woow e durva :(
"UPDATE A SÜRGŐSSÉGIT ELHAGYVA A 08.27-I RENDKÍVÜL SÚLYOS MÉRGEZÉS UTÁN A SPORT11 USZODÁBAN, XI. Ker. ÚJBUDÁN
Először is köszönöm mindenkinek a rengeteg jókívánságot!
7 napig szorultam akut sürgősségi toxikológiai kezelésre kórházban (kétoldali tüdőgyulladás súlyos klórgáz és/vagy sósav mérgezés miatt, eleinte embólia gyanújával). Már túl vagyok a kritikus szakaszon, de több hónapra lesz szükség a talán teljes felépüléshez. 4 nap után tudtam először önállóan lélegezni stabilan.
MI TÖRTÉNT?
Rendszeresen járok úszni a Sport11-be. Augusztus 27-én 10 óra körül gyorsúszás közben nagyon erős, fojtó, maró savgőz/gáz párolgott/pezsgett a vízfelszínen, brutális koncentrációban, 2 légvétel után erősen fulladni kezdtem.
Éreztem, hogy óriási baj van, utolsó erőmmel pár métert megtéve kimásztam, és az úszómestereknek próbáltam gyorsan jelezni. (Akkor már barna folyadék kezdett áramlani a kiömlőkön, amit később rozsdaként azonosított a létesítmény vezetője!).
Megdöbbentett, hogy ebben a helyzetben nem volt egy protokoll, amit az ott dolgozók követtek volna, vészhelyzetben totálisan tanácstalan volt a személyzet és a létesítmény vezetője is, többször kérdeztem tőlük. Nem kell mondanom, hogy a kerületből rengeteg gyerek jár ide, ami a történtek fényében különösen aggasztó.
A kezdeti sokk után még jó ideig köhögtünk, közben bármilyen protokoll alkalmazása helyett a vizet nézték, és arcukat vizezve mutatták, hogy nem savas a víz stb., örkényi jelenetnek mondanám, ha jól lettünk volna.
A vészhelyzeti protokoll hiányát mutatja, hogy eközben a kismedencét továbbra is használták vendégek, és órákkal később is nyitva volt a pénztár. Egy felelős vezetés ilyen helyzetben minimum a hatóságok segítségét kéri haladéktalanul (katasztrófavédelem/ÁNTSZ). Itt ez vélhetően nem történt meg.
Miután minimálisan jobban lettem, lezuhanyoztam és kocsiba ültem, ezt követően hazafelé lettem igazán rosszul. A gáz sejtszinten fejtette ki a hatását 11 óra után elfogyott a tüdőm, félig nyitott szemmel vettem be az utolsó kanyart. A mentők érkezéséig próbáltam nem elájulni, hogy a 3 éves kislányom ne így lásson.
A sürgősségin már láttak klórmérgezést, de ilyen agresszív hatást még a főorvos sem, ez nagyon nem egy szimpla uszodai incidens. Ezt a leletek minden kétséget kizáróan fogják bizonyítani, ahogy a sportórám adatai, panaszkönyv, videók és az RTL riportja a másik sporttárs jóvoltából.
Eddig is sok probléma volt a medencékkel, a higiéniával, az öltözők állapotával, hosszan lehetne sorolni. Sokan, több alkalommal jeleztük ezt az évek során. A történtek után viszont most kell húzni egy határt, rengeteg gyerek jár ide úszni / óvodába, a beltéri babaúszás alkalmak mellett.
A következő két hétben csak a lábadozásra fogok tudni koncentrálni, ezt követően mindent megteszek, hogy ez soha ne fordulhasson elő, mert hajszálon múlhat bárki élete.
Az esetről készített Újbuda “híradás” sajnos megnyugtató válaszokkal nem szolgál, viszont annál nyugtalanítóbb, a valóságot ferdíti, jópár vizsgálandó kérdést felvet.
