Regisztráció Elfelejtett jelszó

Politika totyik

.

#223841 Sumér harcos

"A választások után aktívabb politikai szerepre készül Gyurcsány Ferenc, aki ezt maga jelentette be egy csütörtöki rendezvényen, ahol egy olyan könyvet mutatott be, amelyben összegyűjtötték, mit tart az MSZP az elmúlt nyolc év legnagyobb eredményeinek. A kötetről nem sokat beszélt Gyurcsány, de már előre megkérdőjelezte a Fidesz várható hatalomra jutásának jogszerűségét, és jelezte azt is, hogy nem csak távolról akarja nézni, mi történik a baloldallal a választások után."

FIDESZ-MASZOP párharc

#223776 gentlemanus

Még sosem győzte le a Fidesz az MSZP-t országgyűlési választáson

Öt választás, öt vereség. Nem túl rózsás mérleg a Fidesz-MSZP párharc eddigi mérlege Orbán Viktorék szemszögéből. A jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt most vasárnap azonban kiütéses vereséget mérhet riválisára. Ezúttal az elmúlt öt vereség számadataira emlékeztetünk…

1990-ben még minden bizonytalannak tűnt akár egy nappal a választások előtt is. Számos új párt, és mindenki a demokráciát hirdette. A Fidesznek végül közel 440 ezer bizalmát sikerült megszereznie, miközben a ”bukott szocialisták” közel 540 ezer voksot gyűjtöttek be. A százalékos eloszlás 8,95% - szemben a 10,89%-kal volt.

Orbán Viktor 1994-ben meglepetésre készült. Csúnya bukta lett a vége. Az MSZP 1.689.081 vokssal megszerezte az abszolút többséget, a fiatal demokraták pedig éppen csak átugrattak az 5 százalékos küszöbön (5,18%) 416.143 szavazatukkal.

Négy év gyenge kormányzás, tandíj és Bokros-csomag ellenére sem sikerült 1998-ban a szocialisták fölé kerekednie a Fidesznek. Igaz, 28,18 százalékos eredményük (1.263.522 voks) így is komoly előrelépés, ám az MSZP még így is 1.445.909 ember szavazatát élvezte. Más kérdés, hogy a második fordulóban a kisgazdák segítségével mégis Orbán Viktor lett Magyarország miniszterelnöke.

Magabiztos fölénye tudatában várta a választások éjszakáját a Fidesz 2002-ben. Pofára esés lett a vége. A közvéleménykutatók által sosem jelzett tömeg jelent meg az urnáknál, és bár a Fidesz majdnem megduplázta szimpatizánsai számát (a Fidesz-MDF lista 2.306.763 voksot kapott), a szocialisták beelőztek (2.361.997 szavazat).

Noha a Fidesz szerint a választás évében rosszabbul éltünk mint négy éve, 2006-ban a választópolgárok többsége nem így látta, és nem kis meglepetésre a szocialista tábor 2002-höz képest mindössze 30 ezer szavazóval redukálódott, csakhogy a Fidesz-KDNP lista ugyanezt produkálta. Így a párharc ismét MSZP-győzelmet eredményezett.

-----------------

gondola.hu

Re: nincs cím

#223761 Zabás Előzmény: #223758

Azt hiszem, hogy Romániában vezetik be azt a törvényt, ha nem tudod igazolni a vagyonodat akkor mindent elkoboznak??

Re: nincs cím

#223758 zeeh_ Előzmény: #223593

Ezek csak akkor nagylegények, amikor a kisembereket és a kkv-kat kell b*sztatni és persze akkor, ha kiállnak követelni maguknak az x. havi extra fizetést, mert sokuk szerint 1 év nem 12 hónapból áll.

Hemzsegnek Budapesten a sötét színű, sötét ablakú bodzaszedő és kínai sofőrökkel ellátott BMW-k, Audik, még csak beléjük sem kötnek, de az már qrvára érdekli őket, hogy XY munkanélküli hogy a fenében nem halt még éhen 30 ezer Ft-ból, ha már több, mint fél éve munkanélküli. Utóbbi kap vagyonosodási vizsgálatot, előbbiek nem, akárcsak a tolvaj szarházi politikusok egytől-egyig pártoktól függetlenül.

Ezt az egész qrva hivatalt le kéne dózerolni és be kellene hinteni sóval. Ezzel a szemlélettel, amivel ezek üldözik az adóforintokat és amivel büntetnek, soha a büdös életben nem fog Magyarországon javulni az adófizetési hajlandóság, mert útálja őket szinte mindenki, mint a rühes kutyát.

Re: nincs cím

#223712 Spade Előzmény: #223707

"A Gallup választási becslése szerint a Fidesz a listás szavazatok 59%-ára számíthat, az Jobbik 17%-ot kaphat, míg az MSZP-re 16% szavazhat majd. Az MDF valószínűleg nem jut be az új Országgyűlésbe, az LMP ezzel szemben átlépheti az 5%-os küszöböt.

