Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

Re: nincs cím

#713008 prospero Előzmény: #713007

Igen pl. a Puskás stadion ami több év alatt készül el. Ez nálad valami betegség, hogy több év kiadását 1 évben akarod figyelembe venni??

Nos, a válság kezelésében azok jártak jobban akik Keynes receptjét követték: növelték a kiadásaikat , tehát pont az ellenkezőjét csinálták, mint amit az IMF javasolt Magyarországnak, vagy Görögországnak. A görögök arra az útra kényszerültek, amit az IMF javasolt, Magyarország konfliktusok árán más utat választott. A görögök még mindig azt várják, hogy mikor lesz vége a gazdasági visszaesésüknek....

Ugyanakkor, Magyarország nem teheti meg azt, amit alacsonyabb adósságállománnyal rendelkező országok megtehetnek, hogy hiány terhére növelik kiadásaikat, a csökkenő GDP arányos adósságpályához 3% alatt kell tartani a hiányt. Tehát gazdaságélénkítéshez a kiadások növelése kell, de egyúttal be kell szedni rá a fedezetet. Ezzel párhuzamosan a kormány a fogyasztást kezdte el adóztatni, és növelte a nettó jövedelmeket ami segítette azt, hogy a lakosság teljesíteni tudja adósságszolgálatait. Amennyiben a különadókat áthárítják a szektorok, az adóterhelés egyenletesebben oszlik el, mert mindenki fogyasztásarányosan - azaz lehetőségeihez mérten - fizet. Amennyiben nem hárítják át, akkor pedig az adott szektorban csökken a nyereség és a lakosság nem fizet még fogyasztásarányosan sem.

Trafikügyben támogatható cél, hogy a dohányforgalomból származó bevétel tulajdonosa a magyar állam illetve magyar állampolgárok legyenek, a helyi vezetők döntöttek arról, hogy kinek adnak jogot a helyismeret miatt.

"Csökken a kőolaj ára. Milyen újabb átnemháríthatónemmegszorítást fogtok kitalálni a kieső adóbevételek pótlására?"

Semmilyet nem kell kitalálni, a felszabaduló jövedelem támogatni fogja az egyéb termékek fogyasztását illetve megtakarítások képződését.

Re: nincs cím

#713007 walex Előzmény: #712977

http://www.atlatszo.hu/2013/10/25/jovore-sem-enyhul-a-stadionepitesi-laz-kozel-szazmilliard-forint-sportletesitmenyekre/

http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20140626-akar-100-milliardba-is-fajhat-az-uj-puskas-stadion.html

...és a többi apró néhány milliárdos focistadionokról még szó sincs (Vasas, Békéscsaba, Szeged, stb.) Mindezek együttes összege 200 milliárd körül lesz.

Már leírtam ezerszer, nyugdíjakat befagyasztani néhány évre, maximalizálni 150 ezer Ft körül, max. létminimum alatt emelni szigorúan az infla mértékével és nem úgy mint a Fidesz tette, hogy évek óta infla felett emelte.

A többi része magyarázkodás, hogy mit, miért nem lehet megcsinálni szerinted, viszont, ha soha senki nem kezd ebbe bele, akkor a büdös életben nem fog semmi sem változni.

Szerinted az a jó kormányzás, hogy hülyére adóztatsz mindenkit, már aki még nem ment ki külföldre?

Évek óta a még adózók ellehetetlenítése zajlik (mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalon), miközben megveszik a nyugdíjasok szavazatait az infláció feletti nyugdíjemeléssel.

Szeretném megnézni tényleg, hogy mi lenne akkor, mit csinálnának, ha ezek a kommunisták itt maradnának egyszer csak a bő 3 millió nyugdíjassal, tiszavirágként védett bő 1 millió rejtett erőforrással, a bő 700 ezer állami alkalmazottal és nem maradna egyetlen adófizető sem ebben az országban...

"A jó kormányzás az szerintem, hogyha az intézkedéseidnek a fedezetét megteremted, de nem úgy, hogy tönkrevágod a társadalmat 200 ezer ember munkanélkülivé tételével. Jézusom. Ezeknél az elképzeléseknél, még Orbán Viktor elképzelése is jobb."

Éljen a KISZ titkár!

Éljen az emberek és vállalkozások érdekében történt tucatnyi adóemelés, ha már egyszer nyúlbélák kiadást csökkenteni.

Tudod nem lenne szükség most az internetadóra, ha a cimborád nem osztották volna le újra a dohánypiacot. Többet bukott az állam azon, mint ami ebből be fog jönni. De ez a jó kormányzás, hatalmat bebetonozni a választási szabályok módosításával (nem lett volna sem 2/3, és a fővárosban is gyökeresen más lenne a felállás), haverokat meg helyzetbe hozni.