Ezúton kérem a polgármestert, hogy személyesen felügyelje a legteljeskörűbb és legszigorúbb független vizsgálatot (a korábbi évek jelentős számú panaszkönyv bejegyzéseire is kitérve) és haladéktalanul adjon tájékoztatást, hogy mire jutottak egy hét alatt.
Komoly közérdekről beszélünk, úgy gondolom, hogy jogos elvárás, hogy a kerületiek nyugodtan és félelem nélkül használhassák ezt a létesítményt különösen a tanévkezdésre tekintettel.
Ehhez viszont a vezetés részéről felelősségvállalás és őszinte kommunikáció szükséges. Ezzel jelenleg is adósok.
A jogi konzekvenciák levonása ezt követően indulhat, a jogos kártérítési összeg jelentős részét előzetesen is felajánlom a XI. kerülethez méltatlan színvonalú belső öltöző felújítására.
(Ha már ezt adóforintokból nem sikerült megoldani évek alatt.)
Az egészségügyi dolgozók hősies helytállása (melyet ezúton is köszönök) és a lerohasztott magyar egészségügy is maradandó élményt fog jelenteni.
Pár hónapig biztos nem megyek az uszoda közelébe, de utána ugyanúgy a középső sávban folytatom a gyorsúszást, vélhetően már komoly változásokat követően. Kevesebb megjelenítése"
Végre nem lesz éjszaka motorozás, endurózás, gyorsulás.. ja mégsem.. XD
azt olvastam, hogy be volt piálva.
De büntetés nyilván akkor lenne ilyen szigorú, ha módosult tudattal, vagy a megengedetthez képest nagy sebességgel közlekedik, nem akkor ha épp valóban szívrohamot kapott és közben elütött valakit.
Nem tudjuk az okát, lehet, hogy rosszul lett a sofőr a melegben (60 éves volt)
Hát azért, ha mondjuk már az első ittas/drogos vezetés után bevonnák a jogsit 5 évre, amit utána újra le kellene tenni, vagy az illegális gyorsulási versenyek, kirívó gyorshatjások esetében jogerős börtön (és természetesen autó elkobzás) lenne a jutalom, akkor azért csak meggondolnák magukat ezek az emberek is.
Mert azért ezek a maximum 300 ezer forintos büntetések azért nem elriasztó jellegűek a mai világban.
Döbbenetes!
Mondjuk az ilyen baleseteket szerintem semmilyen szabálymódosítással nem lehet kiszűrni, traffipaxolhatsz ott és annyit, ahol és ahányszor csak akarsz, emelheted a büntetési tételeket, ahogy akarod, az ilyen eseteket nem lehet kizárni.
Talán, ha normálisabb, harmonikusabb országban élnénk.
https://budapestkornyeke.hu/csaladi-tragedia-a-bec...
Ez milyen tragédia lehet. Olimpikon gyereked autójába belerohan egy vadállat a Szentendrei úton és belehal a gyerek.
Majd 9 évvel később a testvére után a Bécsi úton biciklivel közlekedik, akit szintén halálra gázol egy f.szparaszt. 2 gyerekes apa volt az áldozat.
Brutál lehet ezt szülőként megélni- ha élnek a szüleik.
jól nevelt volt a vaddisznó, mielőtt bement a parlamenthez le is fürdött :))
Ez is azt mutatja, hogy mennyire zöld Bp.. :)
https://telex.hu/belfold/2026/08/08/baleset-m2-met...
https://www.facebook.com/reel/1737065304231065
végül ki lőtte ki?
index azt írja, hogy egy vadász
https://index.hu/belfold/2026/08/08/vaddiszno-kett...
hvg szerint egy rendőr
Hát ugye ez nem mutat túl sok megértést olyan emberek iránt, akiknek az életkörülményei kicsit mások.
Egy 'feltételezem' családi házas környékről leszólni azokat az akár nyugdíjasokat (vagy nem nyugdíjasokat), akik egész más körülmények között laknak és más lehetőségekkel rendelkeznek és teszem azt nem szeretnének folyamatosan ricsajban és kiabálásban létezni nem túl emberbaráti megközelítés.
