Regisztráció Elfelejtett jelszó

Miért utálják a spekik a phylaxiát?

Re: .

#502681 Zotya32 Előzmény: #502679

A régi receptet alkalmazza a Phylaxia

A salgótarjáni Wamsler SE 20 százalékos részvénycsomagját apportálják a Phylaxiába. A tőzsdei cég a korábban túl magas áron befogadott apportok miatt tavaly több mint kétmilliárd forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Újabb tőkeemelésről határozott a Phylaxia − komoly személyi változásokon átesett − igazgatósága. A tőzsdei cég 850 millió forintnyi új részvényt bocsát ki: 150 millió forintnyit készpénzért jegyeznek le, 700 millió forintnyi papírért cserébe pedig a Wamsler SE 20 százalékos részvénycsomagját kapja a Phylaxia. A tőkeemelés előbbi változatában 25 forintért adják az új részvényeket − ebben a cég jelenlegi részvényesei is részt vehetnek. Bár akár jó üzlet is lehetne a tőzsdén most 29 forinton eladni a papírokat, majd 25 forinton a tőkeemelés során visszavásárolni őket − a forgalom alakulásából arra lehet következtetni, hogy ezzel a lehetőséggel kevés befektető él.

Az apportos tőkeemelés során a salgótarjáni háztartás-technikai gyár 14, illetve 6 százalékos részvénycsomagját viszi be a cégbe két, másfél éve létrehozott vállalkozás. (Mérlegükből ítélve ezek feladata egyedül a részvénycsomagok kezelése volt.) Az így a Phylaxia résztulajdonába kerülő - részben a Buda-Cashsel megegyező tulajdonosi hátterű- salgótarjáni székhelyű kandalló- és tűzhelygyártó Wamsler SE a márciusban zárult üzleti évében 8,8 milliárd forint forgalom mellett 27 millió forint veszteséget termelt, egy évvel korábban viszont ennél is nagyobb, 300 milliós bukással zárt. A cég saját tőkéje 2,6 milliárd forint volt az üzleti év végén.

A Phylaxia története hemzseg a hasonló, apportos tőkeemelésektől, melyek azonban eddig egytől egyig rosszul sültek el. Az apportok becslését végző könyvvizsgáló ceruzája ugyanis − ellentétben a cég érdekeivel − általában vastagon fogott, a túlzottan optimista értékelések következtében pedig tavalyi éve alapján kétmilliárd forintot is meghaladó leírással volt kénytelen tovább hizlalni veszteségét a Phylaxia. (Több ilyen ügyben a rendőrség is vizsgálódott, ám szabálytalanságra nem derült fény.)

A Wamsler-részvénycsomagok is kicsit drágának tűnnek: a Phylaxia a kínált árral a saját tőke 1,35-szörösére értékeli a részesedéseket, miközben az A kategóriás tőzsdei cégeknél ez a mutató a múlt év végén 0,92 volt. Persze, az is tény, hogy a korábbi apportoktól eltérően ezúttal létező, nagymúltú, potenciálisan tőzsdeképes cég részvénypakettjéről van szó, amely - ha további tőkeemelések is történnek - a Phylaxia "bőrébe bújva" akár a parkettre is léphet. (E forgatókönyvre a BÉT-en már sok példa volt, például az Econet is így költözött be a Virginia üres vázába...)

Szerettük volna megkérdezni a Phylaxia véleményét a tőkeemelés céljáról, ám lapzártánkig nem sikerült felvenni a kapcsolatot a céggel.

http://www.napi.hu/befektetes/a_regi_receptet_alkalmazza_a_phylaxia.516607.html

Re: Bizalom

#502597 OdyMa Előzmény: #502594

De ott is volt azért egy vaskosabb emelkedés. Akik 4-500 -at várják azokkal nem érdemes foglalkozni.

Re: Bizalom

#502595 Zotya32 Előzmény: #502591

innen nem lehet kiszórni 90 millió részvényt. Még mindig nem hiszem, hogy ez a végső cél...

csak a szitu, az előttünk álló apportos-mutyi nem azt sugallja, hogy itt változás történt volna...

ez az összefonódás, ami ha nehezen is, de kivehető, nem épp a rózsaszín fordulatot vetíti előre... pedig, Hudek úr a közgyűlésen nagyon meggyőzően mondta, hogy ezzel a jelentéssel lezárult a múlt, és azért vette át az irányítást, hogy egy jól működő Holdingot rakjon össze, és ezzel a "tiszta lappal" van esélyük értékes cégeket bevonni...

