Nem volt sohase politikai kötődése:
"A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett. 1982 augusztusától 1983 májusáig előadóként dolgozott a Fővárosi és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán 1989-ben szerezte. Tanulmányai idején a későbbi Fidesz számos vezetőjéhez hasonlóanBibó-kollégista volt. 1991-ben jogi szakvizsgát tett, majd még abban az évben adótanácsadói szakképesítést szerzett.
1989 szeptemberétől 1991 végéig a Pest Megyei Adófelügyelőségen dolgozott főelőadóként. Itt az akkor még működő munkaügyi döntőbizottság elnöki tisztségét is betöltötte, megszervezte a dolgozók jogsegélyszolgálatát.
1992 és 1998 között ügyvédi munkát végzett, emellett öt évig a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének jogi képviselője is volt. A versenyszférában 1995-től 1998 augusztusáig elsősorban társasági jogi ügyekkel foglalkozott, többek között Simicska Lajoshoz köthető cégek munkáját segítette.
Az első Orbán-kormány hivatalba lépése után, amikor Simicska Lajos az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke lett, Vida Ildikó az elnökhelyettesi posztot kapta. Simicska Lajos lemondása után ő lett a szervezet elnöke.
2002 és 2010 között a MAHIR alkalmazásában dolgozott.
2010-ben, a második Orbán-kormány megalakulásakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven újjászervezett APEH elnöke lett."