Szo szerint. :)
Az a férfi, akinek az IQ-ja állítólag 190 és 210 között van – ez sokkal magasabb, mint Albert Einsteiné volt –, úgy gondolja, hogy nem kell félnünk a haláltól.
A halál olyasvalami, amitől mindannyian rettegünk, de a világ legokosabb embere nem gondolja, hogy ez feltétlenül a létezésünk végét jelenti.
Chris Langan egy podcastben beszélt a halál fogalmáról.
Ez a jelenlegi fizikai testeddel fennálló kapcsolatod megszűnése. Amikor visszavonulsz ebből a valóságból, visszamész a valóság eredete felé.
Langan szerint a halál nem azt jelenti, hogy megszűnsz létezni. Azt gondolja, hogy a halál után a tudatunk kimozdul abból, amit a világunknak ismerünk, és a valóság eredete felé halad, ami nem a túlvilág. Sokkal inkább egy másik valóság.
A világ legokosabb embere hozzátette, a halál után nem is emlékszel arra, hogy ki voltál, amikor átlépsz a másik dimenzióba - írja a LadBible.
Miért is ragaszkodnál egy olyan világ emlékeihez, amelyben már nem létezel?
new age van..semmi nem történik véletlenül.
Ekkora áldozat? attól függ kinek vagy kiknek.. nyílván a legtöbbet az ukrán nép szopik.
- Van egy ország ahol mérhetetlen a korrupció közel a csőd és 20éve semmit nem fejlődik.. értékes termőterületei nyersanyagai vannak.
- usa versenytársai erősödnek..oroszok kínaiak és az eu.. usa kiszorul az új változásokból. Nélküle alakulnak szövetségek. Brics Opec +, India keresi identitását... kínai selyemút, eu olcsó energiát kap áruért és technológiáért cserébe.. németek legerősebb partnere az oroszok..
- eu tervezi a hadiipar fejlesztést a saját védelmi rendszert a saját fejlesztésű fegyvereivel- Usa lemaradt a hiper fegyverekkel.. az 5G technológiával.. nem tudja eladni a rohadt drága és környezetszennyező palagázát..még eu is visszautasította..kina hamarosan megelőzte volna usát a gazdaság terén is.
- usa egy távoli kedves ismerőssé redukálódott volna
- Ezeket nem hagyhatta usa.. csökken a befolyási övezete és kiszorul a gazdasági folyamatokból..egyre többen visszapofáznak neki..akik régen telenyomták a nacit ha rájuk ripakodott.
az olajelszámolásban ..egyre inkább kiszorul a dollár..
- A szokásos... "segítség nyújtás" mehetnek a lejárt fegyverek lőszerek.. pénzügyi támogatás.. biden klán már ott van ukriknál és zeli aláírt egy szerződést a black rockkal.. usa majd benyújtja a számlát..ujjáépítés privatizáció.. megszerzik a pénzgyár közműveket..adók..
- Eu be van szarva.. a fejlesztési pénzeken usa fegyvereket vesznek..kipakolták a raktárakat németeknek 1 napra való lőserük maradt..
- drága energia 10-20évre versenyképtelenné teszi eut..oroszok gyengülnek a presztizsük is csökken..kínára nyomják majd a többi szankciót.. win win win win..minden versenytárs kipipálva
A másik oldalon lehet egy kínai-orosz-szaudi-indiai-török-iráni? szövetség..
Kínát is belekényszeríthetik hasonlóba mint az oroszok..taivannak elkezdenek rakétákat szállítani.. fel akarják majd venni a natoba...stb stb..
Ne feledjük usa az egyetlen ország aki atombombát dobott 2x is civilekre..vietnámi koreai..iraki..libanoni háborús bűnök..
Usa elvett területeket a környező országoktól.. szóval most ezek adnak erkölcsből órákat másoknak..
Liberálbolsevikok. Balos nácik. Csak pár embert kell megvenni... és már is gurul...ez a módszerük..eu ban elég 10 vezetőt és 50 képviselőt megvenni..ideológiákat gyártani..kis csokinyuszikat szórni..és már meg is van.. nem is kell pártokat alapítani, vacak és fárasztó kampányokat építeni..lesznek önálló követők..elég a közösségi felületeken kúúlnak feltünteni az ideát..
Csak gondolj bele, seggdugasz tábornokot amikor megszavazták ukránok nem tudhattad mi a cél. Később kapott értelmet.
