Regisztráció Elfelejtett jelszó

BUX 1012

Ma lesz a felpattanás – …

#244705 Zabás

Ma lesz a felpattanás – technikai elemzés

(Trendlines.hu )2010. május 10. 06:31

A pénteki kereskedést nagyon mélyen indította a hazai piac is, ezt érdemes lehetett megvenni, azonban nagyon résen kellett lenni, hiszen délután újabb hatalmas öntés következett. Hétvégén tárgyaltak a görög mentőcsomag ügyében, és egyelőre úgy fest, sikerrel jártak. Ennek is köszönhetően hatalmas pluszban vannak az amerikai határidős indexek, mely jelentős felpattanást sejtet a mai napra. A következő napokban igen volatilis kereskedésre számíthatunk.

Az általunk használt grafikonelemző szoftver egyik fejlesztésének köszönhetően ezentúl a mozgóátlagok, illetve az indikátorok értéke a jobb oldali ároszlopban lesz megtalálható a megfelelő színkóddal ellátva.

Piaci kitekintő: pénteken továbbestek az amerikai indexek, de ma hajnalra fordulni látszik a hangulat, az ázsiai piacok, és a futures-ek is jelentős pluszt mutatnak. Így pozitív korrekcióval indíthat a BUX is, melynek mértéke elérheti akár a 2-3 %-ot is.

BUX index technikai elemzése

Próbálja ki a TeleTrader Professional 28 napig ingyenes demo változatát.

A technikai elemek jelentős visszakorrekció lehetőségét mutatják, de most csínján kell bánni ezekkel, hiszen elsősorban a görög mentőcsomaggal kapcsolatos, és a görög belpolitikai eseményeket érintő hírek mozgatják a tőzsdéket. Pénteken kiesett a Bollinger-szalagok közül, egy-két napos visszapattanás jöhet.

http://www.trendlines.hu/admin/wp-content/uploads/2010/05/BUX8.png

Támasz: 21.204 (MA 200) | Ellenállás: 22.747-22.888 (rés)

BUX1012 határidős index technikai elemzése

Hihetetlen, de a csökkenő csatorna letörése után megtett még egy csatornányi utat. Így itt is visszapattanás jöhet, figyeljünk azonban a szigetfordulós résre! Most nagyon tág stoppokkal érdemes dolgozni a volatilitás miatt, mely várhatóan a következő napokban, hetekben is fennmarad.

http://www.trendlines.hu/admin/wp-content/uploads/2010/05/BUX1012_606.png

Támasz: 22.000 | Ellenállás: 22.265-22.320 (szigetfordulós rés)

Re: nincs cím

#244704 Pityke35 Előzmény: #244697

Stop mindenképpen...meglátjuk a rés megmarab-e nyitóban, ha igen fölé teszem a stoppot nem tudok mást tenni sajna. Most hétvégén a kánaán sztori volt a soros...ez van! :)

Re: nincs cím

#244701 wizes Előzmény: #244692

Itthagytam egy fél óráig pénteken du és mikor visszajöttem addigra vagy 700-at esett nem akkartma hinni a szemenek és lebénultam. Nem cselkedtem hanem izzadtam mikor fordul, de ez xart rám. Nem első esetem, ezért tág SL-t újra fogok használni vészhelyzetre.

Re: nincs cím

#244692 Hathor Előzmény: #244686

Áhh annyira nem könnyű ezek a 4-6%os ugrálások után sem beszállni, de hatiban nem lehet ücsörögni sokáig bukóban..

Sziasztok! Azt a rohadt…

#244691 kelvin

Sziasztok!

Azt a rohadt mekkora gappel nyitunk :-(

3% feletti plusz a futikban és dax-ban, shortosok kivégzése jön ma :-S

Szép short nyerőmnek int…

#244690 Pityke35

Szép short nyerőmnek integethetek...stop nyitótól függ de 23k-ra gondoltam...

Jóreggelt!

A múlt heti kitárazás fo…

#244682 Zabás

A múlt heti kitárazás folyamatosan emelkedő forgalom mellett pénteken elérte csúcsát. A BUX charton 21 000 pont környékén több fontos támaszt találunk, amelyeknek - ilyen lendületes esést követően - illene megtartani az indexet. Ugyanakkor több papír kereskedésében megtört a bikapiac. BUX, OTP, Mol, Richter és Mtelekom technikai elemzés a hétfői kereskedéshez.

http://www.mfor.hu/cikkek/Megtort_tamaszok__5_600ft_otis_elerheti_az_OTP.html

BUX napi:

Megmutatta a piac, hogy a félelem még mindig nagy úr a válságban. Az elmúlt időszak utolsó nagy emelkedését négy nap alatt negligálta a piac megközelítve a 200MA mozgóátlagot, mely választóvonal a bika és medve piac között. Az elmúlt napok lendülete oly nagy volt, hogy a jelzett támaszoknál csak ideiglenesen állt meg a piac néhány órára. 21 000 pont környékét ismét több fontos támaszt találunk és figyelembe véve az esés mértékét és a növekvő forgalmat, a további eséshez egyre magasabb forgalomra lenne szükség. Ilyen lendületes esést követően a 200MA-nak tartania kellene. Szintek: 21 200-21 300, 21650, 22 300-22 500, 23 000, 23 300, 23 900-24 000.

http://outside.mfor.hu/mfor/images2/bux_0511111.PNG

Re: nincs cím

#244677 Hathor Előzmény: #244675

Nem, én kiszálltam bukóban 24.000letörés után 23890-850között.

Ilyesmi céllal, hogy majd az alj körül veszek, vagy adok lefele, ha kijelőli az irányt.

Re: nincs cím

#244676 Waszeitung Előzmény: #244672

Hitelválságot hitellel megoldani,nem változott semmi,örömködés jöhet ideig-óráig aztán tovább le,ez sztem is csak a shortosok elbizonytalnaítására elég,kíváncsi leszek hogy 22800 bux rést be tudjuk-e ezzel a csodahírrel tölteni...

Re: nincs cím

#244675 wizes Előzmény: #244672

Néztem amit beraktál alant és pont ezt láttam én is napokkal ezelőtt.

Ezért nem értettem magam, miért vettem hétvégén - vagy ha már, akkor miért nem szórtam ki délután-, de Waszetiungnak igazat adva: kaptunk egy kis futi lehetőséget. ;<))

Aszem te is be vagy ragadva ha jól emléxem. Én brutálisat buktam, de majd most!

o)

Ha még egyszer így elcseszem a kiszállást akkor kiszállok.. (egy időre.)

Lya itt is Yrgg!

Re: nincs cím

#244672 Hathor Előzmény: #244669

Yo reggelt!

Szépen.. ezt írtam pénteken is, hogy összeülnek hétvégén és lehet szívás a shortosoknak is.

Tegnap este még csak 30MRdot írtak, ma reggel már 750Mrd-ot írnak, de rádió 720Mrdot mond.

Megint csak hírekre rángatnak. Annyira nem hat meg a hír engem, de arra jó, hogy elbizonytalanítsák a beadókat.

Jöhet a nagy elliott B.pontja, nyitás körüli 4% Up.

Nap végére is illene 5%nak lennie, de ebből már mit lehet elkapni nyitó után azt nem tudom :)

Minden esetre lehet vennem kéne, most lehetne visszahoznom valamit. Holnapra még ki kell tartania az optimizmusnak, vagy a három napos csodáig. Minden esetre B.pontig várom én is csak, utána jöhet a C. 20K alá.. de a nemzetközi környezet majd mutatja.