És miért ne lehetne az egyes budapesti kerületeknek más-más karaktere?
Miért merüljön ki a vállalkozói ötletgazdagság abban, hogy ész nélkül emelik az árat (és az egyetlen valódi indok a személyiség mögött megbúvó mohóság) és olyan spécinek beállított termékeket forgalmaznak, ami nélkül az átlag magyar vásárló nagyon jól elvan és eszébe sem jut, hogy mondjuk ilyen termékre lenne szüksége.
Legyen olyan budapesti kerület is, ahol vannak csendes, megfizethető árú helyek limitált választékkal, három-féle kávéval és négyféle egyéb péktermékkel a kis utcában.
pedig ez pontosan ugyanazt a logikát követi, ahogy a kakaóbab ára is amikor felment 2000-ről 10.000-re, akkor a csokoládék árai megháromszorozódtak úgy, hogy a csokit mindenhol kicserélték kekszre, habra, levegőre, meg mindenféle vacakra. Aztán most, hogy a kakaó ára megint visszaesett a harmadára és a Ft is erős a csokik ára nem ment le és az összetétel sem lett újra csokis.
Amúgy én azt látom, hogy pl. a budai kocsmák, bárok elkezdtek nagyon menni. A Margít körút meg a Moszkva tér környékén óriási élet van esténként. Hát igen ha a VI. kerületi nyugdíjasok elüldözik a turistákat, mert ők csendre és nyugalomra vágynak, akkor ne legyen csodálkozás, hogy visszaesik a vendég forgalom. Aztán amikor majd elmaradnak a beruházások és bezárnak az üzletek, mert nincs forgalom és lepusztul az egész környék megint , akkor ne tessenek ám nagyon csodálkozni! Ott lesz a Patika, meg a CBA, ahol lehet majd jó drágán kenyeret venni.
Aztán amikor már az összes vállalkozó kivonul , becsuk becsődöl , lepusztul a környék is, becsuknak a szállodák és beköltöznek a szomszédba a rossz arcú migránsok, vagy rossz arcú helyiek, akkor ne tessenek majd a közös képviselőnél panaszkodni. Aztán ha majd a nyugdíj sem emelkedik, sőt esetleg elvonják a 13. havikat is, akkor emlékezzenek majd jó szívvel arra, hogy de legalább jól megszavaztuk, hogy csend és nyugalom legyen a belvárosban, ahol kiutalták nekik anno a 60-as 70-es években a lakásokat, amikor még fiatal párttagok voltak...
Jogos észrevétel :)
Ezt én se értem, hogy van, hogy euró +üzemanyagár csökken, de a pékáru, kenyér ára ugyanannyi maradt, vagy emelkedett is.. mindenesetre érdekes..
Csak nem arról van szó, hogy kiderült, az árak nem a helyi lakosok pénztárcájához vannak igazítva?
Csak nem sikerült megtalálni az elszabaduló infláció okát az élelmiszereknél?
Jó kis darázsfészek ez, ugye?
Azt néztem pl, hogy a Lipóti Pékségnél korábban vásárolt kedvencem (Túrós Pite) ára egyik napról a másikra felment 450 Ft-ról, 850 Ft-ra - a szemük se rebbent.
Először még piros árcédulával jelezték az árváltozást és előadtak egy mesét arról, hogy mennyivel több túró van az új pitében és az mennyivel szebb és jobb.
Most már eltűnt a piros árcédula és a pite egy az egyben ugyanolyan, mint az áremelés előtt volt. És már mesét sem mondanak ...
"Drasztikus, 30 százalékos forgalomcsökkenéssel szembesültek a VI. kerületi vendéglátóhelyek az év első felében"
Várható volt :)
Amúgy én megvizsgálnám a vízműveket is, mi a fenének van beiktatva egy díjnet, budapest holding, s majd ezután jön ha jól emlékszem a víz+csatornázási művek.. ennyi cég/ember, árfelhajtó hatással van a végszámla egyenlegére..
https://telex.hu/belfold/2026/06/19/karacsony-gerg...