Nehéz elképzelned pedig nem bonyi. Létezik a háttérhatalom és a szabadkőművesek.
Csak logikusan. Vannak kőművesek/építészek akik qrva sokat keresnek, épülnek a székesegyházak a nagy bankoknak építenek.. dől a zs mint Balcsin a lángososnak (csak szennyeskedem :)
Szóval jön a zseton, összejárogatnak a nagyok és megtervezik alakuljon szövetség köztük, határozzanak meg célokat..jobbítsák meg a világot.. ez nem mostanában volt.. az emberek zöme iskolázatlan.. szóval összeállnak segítsenek kicsit a népeknek a világnak.. aztán egyre több a pénz.. ezt a szövetséget hatalmat és pénzt..miért ne használnák királycsinálásra.. a világ fejlődési irányának a meghatározására.. ők már nem lekereskedik a helyzetet hanem megteremtik!!
Mellettük vagy belőlük- ki tudja- növekednek a nagy cégek.. a kiválasztottak kapják a pénzeket a fejlődéshez.. félelmetes vagyonok pénzkoncentráció kerekedik.. a teljes palettát lefedik..ipar, technológia, élelmiszer..kutatás..űr- és haditechnika..
Szerinted ezt a végtelen hatalmat, kapcsolati hálót nem fogják működtetni? 10-30-50-100éves terveik vannak.. nekik a legyek hordják össze..
Sokan ezért sírják vissza a 60-70es éveket. Béke volt, életszeretet, egyszerű de kiszámítható élet sok apró örömmel. Volt ritmusa. Munka pihenés, szabadság és ünnepek. Telkek, vikkendházzal sütögetés. Minden az volt aminek lennie kellett. Szerelmek, mozi, éttermek, fagyizás, séta a Dunaparton a Margitszigeten beülni egy sütire valahova... egymással játszás, kártyacsaták a meleg estéken ulti, kanaszta snapszer, nagy beszélgetések egy sör vagy bor mellett. A gyerekek is játszottak egymással, hunyó indiánosdi/katonásdi. autókvartett..gombfoci, rugós foci..tengó az utcán..bélyeg szakkőr.. mecsbox klub..bringázások (lezárás nélkül kint hagytuk a ház előtt a bicajt max a szelepsapkát csórták le. Áció káció vakáció.. szakszervezeti üdülő..Nyár, Balaton vagy strand, kukorica, sült keszeg, hurkázások..palacsinta Az évszakok is megvoltak. Mikuláskor este piros lett az ég és szakadt a hó..a szülők kiengedtek a szomszédokkal szánkózni.. 20-25cm hó esett.. Karácsony finom karácsonyi illatokkal..karácsonyfa illat jön a Jézuska..szép ajándékok. boldogság béke.
Ja es nem telepedett ra a politika a társadalomra.. Mármint nem terhelte a kapcsolatokat.. A karrier komcsik meg a meggyőződéses ellenallok is jol elvoltak.
Mocskos lett a világ. szét manipulálják az embereket és ócska háttéralkuk mentén alakul a világ sorsa. Miközben ha mindenki békében élne dolgozna kereskedne az emberiség virágkora lehetne. A hadiiparba áramló pénzekkel megoldható lenne a világ élelmezése a lég- és környezetszennyezés problémája. A hulladék feldolgozás magas színtre emelése, energiává konvertálása az elmaradt térségekben is.
De nem. Az emberek meg faszok, nem szurokba és tollba forgatják a latrokat hanem fujj fujj hajrá van és papírmasé díszletekben hősködnek és a 80% azt hiszi ő az a 20% aki roppant okos, felvilágosult és kűzd (kéretlenül) más emberek jogaikért is akik gyávák tudatlanok és a hatalomnak nyalnak. Semmi kritika vagy kritikus gondolkodás. Készen kapott táppal etetik őket.
Van egy diszkrét bája amikor angol parlamentben egy láthatóan indiai hátterű képviselő, migráns invázió azonnali megállításáról beszél.
Vagy amikor a lengyelek kerítést építenek a menekülő oroszokkal szemben.
Vagy európában kollektív bűnösként kezelik az orosz állampolgárokat, németek is akik ugye mind nácik..
A szabad világ emberei azon gondolkodnak, hogy korlátozni kellene a pénzkeresést.
A szabadpiac feltétlen hívei folyamatosan beavatkoznak a piaci folyamatokba.
Szóval bolond a világ vagy bolond aki elhiszi.