Wamsler régebben annak tűnt... kiderül nemsokára...

szeretnék csalódni... egyelőre kétkedve figyelem az eseményeket, mást úgysem tehetek...

vszínű, hogy egyhamar nem fog történni semmi olyan, ami kimozdítaná innen az árfolyamot.

Re: Bizalom

#502594 Sly-- Előzmény: #502591

Az estmédiában is ment a duma folyamatosan, hogy annyi részvényt nem lehet eladni, muszáj felhúzni jóval 200 Ft fölé..., aztán lett belőle 85Ft, most 100 Ft körüli szintek.

Már hogy a fenébe ne lehetne eladni, ha még negyedáron is megéri nekik piacra dobni?

Bizalom

#502591 OdyMa

Azt mondjátok már meg nekem, hogy ha mindenki ennyire átlát a szitán akkor mi értelme ennek az egésznek? Ekkora részvénymennyiséget ezeken a szinteken nem tudnak eladni. Vagy nekik tök mindegy, hogy mennyiért adják el csak vigyék? Mert azért azt nem tudom elhinni, hogy minden kamu ami az apportok mögött van.

Re: .

#502565 Mr_insider Előzmény: #502558

na igen,ez mindenképp érdekes...én csak annyit gondolok,h TP és bandája abszolut eltünt a képből...és most ez egy új garnitúra...

Re: .

#502561 Zotya32 Előzmény: #502547

http://www.vg.hu/velemeny/publicisztika/sikeres-csodbefektetok-avagy-hogyan-gazdagodjunk-bedolesen-373169

"Végezetül egy idézet Warren Buffett -től, a neves amerikai üzletembertől, amelyik jól szemlélteti ezen befektetési forma gondolkodási ideológiáját: „Befektetni egyszerű, de nem könnyű. Mi akkor félünk, amikor mindenki más mohó, és akkor vagyunk mohók, amikor mindenki más fél.”"

Hm.... itt mindenki fél, és egyesek nagyon mohók lettek....

Re: .

#502558 Zotya32 Előzmény: #502547

én meg végképp nem ismerem egyiket sem, csak érdekesek ezek a neten elérhető adatok, összefüggésnek ható kapcsolódási pontok... a sok véletlen egybeesés....

meglátjuk mit mutyiznak ki belőle... vszínűleg semmi jót... :(

Re: .

#502547 Mr_insider Előzmény: #502533

bár személyesen nem ismerem a Buda-Cash és EHEP vezetőit,sőt túlontúl sokat nem is tudok róluk...de nem hinném,hogy őket is mint bábokat irányitaná vmi felsőbb phylaxia erő...akik végig hátul munkálkodtak és munkálkodnak....azért ezek kemény csávók...

Re: .

#502533 Zotya32 Előzmény: #502499

Rövid név: HIMANDU Enterprises Kft.

Cégjegyzékszám: 0109950772

Székhely: 1117 Budapest, Alíz u. 2.

Adószám: 23054206243

Alapítás dátuma: 2010.11.12

(Illés András wamsler)

Rövid név: KILIMA Enterprises Kft.

Cégjegyzékszám: 1209007090

Székhely: 3104 Salgótarján, Hősök út 49.

Adószám: 23054598212

Alapítás dátuma: 2010.11.12

(Mészáros József)

Mindkettő pont egy napon lett alapítva...

Aztán mindkettő cég tagja ennek a cégnek:

Cégkapcsolat: COOP-MEMBER Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság Kft. társasági tag

1118 Budapest, Ménesi út 22.

Cégjegyzékszám: 0109888712

Hatályos: 2011.01.10 - ...

________________________________________

A tag(ok) adatai ZALMAN ACQUISITIONS Ltd. [Többségi tulajdonú tag]

1065 Nicosia, Cyprus, Krambis Building, Ciprusi Köztársaság

Hatályos: 2010.03.12 - ...

DUNRAVEN Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság [Kft. társasági tag]

1118 Budapest, Ménesi út 22., Magyarország

Cégjegyzékszám: 0109958138

Hatályos: 2011.01.10 - ...

A képviseletre jogosult(ak) adatai Varga Péter (an.: Lieber Erzsébet) Tisztségviselő

Adóazonosító jel: 8361860959

2890 Tata, Építők útja 3., Magyarország

Jogviszony kezdete: 2010.11.12

Képviselet módja: önálló

Hatályos: 2010.12.03 - ..