Csökken a kőolaj ára. Milyen újabb átnemháríthatónemmegszorítást fogtok kitalálni a kieső adóbevételek pótlására? Gondolom, megint hozzányúltok a jövedéki adóhoz, pedig 2010 előtt hogy követeltétek 300 Ft-os üzemanyagárnál, hogy csökkentse azt az akkori kormány... Aztán jött a váltás és átnemháríthatónemmegszorításként megemeltétek.

Menj inkább a nagymagyarnemzet vagy a rémhírtévé oldalára magyarázni, talán az elvakult birkamenetesek vevők lesznek erre a pártpropagandára, amit nyomattok ketten.

Re: nincs cím

#713004 walex Előzmény: #712973

Láttam én is, csodálatos volt. Közmédia híradója nézhetetlen, viszont a legjobb híradó most az RTL2-n van. Nincs benne bulvár, nincsenek benne háromfejű csirkék, gyilkosság, balesetek, mészárlások, csak a makacs tények.

Elvakult fideszeseknek /prospero, Ibiza meg ne nézzétek! :) /nem ajánlott, mert egyből elkezdenének elmúltnyolcévezni.

Re: nincs cím

#713003 walex Előzmény: #712979

Már csak te hiányoztál, a másik propagandista és a mai magas szintű gondolataid a "mindenki hülye, csak én vagyok a helikopter" jegyében.

Kedvenc KISZ titkárod és komcsi barátai már 2010-ben is előtte is ezt nyomták. Ezt tették? Nem.

Fel kéne ébredned végre, ha nem öntené el az agyadat állandóan a narancssárga köd, hogy épp az ellenkezőjét teszik annak, mint amit kifelé kommunikálnak.

Re: nincs cím

#713001 Ibiza Előzmény: #712999

A gond az a lemingek nem értik mi volt..belebeszélték emberekbe és a nyugatba..korlátozzák nálunk a netet..ami egy baromság..nyílván nem korlátozzák...de erre lázadtak a népek..

Amúgy tényleg egy baromság mert nem sok az értelme..felesleges ekkora zsugát adni a közelkeleti arcú anarchistáknak.

Re: nincs cím

#712999 prospero Előzmény: #712991

Akkor most mi van? A tele szolgáltatók közül egy vagy kettő kilobbizta azt az adót, amivel szívathatja a többieket??

Re: nincs cím

#712977 prospero Előzmény: #712963

"Nem mernek hozzányúlni a szent tehénként kezelt nyugdíjasokhoz" átlagnyugdíj 80.000 Ft. Sajnálod?

"segéllyel tömött ingyenélőkhöz": segély összege kb. 22800 Ft. Irigyled?

"brutál méretű állami bürokrácia és egészségügy" Orvoshiány van (eü kassza nem tudja megfizetni), rendőr hiány van (közbiztonság javulásához több rendőr kellene), adóellenőr hiány van . Ha hivatalba mész, szeretnél azonnal végezni sorbanállás nélkül...

"a kiadási oldalhoz kéne hozzányúlni". Csökkented az állami szolgáltatásokat, csökken a GDP, csökken az adóbevétel, csökken az országban elkölthető jövedelem. Jó ötlet. Hogyan, miközben a rendszer alulfinanszírozott, recseg-ropog és mindenhol több pénz kellene a feladatok ellátására, pont pl. az egészségügyben, oktatásban, rendőrségnél.

De itt egy számítás. Kb. 700 ezer közszférában dolgozó van. Elküldöd a 30%-át - sok okos szerint legalább ennyit el kellene küldeni - no comment. 700 ezer ember 200 ezer forintos bruttó átlagfizetéssel számítva kb. 140 milliárdba kerül. Ennek a nettója kb. 90 milliárd. Adóbevétele az államnak a nettó 90 milliárd után kb. 88 milliárd. Elküldöd a 30%-át. Megtakarította az állam a nettó 30%-át azaz kb. 30 milliárdot, és elvesztette az adótartalmát: kb. 26,4 milliárdot. Eredmény: 3,6 milliárd látszólagos megtakarítás. Ezek után ezek az emberek megjelennek munkanélküliként illetve segélyezettként. Ha csak a 22800 Ft-os segélyt adod oda nekik, akkor ez kb. 4,8 milliárdodba kerül évente. Eredmény: -1 milliárd

1 milliárddal meg kell terhelned a vállalkozói szférát adóemeléssel, közben 210 ezer ember került az utcára.

Ez a jó kormányzás?

A jó kormányzás az szerintem, hogyha az intézkedéseidnek a fedezetét megteremted, de nem úgy, hogy tönkrevágod a társadalmat 200 ezer ember munkanélkülivé tételével. Jézusom. Ezeknél az elképzeléseknél, még Orbán Viktor elképzelése is jobb.

Tehát inkább beszedsz maximum 700 Ft-ot előfizetésenként internetadóban 3 millió előfizetőtől és csökkented a hiányt, vagy beszeded más formában: társasági adóban, munkavállalók munkáltatók adóztatásában, vagy nem szeded be, de akkor nem kell rinyálni a magas hiány miatt, sőt amiatt sem, ha nem költ az állam többet olyan szolgáltatásokra, mint amilyenekre egyébként általában nagy egyetértés van, hogy többet kellene költeni rá: pl. egészségügy, oktatás, kutatás-fejlesztés, szociális ellátások vagy éppen a közbiztonság támogatására, mint vesszőparipádra.