- minden megállapodás igéret ellenére orosz orrába tolták az új NATo orszagokat.
- ukránok évek óta nyirták az orosz kisebbségeket keleten
oroszt folyamatosan provokálták, ez nekik hiányzott a legkevésbé.
- oroszoknak bőven megfelelt az adok olcsó energiát te adsz nekem árut és technológiát kapcsolat a nyugattal.
- ukrajna semmit nem fejlődött az elmúlt 20évben.. sőt közel volt a csőd.
- usa kiszorult a világ változásából, hegemóniája recseg ropog. OPEC+, BRICS+India Kina, selyemút, lemarad az 5G technológiából. Törökök még bizonytalanok de látják nem tartja őket sokra eu meg usa.. hajlanak a keleti oldalra. USA nem tudja eladni a drága és környezetszennyező palagázát.. USD-t kezdik kiszoritani az olajkereskedelemből. Eu legfőbb szövetségese az oroszok lettek...
- Konkurensei: Nagy lépésekben fejlődik az EU, Kina, Orosz és egymással is jó kapcsolatban szimbiózisban vannak..
-----------------
ezzel a háborúval két légy egy csapásra, eu versenyképességének lőttek, EU segitségnyújtás cimen kisöpri a fegyverraktárait, usa fegyverekre, drága gázra költik a fejlesztésre használható pénzeket, épül az usa függőség. Oroszok és kapcsolataik gyengülnek. Kinát meg lehet venni erről szóltak az embargók ellenük, ezeket fel lehet adni kecsegtetni tajvannal őket , India is tényező akar lenni majd az erősebbhez húz. USD erősödik.
Ukránoktól el lehet venni a javakat, privatizációval.. hatalmas pénz mehet a felújitásra amit adóssággá konvertálnak..kiépithető az európai egyesült államok ami már a végtelenségig eladósitható.. a kamat az isten.. a kihelyezett virtuális számsor valódi pénzt, munkával fedezett értéket hoz.
ugyan kinek az érdeke ez az egész?
Egy szamuráj bölcseletei
Ha túl sokat aggódsz a jövő miatt, akkor állandó stresszben leszel. A belső béke megőrzése érdekében próbáld meg elfogadni az életet, úgy ahogy van.
Az élvezetek, örömök jó dolgok, de hagynunk kell, hogy maguktól megjelenjenek. Ha mindig azt keresed, mi okozhatna örömet, elveszted azt a képességet, hogy örülni tudj az élet szép pillanatainak.
Jegyezd meg: a legszebb dolgok az életben váratlanul történnek.
Hallgatnod kell a megérzéseidre, de jobb, ha előbb alaposan megvizsgálod a helyzetet, és csak azután hozol döntést.
Ma olyan világban élünk, ahol az emberek rengeteg időt eltöltenek azzal, hogy másoknak megfeleljenek, hogy a legjobbat mutassák magukból, még akkor is, ha hamis képet adnak magukról. Hajszoljuk a tökéletességet, amelyet láttatni akarunk.
Miért? Vizsgáld felül a hozzáállásodat, és csak azt tedd meg, ami boldoggá és teljessé teszi az életedet.
A féltékenység bármilyen formája megszállottsághoz vezet. A megszállottság pedig arra késztet, hogy helytelen döntéseket hozz.
Bármilyen ragaszkodás megszállottsághoz vezet. A megszállottság pedig gyorsan pusztuláshoz vezet.
Amikor megérted, és elfogadod a tényt, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, akkor a megbánástól is megszabadulsz. A megbánás csak megakadályoz abban, hogy kihasználjuk az új lehetőségeket.
Minden, ami megtörténik, jó valamire, és bármilyen fájdalmas legyen is egy elválás, az idő begyógyítja majd a sebet.
Inkább arra gondolj, mit sikerült elérned. Úgy érzed, elértél a csúcsra, vagy van még min dolgoznod?
A legirracionálisabb dolog, amit csak tehetsz, ha elrejtőzöl, és menekülsz a lehetőségek elől. Légy mindig nyitott az új dolgokra, és érdekesebb lesz az életed.
Ne az egy éjszakás kalandokat keresd, azok nem igaziak.
Ne helyezz túl nagy hangsúlyt a rangra, vagyonra, vagy más anyagi javakra, amelyeket mások birtokolnak. Az ők életük és élvezeteik mind mulandóak.
Tarts mindenben mértéket. Az étel csak energiaforrás. Ne gondolj élvezetként az evésre, mert megszállottság válhat belőle.
