a faj, aki pár évezred alatt sikeresen elgányolt egy többmilliárd éve működő rendszert. Nevezzük ezt erkölcsnek, és máris nem az az egyetlen szempont, hogy magunkat mentsünk.
Én azokon a hülyéken vagyok kiakadva, akik nap mint nap óbégatják, hogy "mentsük meg a Földet". Wazze, a Föld már iszonyat régen itt van, látott már mindent bolygóbecsapódástól, vulkánokon át CO2 légkörön keresztül a dínókig, csak olyan hülyéket nem, akik azt hiszik, hogy a Földet kell megmenteni.
Banyek, az EMBERT kell esetleg megmenteni, illetve, hogy az ember számára a mai értelemben véve lakható maradjon a bolygó, nem a bolygót... ez megint olyan, amivel azt akarják hangsúlyozni, hogy "rajtunk múlik", hogy mi történik errefelé.
Szerintem:
"Mentsétek meg a világot"=="Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni".
"Ha kifeszítünk egy rugót, majd elengedjük, visszaugrik eredeti formájába. Ha tovább húzzuk, még mindig visszaugrik – egészen addig, amíg el nem veszti ezt a képességét, és a rugó haszontalan drótdarabbá válik. A tudósok egy része attól tart, hogy pontosan ez történhet a Földdel, ha különböző rendszereit túlfeszítik. Ebből az aggodalomból született meg 2009 őszén a planetáris határok gondolatrendszere: a koppenhágai klímakonferencia után egy, a Stockholm Resilience Centre égisze alatt működő tudóscsoport kifejtette, hogy mit tekint az emberi fejlődés szempontjából biztos működési keretnek. Tagjai kilenc különböző területen jelöltek meg olyan planetáris határt, amelyet nem szabadna átlépni bolygónkon.
A kilenc nyugtalanító folyamat listája a következő: klímaváltozás, az óceán savasodása, az ózonréteg vékonyodása, beavatkozás a nitrogén- és a foszfátciklusba (ezek a növényfejlődés meghatározói), a szabad természet mezőgazdasági térséggé és városokká történő átalakítása, a fajok kihalása, a vegyi környezetszennyezés halmozódása és a légkörben lebegő környezetszennyező részecskék szintjének növekedése."