FARASAN Enterprises Korlátolt Felelősségű Társaság [Kft. társasági tag]

1118 Budapest, Ménesi út 22., Magyarország

Cégjegyzékszám: 0109957514

Hatályos: 2011.01.10 - ...

A képviseletre jogosult(ak) adatai Gyarmati János (an.: Rózsa Julianna) Tisztségviselő

Adóazonosító jel: 8359922608

2120 Dunakeszi, Németh L. utca 10/d., Magyarország

Jogviszony kezdete: 2010.11.12

Képviselet módja: önálló

Hatályos: 2010.12.03 - ... (amúgy wamsler FB)

GORGONIA Management Korlátolt Felelősségű Társaság [Kft. társasági tag]

3100 Salgótarján, Állomás út 4., Magyarország

Cégjegyzékszám: 1209007089

Hatályos: 2011.01.10 - ...

A képviseletre jogosult(ak) adatai Tölgyesi Péter (an.: Boda Éva) Tisztségviselő

Adóazonosító jel: 8373963103

1039 Budapest, Kabar utca 9., Magyarország

Jogviszony kezdete: 2010.11.12

Képviselet módja: önálló

Hatályos: 2010.12.03 - .

HIMANDU Enterprises Korlátolt Felelősségű Társaság [Kft. társasági tag]

1117 Budapest, Alíz u. 2., Magyarország

Cégjegyzékszám: 0109950772

Hatályos: 2011.01.10 - ...

KILIMA Enterprises Korlátolt Felelősségű Társaság [Kft. társasági tag]

3104 Salgótarján, Hősök út 49., Magyarország

Cégjegyzékszám: 1209007090

Hatályos: 2011.01.10 - ...

MINDORO Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság [Kft. társasági tag]

5600 Békéscsaba, Felsőnyomás 243., Magyarország

Cégjegyzékszám: 0409010366

Hatályos: 2011.01.10 - ...

A képviseletre jogosult(ak) adatai Pál Gyula (an.: Bódi Irén) Tisztségviselő

Adóazonosító jel: 8362992867

2100 Gödöllő, Fenyvesi főút 8., Magyarország

Jogviszony kezdete: 2010.11.12

Képviselet módja: önálló

Hatályos: 2010.12.03 - ... (csabatáj zrt, ahol Végh István is, mint új független phyl IT)

ORIMAS Management Korlátolt Felelősségű Társaság [Kft. társasági tag]

5672 Murony, II. kerület 8., Magyarország

Cégjegyzékszám: 0409010367

Hatályos: 2011.01.10 - ...

A képviseletre jogosult(ak) adatai Pintér Zoltán (an.: Kiripolszki Mária) Tisztségviselő

Adóazonosító jel: 8363473332

1022 Budapest, Felvinci út 22., Magyarország

Jogviszony kezdete: 2010.11.12

Képviselet módja: önálló

Hatályos: 2010.12.03 - ... (wamsler képviseletre jogosult)

eléggé szövevényes, ami "furcsa", hogy ebben a COOP-MEMBER Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság Kft.-ban több olyan kft is tag, amelyiknek a "vezetői" ilyen-olyan módon kapcsolódnak a wamsler-hez.... Ehep-hez, Buda-cash-hez..... netán akkor Jenő bá is köztük van?? :)))

ebből mi fog kisülni....??????

Re: .

#502531 Mr_insider Előzmény: #502529

hát nekem a régi kör és a mostani közt nincs összefüggés,az hogy a keg anno kötött vmi megállapodást a wamslerrel,az sztem nem tartozik ide...végülis egyik kályhát gyárt ,másik meg gázt tárol...és ugye itt van kapcsolodási pont szakmailag...az ehepnek meg absz nem tom mi köze lenne akár matyókhoz akár TP ékhez...

Re: .

#502483 Zotya32 Előzmény: #502451

wamsler:

15. A felügyelőbizottsági tagok adatai

15/9. Dr. Oláh István (an.: Madai Julianna)

1048 Budapest, Gémes J u 5.

Jogviszony kezdete: 2010/09/22

Jogviszony vége: 2013/09/22

A változás időpontja: 2010/09/22

Bejegyezés kelte: 2010/10/01

Hatályos: 2010/09/22 ...

ehep It-tag:

Dr. Oláh István (an.: Madai Julianna) Igazgatósági tag

Adóazonosító jel: 8383622708

1048 Budapest, Gémes József u. 5., Magyarország

Jogviszony kezdete: 2011.04.18

Jogviszony vége: 2016.04.18

Képviselet módja: önálló

Hatályos: 2011.04.18 - ...