Semmi sem örök, a test sem az. Semmit nem viszel majd magaddal, ezért ne hajszold az anyagi javakat.
Csak abban higgy, ami valódi értéket képvisel a számodra.
Isten csak az utat mutathatja meg nekünk, a többiről magunknak kell gondoskodnunk.
Fogadd el a halált, mint megváltoztathatatlan dolgot, amit senki sem tud elkerülni.
A gyengék és sebezhetők meggyilkolása nagy bűn.
Ha mindenki csak azzal törődne, hogy tudna meggazdagodni, a társadalmunk nem lenne működőképes. Nincs az az ékszer a világon, ami megérné a megszállottságot.
Te vagy a saját magad legjobb barátja, a becsületed pedig a pajzsod. Amikor valaki kételkedik a becsületedben, a legcsodálatosabb tulajdonságok sarjadnak ki benned.
Nézzük az EU alapszabályát és azt amivé akarják tenni a szélsőbalos libernácik, mindenféle felhatalmazás és szerződésen kívüli tevékenységgel. Az EUban törvények és szerződések vannak, ezeket akarják felülírni bizottsági állásfoglalásokkal ami lehetetlen és jogilag nonszensz.
Az EU béna kacsa, nem a valós dolgokkal foglalkozik, a neolibsik elterjedtek benne mint a rák az energiákat forrásokat elhasználják saját céljaikra.
Az euban 2 irány van, az alap ami az EU alaptörvényében van, az az, hogy független államok szoros szövetségbe tömörülnek. A másik irány az -aminek semmilyen jogi háttere nincs- az európai egyesült államok létrehozása központi költségvetéssel.. na ez szép lenne, így is érdekcsoport hegyek vannak, a magyar érdekek érvényesitésére semmi mód nem lenne, hiteleket vehetnének fel az összes tagállam kezességével és ezt egy réteg akarná elosztani felhasználni ..ugyanez a beszedett közös adók felhasználása.
Látszik, meg akarják fojtani, szét akarják verni az eut ha nem lesz európai egyesült államok.
Talán ez az ukrán háború egyik célja. EU versenyképességének 10évre reszeltek az EU piacai beszűkültek a lakossági fogyasztást kivégzezték.. örülnek majd ha alapszínten elélnek. Az eu gerince a németek súlyos válságba kerülnek. Oroszok voltak a legnagyobb piacuk, olcsó energia mellett szellemi termékekkel, technológiával, nagy hozzáadott értékű termékekkel tudtak fizetni.. paradicsomi állapot. És mellé bejött volna a selyemút és a Brics országok. EURO lett volna a fő valuta vagy ennek aranyfedezetű bitcoin változata..
Usa perifériára szorult volna.. nem tudta volna eladni a drága szarait.. természetkárosító palagázát..
Most épp azt látom.. megerőszakolják EUT--vagy eu egyesült államok vagy megszűnés és bevezeti minden ország a saját valutáját... újrakötik a szerződéseiket..nem kell kifizetni az euba az alapdíjakat. erre kell a háború.
ha felfedsz egy igazságot vagy ráérzel akkor érzed..igen kb ez lehet.
Arra gondolok, hogy az emberek nagyon elpuhultak és az idegenekkel fel lehet éleszteni a védekező ösztönöket. De ez sem igaz mert azonnal letörik ha ilyen van még pl a német sajtóban sem lehet erről beszélni.
Tehát nem látom a mestertervet.. ok vidám, elkötelezett választók, egyszer tán munkaerő meg adózó és fogyasztó polgárok lsznek (a többség a sarki kisboltban vásáról ami azonos nemzetiségű vele) , az őslakosokra tesznek hatást a gyüttmentek, lesznek földrajzi területek ahol 1-2 éven belül lakhatatlanok lesznek a klímaváltozások miatt.. mencsük meg őket, a másik oldalon: alacsony hatásfokú integrálás, párhuzamos társadalmak.. felesleges költségek, nagy társadalmi ár (bizonytalanság, félelem, társadalmi megállapodások és közbizalom elillanása) hatalmas kulturális különbségek, a problémák megoldásához drogfogyasztás és mellé a bűnözés anarchia, nogo zónák, a bizonytalan embereket beszippantják a szekták a bűnszervezetek. A zsidók potenciális célpontok lesznek (ez is lehet cél, nyomás a zsidókra menjenek israelbe lakni, de ezek a zsidók nem igazi zsidók)
szóval nekem még nm jön le mi a tkm ez.
még egy dolog hasonlít.. nincs mesterterv.. a jóléti társadalmak a szélsőbalos áramlat a németekbe a holobiznisz miatt belevert -bűntudat, a szétcseszett "felszabadított arab országok és a internet miatt jobb életre vágyó keleti és afrikai fiatalok egyvelege adhat valami ilyet. Esetleg plusz motiváció a menekültektől nagy pénzeket vesznek el..nagy üzlet.. jut mindenkinek még a soros szervezeteknek is..
