Lehet, hogy a 23.6%-os fibo alá szúr 17:35-ig.
Köszönjük.
Azért nagyon bosszant, hogy nem léptem DAX shortba 11560 alatt vagy SP shortba 2746 alatt. Nem figyeltem a 15:30-as időpontra, az USA tőzsde nyitásra és arra, hogy ezt követően minden csak lefelé ment a felhúzott csúcsokról. Pedig szoktam rá figyelni...
Hát, amíg most éppen a brókeremmel beszéltem néhány percet, így nem voltam a képernyő előtt (aki délután nem szólt, hogy pl. 11430 felett célszerű lenne DAX longba lépni), a DAX esett 60 pontot (amíg néztem, addig természetesen 11540 felett szórakozott).....
Itt 11560 környékén, ahogy írod kis pihenő csak, vagy esetleg short? Vagy ma délután inkább várjuk a Brexit kilövést 11690 irányába?
Most már világos.
Sajnos ma 9-13 között megint egyeztetésem volt (előre sejtettem, hogy megint megszívom) és 13 óra után nem kapcsoltam, hogy 11430 felett long. Úgy hogy ebből a longból megint kimaradtam. Holnap 9-kor megint egyeztetés (valószínűleg újabb szívás).
11490-nél bepróbálkoztam egy DAX shorttal, amit - amikor elindult felfelé 11498-nál le is zártam, de hogy longot nyissak, azt megint kihagytam (mint majdnem mindig), pedig ugye azért zártam la shortot, mert emelkedésre számítottam.
Így megy ez nálam :-(
Az első célár tetejét már elérte, de esély van a lenti 11.200 eléréséhez.
---------------------------------------------
A beírt célárat teljesítette, de mivel az olaszok nem jó hírt hoztak, illetve rossz lett a német GDP, ezért írtam, hogy esély lehet a 11.200-ra is.
Tehát csak esély!
Amikor fordult felfelé, akkor már tárgytalan elkészült a "b"
Elolvastam, de kicsit korábban azt is írtad, hogy a 11200 körüli alj még elérhető.
Tegnapi nap után a mai nap lementünk ahogy vártam , majd elindultunk a "iv" hullám teljesítése irányába.
----------------------------------------------
olvasd már el, amit írtam.
Ezek szerint még mindig várod a "b" pontot 11300 alá és csak utána fel 11800 irányába?
4 órás 11.647. de meg kellene tolnia felfelé a Donchian felső vonalát.
Szóval akkor megvolt az alja és várhatóan nem megy már lefelé 11200 irányába?
Én ezt feltételezem most.
11.559-nél lehet egy kis pihenő (23.6%-os fibo)
Ha átmenne rajta akkor 11.690-11.700
Na, akkor naposon így néz ki az elképzelés shortos változata.
----------------------------------------------------------------------------
Tegnapi nap után a mai nap lementünk ahogy vártam , majd elindultunk a "iv" hullám teljesítése irányába.