A teljes népességben a Fidesz szavazóinak aránya jelenleg 41%-os, a Jobbik iránti preferenciáját 11% nyilvánította ki és most mértünk először egyszámjegyű támogatottságot a jelenlegi kormánypártnak: a megkérdezettek 9% vallotta magát MSZP szavazónak. Az LMP-re a kérdezettek 3%-a, az MDF-re pedig a felnőtt állampolgárok 1% -a voksolna. A megkérdezettek 12%-a azzal hárította el a kérdést, hogy nem szavaz majd, 22% pedig nem osztotta meg pártpreferenciáját: vagy megtagadta a választ vagy nem tudom-mal válaszolt."

Re: nincs cím

#223666 Spade Előzmény: #223654

Most lehet népszerütlen lesz amit mondok, de ez a reklámra vonatkozó előírás az EU-ból jön, és a fogyasztók érdekét szolgálja. Sok ilyen lehúzás volt Mo-n is. Lehet a szórásba beleestek tényleg kicsit hibázók is talán nem is kellett volna akkora büntit kitolni, de ha ilyen mérlegelés lenne tutira a csalók úsznák meg akik megvennék élősulyban az ellenőröket....sztem

Re: nincs cím

#223654 matgab Előzmény: #223635

de a TV reklámokban nyugodtan mehetnek az idegen nyelvű multi szüvegek, mint pl. Today, tomorrow, toljad!

Re: nincs cím

#223635 Sumér harcos Előzmény: #223593

bizony hirtv-vel csak óvatosan mindenkinek,

depressziot képes kiváltani......

más,

pl.egy üzlet ablakára nem lehet kiragasztani,kifüggeszteni az "AKCIÓ" feliratot sem,leárazásnál,mert az a legnagyobb átverés a hatóságok szerint.....egyik ismerősöm egy ilyen óriás kiirásért begyűjtött egy 200.000ft-os csekket most éppen frissen.....meglett az akció neki....

Re: hétfő reggelre

#223631 gentlemanus Előzmény: #223616

Hahahahahahahaha

EZ ÓRIÁSI.

Hajrá Orbán Viktor! Mutasd meg nekik! És NE HIBÁZZ VIKTOR!

Hajrá Fidesz! Hajrá JOBBIK!

Szebb Jövőt és Feltámadást MAGYARORSZÁG!

Re: nincs cím

#223593 matgab Előzmény: #223476

Tegnap nézte valaki a célpont Extrát? Nagyon durva az is amit ott csináltak a Zuschlagék, de még mindig csak a jéghegy csúcsát kapargatják...

Azt nem tudom, hogy ha Cusi nem tudta/akarta bizonyítani az 50 millió forint eredetét, akkor ilyenkor mi a frászt csinál az APEH, amikor ennyire magas labda van feltolva!??

Mit csinál az NBH, amikor Szilvásyra egyértelműen rávallanak. Hogy-hogy nem derült ki a hangfelvételek alapján, hogy ki szivárogtatta ki az infot Cusiéknak, hogy figyelik őket??

Ha jól tudom az NBH-soknak belépéskor egyből alá kell írniuk egy beleegyezőségi dokumetumot, hogy minden beszélgetésüket lehallgathatják és rögzíthetik, tehát annyira nem nehéz beazonosítani, hogy Cusinak ki és mit mondott...

A franc ebbe a HírtV-be, csak k.va ideges lesz tőlük az ember...

Bezzeg minket 300.000-re akart megbüntetni az NFH, mert 49,9%-kal értékeltünk le néhány terméket, és volt pofánk így félrevezetni a vásárlókat (bocsánat az NFH határozata szerint az egész város lakosságát!!), mert azt írtuk ki, hogy 50%-os a leértékelés...

A pofám leszakad!!

Nem valószínű, hogy a Fi…

#223476 Koffein

Nem valószínű, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerez a parlamenti választásokon, pedig ez a forgatókönyv járna a leginkább kedvező hatással a piacok számára - fogalmaznak a Royal Bank of Canada feltörekvő piaci közgazdászai friss elemzésükben, ami egybecseng a JP Morgan londoni elemzőinek tegnap kiadott anyagának üzenetével. Az RBC szakértői szerint a hétvégi parlamenti választásokban rejlő legnagyobb kockázat a Jobbik esetleges hirtelen előretörése.

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=131269

Kíváncsi vagyok, vajon a…

#223397 zeeh_

Kíváncsi vagyok, vajon a rémhír tévé és a busz cézár, önkéntes miniszter-jelölt elvtárs médiái Kubatov urat is címlapon hozzák-e majd le...

Bárki is szerezte a felvételt, csattanós válasz az elmúlt 2-3 hétben előfordult Jobbikos személyek elleni támadásokért.

A 2/3-ot elfelejthetik szvsz, izgulhatnak az 50% +1 mandátumért.

A "siker csapat" lehet, hogy 2002 és 2006 után 2010-et is elbukja, de nem kellenek ám személycserék, hátha majd 2014-ben összejön.

Nagyon nem tanulnak a múltból.

Kár, hogy mindebből az MSZP, LMP, MDF fog profitálni.