és ha még is van egy mesterterv.. usa egyik ellenfele az erős eu ezt lehet gyengíteni a bevándorlók millióival az orosz és kínai szankciókkal az ukránokkal a megemelkedett energiaköltségekkel. Az eus fejesztésre szánt pénzek átkonvertálása szociális kiadásokká.. hadimegrendelésekre usának.
EU 20évre ássa el magát, csökkenti a versenyképességét és korlátozza nagy mértékben a saját piacait.. a növekedés 20évre konyec.
ma már felgyorsult a világ..már nincs idő ravasz terveket szövögetni amik eléréséhez hosszú idő kell é belerakni 1-2 kurflit..ne lehessen felismerni az irányt.
Most ha látsz egy időtávot..a jelenségeknél raksz egy pontot az időgrafikonra..és összehúzod azokat akkor az jelzi az irányt, felfedezhető a szándék..és ha meghosszabbítod a vonalat ott lehet a cél.
Nálam ezek mind az usára mutatnak.
usának 3 nagy ellenfél. EU, orosz, kína. Usa arrogáns szar ország, hegemoniára törexik.
Ez a 3 entitás jól elvan egymással, usa a perifériára szorul elveszíti világbefolyását.
- Kína elsősége a hiperfegyverek és 5G terén pénzügyi világlsőség közelében. Végtelen pénzeszközök. Egyre növekvő súly a világban. Már nem csak ázsia a befolyási övezete. Nagy export piaca van és egyre inkább a magas minőségű termékek és technológia felé mutatnak a vonalak, szoros szálak EU és orosz felé, importtal is ezeket az országokat kötik magukhoz. Folyamatosan felvásárolják a stratégiai földfémek területeit. Kikötőket létesít afrikában. Ami a legnagyobb bűne a selyemút.
- oroszok nagy felvevő piac, cserébe olcsó energiát és élelmiszert biztosít ami kell a versenyképes és jól fejlődő eunak. Űrtechnika, erősödő multi cégek lehagyja usát a hiperfegyverek terén. Ráadásul már európaiaknak megbízható partnernek tekintik őket.
- EU, már nem usa az elsődleges partner, függetlenedési törekvések technológiában, haditechnikában, űrtechnikában. Bővülő piacok. Folyamatos a fejlődés. Minden adott a fejlődéshez.
Usa ezt nem tűrhette. Covid (nincs kétségem usa terjesztette el kínából inditva) , Szankciók..majd jött az orosz basztatása..a liberálbolsevik eszme terjesztése, menekültek.. rátelepedni a világszervezetekre a demokratikus felépítményekre
Ez már egy mesterterv
Ennek a három entitásnak ki kellene szorítani usát, a helyén kezelni.. és leszarni mit akarnak.. de sajna meg vannak véve azok a képviselők akiknek az eu polgárok érdekeit kellene képviselni.
miket kéne tenni: az ember leül egy cseresznyefa alá, visz egy noteszt egy cerkát, leirja mije van. Adottságok képességek. Aláhúzza és megy előre.
- folyamatos élelmiszer és mezőgazdasági ellenörzés, akár havi szinten! Minőség ellenörzés!
- nem kell embereknek támogatás minden szarra (családi támogatás egy része rendben)
- az embereket önállóságra kell nevelni, ha kimennek külföldre azonnal elfogadják az ottani helyzetet. Az alapoktatásba belerákni pár gazdasági alap dolgot. Ha használja jó ha nem akkor igy járt.
- valódi jelzálog bevezetése
- beruházások amik a minél magasabb szintű előállitást segiti mezőgazdasági tárolók, lokális mezőgazdasági termékellátás segitése.
- ipari magas szintű gyártás,
- adottságunk a kelet nyugat kapuja, pénzügyi, közlekedési és raktár központok. Konferenciák kiállitások.
- Állami beruházások a fenti témákban. Infrastrukturálisok rendben, azok szépen haladnak.