Stadionok: Mennyit is költött kormány stadionokra 2014-ben? Szerintem nem valós a 200 milliárd , mert Felcsút a Debreceni Stadion és a Fradi stadion épült meg csak.

Debreceni: 11 milliárd és már 2013-ban elkezdődött az építkezés (3 milliárd)

Fradi: 13,5 milliárd

Felcsút: 4 milliárd

Szóval? Hogy jött ki a 200 milliárd?

Re: nincs cím

#712974 KawaBazsy Előzmény: #712947

A kis tököm támogatja, csak nem mindenki ér rá ennyire, meg nem lakik a fővárosban. A nyuggerek egy része támogatja, a nyugdíjemelés miatt, ez a szavazóbázisuk, ezért vannak hatalmon.

Re: nincs cím

#712973 KawaBazsy Előzmény: #712929

Néztem előszört az RTL hiradót, korrektü beszámolt. Aztán az M1-ét, ahol először a főhír az volt perceken keresztül, h csökken a munkanélküliség, nő a foglakoztatottság, hurrá.. majd középtájt a tűntetés is kapott műsoridőt, de úgy, h végig azt sugallta, h szoci pártemberek szerevezték, mert nem tecc nekik a választási redemény.. Komolyan, újra a cocializmusban érzem magam, TV-ből ömlik a propaganda ezerrel.. Prospero meg itt nyomja. Sztem a a fejünkre szarnának, akkor azt is megmagyarázná, h miyen jó nekünk, mert meleg van..

Re: nincs cím

#712971 Láma Előzmény: #712955

A demokrácia nem olcsó mutatvány. Mennyit dobtunk ki a nagyon értelmes vizitdíjas népszavazásra? És azt ki fizette? Eljutottunk oda, hogy bármi történik, mindenre van már példa, hivatkozási alap, a fidesz 2006 utáni tevékenysége alapján.

De nem kell ettől tartani.. Szó nincs kormánybuktatásról. Gyurcsány is azt mondta, majd hazamennek. És hazamentek. Akinek akkor ez nem tetszett, annak most tetszik hogy a rezsiölő szilárd vitéz ugyanezt mondja. És ezek is hazamennek.

Siker van! 150 misit ka…

#712964 walex

Siker van!

150 misit kap a "békés nép" felújításra, miután siránkoztak lézernél.

Re: nincs cím

#712963 walex Előzmény: #712961

Tudod mi a baj?

Hogy a narancsos komcsikban és azok támogatóiban fel sem merül a gondolat, hogy a kiadási oldalhoz kéne hozzányúlni és nem újabb adóemelésekkel kellene megint időhúzásra játszani (ahogy teszik azt 4 éve), mert itt megint nem lesz valószínűleg nagy átalakítás.

De éltesd nyugodtan a KISZ titkárod, hogy milyen remek ember a bandájával együtt, hogy majd fél tucat újabb adóemeléssel teremtik elő a hiányzó lóvét (csak focira és stadionokra majd 200 milliárdot herdáltak el, nagynemzeti dohányboltokkal többet bukott az állam, mint amennyi a netadóból bejön), mert beszari alakokból áll az egész bagázs. Nem mernek hozzányúlni a szent tehénként kezelt nyugdíjasokhoz, segéllyel tömött ingyenélőkhöz, a brutál méretű állami bürokráciához, az egészségügyhöz és még lehetne sorolni...

Nyúzzátok az csak adófizetőket és a vállalkozókat tovább, mert nektek ez kell, el kell lehetetleníteni mindenkit, aki még dolgozni vagy vállalkozni mer ebben az országban.

Majd jól ellesztek pár év múlva a bő 3 millió nyugdíjassal, a bő 1 millió rejtett tartalékkal, a bő 700 ezer állami alkalmazottal, amikor már alig marad adófizető az országban, mert aki tud, kimegy külföldre.

Re: nincs cím

#712961 prospero Előzmény: #712948

Neked főleg támogatni kéne, miután hetente linkelted az államadósság alakulásáról szóló cikkeket és ostoroztad a kormányt a hiány miatt.

Kíváncsiságból megy a há…

#712959 walex

Kíváncsiságból megy a háttérben a pártállami média híradója.

Siker siker hátán.

Csökkent a munkanélküliség, jövőre 250 ezer helyett 300 ezer közmunkás lesz, nőtt a gazdaság, növekedtek a bérek, talpra állt az építőipar, bezzeg szoci Kunhalmi EU-s zászlót lobogtató ember mellől integetett a Kossuth téri demonstrálóknak és ugye napokkal ezelőtt azok a csúnya vandálok megrongálták a szegény narancsos komcsi párt székházát.