ONKOKÉS - ami lenyűgözte a világot.
"...
Utoljára a Semmelweis Egyetemen találkoztunk, 2011 lehetett. Némi nyomásgyakorlás volt a cél, hiába nyert el ugyanis több százmillió forintos állami támogatást a találmányára, nem fizették ki a megszorítások miatt. Nagy gondban volt akkor, és egy évvel később már Londonban dolgozott.
- Később megkaptuk a 230 millió forintot, ami egyébként csak a saját cégünk része volt, a Semmelweis és a debreceni egyetemmel együtt a konzorciumunk 525 millió forintot kapott. Hasznos volt, de a projekt felénél tényleg felfüggesztették a kifizetéseket, nem csak nálunk, minden pályázatnál.
- Ám ön nem a legkisebb királyfi, aki annyival okosabb és ügyesebb az egész világnál, hogy a nyomába sem érnek. Itt hatalmas cégekkel kell versenyezni azért, hogy ki fogja először bejelenteni a találmányát. Ebbe hogyan fér bele a kormányváltás miatti a felfüggesztősdi?
- Tényleg nagy a verseny, és nehéz szavakba önteni, milyen az, amikor egyszer csak kihúzzák az ember lába alól a szőnyeget egy olyan irányból, ahonnan nem várnánk. Egyébként a pénz gazdaságfejlesztési összeg volt, nemzeti technológiai támogatás, tudományos pályázatot nem sikerült Magyarországon nyerni.
- Miért?
- Nem tudom, összesen ötmillió eurót kaptunk Brüsszeltől, tehát nem állíthatom, hogy ügyetlenül pályáznánk. A családom otthon van, én pedig két éve kint élek Londonban. Magyarországon szeretnék dolgozni, és borzasztó keserűség tölt el, hogy a saját hazámban ez nem lehetséges.
- Volt állása a Semmelweis Egyetemen.
- Véglegesített kutatói vagy egyetemi oktatói állásom soha nem volt Magyarországon, végig magam finanszíroztam a kutatásaimat. Egy idő után már nem vállalható, hogy az ember csak pályázati pénzekből tegye ezt. Borzasztó hajnali kettőkor arra felriadni: ha nem nyerek a következő pályázaton, akkor utcára kerülök. Otthon nem sikerült egy docensi kinevezést kapnom, itt reader vagyok, ami a docens és az egyetemi tanár közötti pozíció, akár nyugdíjas koromig is maradhatok.
- Nem sikerült betagozódni a magyar tudományos világba?
- Nem, de nem vagyok egyedül. Az évfolyamtársaim körülbelül 30-40 százaléka van otthon, a többiek Nyugat Európában, Japánban, Észak-Amerikában dolgoznak. Miközben arról vitatkoznak, három vagy öt százalék az elvándorlás, ez a kutatóknál 60-70 százalék. Az egyetemeken a gyakorlatokat egy-két lelkes ember vezeti, és esik az oktatás színvonala.
..."