Csókoltatom a hölgyeket! Minden nap NŐnap kell legyen, ilyenkor csak rádobunk egy szívlapáttal. :)
Csókoltatom a hölgyeket! Minden nap NŐnap kell legyen, ilyenkor csak rádobunk egy szívlapáttal. :)
Már a Nők & Férfiak topikban is feltünt, hogy nincs ellenvélemény.
Gyanús!
Egy ilyen nőnapi köszöntőkezdés után mi másra is következtetnénk. Gondolom Ibiza nem így rontana be egy hölgykoszorú közepébe:
"Milyen a férfi?
Szereti a pinát,"
:))))
Milyen a férfi?
Szereti a pinát,
Meg a melleket és a bőr illatát.
Belenézni a női a szemekbe és élvezni bizsergést.
És örülni, ha vissza is néztek.
Jó lenne egyet csak kávézni veletek.
Meg aztán együtt járni, együtt aludni.
Persze jót szexelni is.
Meg jó amikor csak este fáradtan egymásra dőlni.
Bírni mikor menstruáltok, élvezni a hisztiket.
Meg hallani amikor élveztek.
Értetlenül állni, hogy gyereket szültök.
És még főztök is mellette.
Kivasalt fehér ingeket, és hogy mindig van friss zokni.
Hogy sosem fogy el fogkrém.
Értékelni a csipkét és de élvezni a pamut bugyit is.
Nem érteni harisnyát, a melltartó, és a magas sarkút.
De nagyon köszönjük.
Emlékezni a tini lányok illatára,
Élvezni a felnőtt nő parfümjét.
Megköszönni azt sok készülést,
Műkörmöst, fodrászt, kozmetikust.
Köszönjük, a gyantázás összes fájdalmát,
A gyerek miatt test változását.
A világ dekoltázsoktól, ringó seggektől lesz teljes.
Meg a szikrázó szemektől, és a mosolytól...
Ami reméljük igent mond.
Ha nem lennétek, ezt sem írtam volna le.
Meg mi értelme lenne az életnek?
Köszönjük hölgyeim.
Köszönjük, hogy vagytok nekünk heteróknak.
A Nő Teremtése
Szóval az Úr legelőször,
Férfiembert alkotott,
Ezzel teltek hosszú évek,
Nappalok és alkonyok,
Ami szép volt, ami jó volt,
Mindent ebbe fektette,
Ő maga is megcsodálta,
Mire készen lett vele:
Domború mell, magas homlok,
Sziklát görgető karok,
És a többi. Részletezni
Nem is nagyon akarok,
Szeme, füle, lépe, mája,
Lába is, hogy lépne rája,
Hogy így visszagondolok,
Csupa, csupa jó dolog.
No, de közben hiba történt:
Elfogyott a nyersanyag,
Míg a férfi ily remek lett,
A szegény nő megfeneklett,
Rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
Véghetetlen bölcsessége,
Mindig jó dolgokra inti,
Tudja, hogy ha segít magán,
Az isten is megsegíti.
Hogy ily nagy volt a probléma,
Csak merészebb lett Ő attól,
És nekiállt nőt csinálni,
- ahogy azt ma mondanátok -
Mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
Bizony nem lesz könnyű dolgom,
Véges-végig elsorolnom.
Az ezüsthold kereksége,
Pálma sudár merevsége,
Őszi felhő mélabúja,
Mélyhegedű néma húrja,
Őzikéknek kecsessége,
Majmok csacsi fecsegése,
Május üde tavaszsága,
Csörgőkígyó ravaszsága,
Fák közt nyögő szél fuvalma,
Bősz oroszlán rémuralma,
Páva tolla, pulyka mérge,
Gyáva nyúlnak rettegése,
Kis verébnek puha pelyhe,
Illatozó rózsa kelyhe,
Mérges fullánk kis darázsba',
Felparázsló tűz varázsa,
Csorgatott méz édes íze,
Szomjúság a tiszta vízre,
Nyári zápor, rét keserve
Tél dühétől szétseperve,
Bátor tigris vad haragja,
Kis pacsirta trilla-hangja
És a többi, és a többi,
Az is, ami ki lett hagyva.
Nem volt már a férfi árva,
Mert az Úr az új teremtményt,
Neki adta illetőleg,
Rásózta az ő nyakára...
Nem telt bele alig pár nap,
Hát az Úrhoz mén a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az isten csak megérti.
Uram! - így szól - kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény,
Akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
Egyszer nyűgös, másszor beteg,
Minden semmiségért zokog,
És veszélyes és szeszélyes,
Hogyha egy kis öleléshez
Néhanapján hozzáfogok.
Máskor - hogy is mondjam - mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
Kábít, bódít, mint az óbor,
Csak az a baj, hogy sose jókor.
Elpusztulok vele élve,
Így könyörgök: vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
Látom nincs belőle hasznod,
Nem erőszak a disznótor,
Visszaveszem én az asszonyt!
Nem telt bele alig pár nap,
S hát megint csak jön a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az Isten csak megérti:
Uram! - így szól - én se értem,
De hiányzik az a némber,
Ettől vagyok én most bajba',
Hiányzik a dalos ajka,
Milyen kedves, mikor fecseg,
Megható, ha néha beteg,
Hogyha szenved, hogyha zokog,
S milyen hálás, milyen boldog,
Hogyha egy kis öleléshez,
Néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó
Izzik, mint a tüzes kohó,
Kábít, bódít, mint az óbor,
Sose rosszkor, mindig jókor,
Nincs öröm, csak vele élve!
Így könyörgök: add őt vissza,
Szükség van a feleségre!
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
Látom, látod már a hasznod,
Visszaadom hát az asszonyt!
Nem telt bele alig pár nap,
S hát csak újra jön a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az Isten csak megérti:
Uram! - így szól - én se értem,
De csak némber az a némber,
Sok bosszúság, kevés öröm,
És a csóknál több a köröm,
Köröm, karom, fecsej, szitok,
Ha úgy látja jónak, kidob,
Minden bajért engem okol,
Vele élnem tüzes pokol,
Így könyörgök, legyen vége,
Vedd őt vissza, sose lássam,
Nincs szükségem feleségre!
Ez már sok volt az Istennek,
Nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed,
Nekem is van egy kis eszem,
Többé vissza sose veszem,
Oktalanságodon okulj,
Ahogyan tudsz, úgy boldogulj,
Ezt a mérget hordanod kell,
Akárhogyan éget is,
Vidd az asszonyt, mert különben,
Beszüntetlek téged is!
Sok millió éve ennek,
De semmi se változott,
Ma is így vagyunk a nővel,
Hol áldott, hol átkozott,
Nyögünk, hogyha velünk van és,
Hogyha elhagy akkor is,
Ezt csináljuk amíg élünk,
Így jön el az aggkor is,
Amíg ez a világ világ,
Össze sosem békülünk,
Tragédiánk egy mondatban:
Sem velük, sem nélkülük!
Hölgyeknek, a mai napra!
"Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat. "
(Richard Wagner)
Termeszetesen csak csatlakozni tudok eme nemes gesztushoz, es BOLDOG NONAPOT KIVANOK minden holgynek, aki csak betevedt a forumra :D Jut eszembe, vennem kell asszonynak is valamit :D