- oktatás. 3 szint, az emberek egy része gnú lesz. nem baj. de ha akar akkor legyen magasabb szinten.
- minden információ elérhető legyen mindenki számára.
- nyugdij átalakitás, német osztrák minta megfelel, ha jól tudom osztrákok épitenek lakásokat nyugdijpénzekből amiket szociálisan kiadnak pályázóknak.
- egészségügy folyamatosan fejlesztve van, a benne lévő emberek 50%-a szar hitvány, ezt kell átalakitani. Mostanában jártam pár intézetben pár rendszerben, mintha szándékos szabotázs lenne, 50% meg kiteszi a lelkét, elhivatott szép emberek.
- Kellene olyan brigád aki a meglévő dolgok működését ellenörzi, azokat finomitja. Vannak jó dolgok de szarul működnek. Kormányablakok nagyon jók, de az ügyfélkapu szar, bonyolult 200 almenü + a különböző hatóságok újabb és újabb felületeket alkotnak.. De odáig, hogy az autópálya táblajelzéseit ellenörizni. Nem tudják miért van sok baleset a nulláson, azért faszmatyik mert szarok a táblajelzések, megy egy darabig Balaton..Balaton, egyszer csak eltűnik.. azt hiszik túlmentek..ez apróság de ezek fontosak.
Tehát az olajozott múködés és a megfelelő alapok kellenek, nem kellenek a nagy csaták megvédések, állandó feszkó.
hibernálni akarnak majd EUban minket, elveszik a szavazati jogot.
Tréfás egy "demokrácia" az tény.
Kíváncsi leszek a V4 összefogásra.
Alkotmányjogászok lesznek bajban mert EU olyan törvényeket és vélt jogait akarja érvényesíteni velünk szemben amik nincsenek benne a meglévő törvényekben.
Amúgy is erős konkurenciája lesz a fejlődő országoknak a valahogy EUba bepaszírozott Ukrajna. Vélhetően elviszik a forrásokat.
Lehet ezért hozzák be ukránokat, addig elhúzzák a pénzeink kifizetését és a rendkívüli helyzetre hivatkozva elirányítják tőlünk a pénzt. Mint a cimbalmos a bandában. "héé nekem nem jár lovéból? Dee jáár csak nem jut"
igen. Korábban írtam. Jófejkednek a különböző országok miközben nem kell drága pénzen hatástalanítani a régi katonai cuccokat.
Angolok jeleskednek ebben. Kipucolták a vállról indítható rakéta raktárat meg most a tankokat.
Gondolom usa jár jól megint, vélhetően amcsi fegyvereket fognak venni.
Szép munka usának: megint megcsinálták.
- kínát már bekorlátozták, de még őket is beprovokálhatják
- oroszokat kizárják az energia piacról és kilövik Európa legnagyobb kereskedelmi partnerét.
- oroszokból páriát csinálnak, ráadásul nagy költséggel pótolniuk kell a kieső fegyvereket csökkenő bevétel mellett. Gondolom még bepróbálkoznak egy belső lázadással is.
- európai versenyképességnek lőttek 20évre, hiszen az infláció a magas energiaárak és bérek, az elmaradó fejlesztések és a betolakodók által megnövelt kiadások kizárják a növekedést és a versenyképesség fenntartását.
- euban és szatellit országaiban a fejlesztési pénzek amik a növekedést szolgálnák ahelyett fegyverkezés lesz, ami holt tőke, ablakon kidobott pénz.
- eu meglépi amit már usa és a soros féle pénzvilág akart, eu összes országa által garantált hitelpapírokat fognak kibocsátani. Jön a soros terv, kapnak pénzt soha nem kell visszafizetni CSAK kamatot kell rá adni. Virtuális pénzre munka fedezetű kamat.
- Usa tudja, meg kell orosszal állapodni, usa azt akarja ok ukránok nem lesznek NATO ország de nato kompatibilis lesz a fegyverzete.
- usa fog jeleskedni az ukrán újjáépítésben Marshall segély amit amcsi cégeknél lehet csak elkölteni. Bár ebbe lesz beleszólása kínának is de az agresszív seggdugasz nem az országa érdekeit fogja nézni.
szóvan annyi win ezt be kellett húzni usának.
euban max annyi haszon lehet, megalakulhat ez EU saját védelmi rendszere amiről csak beszéltek. De ennek akkor van értelme ha a teljes fegyverzetet az európai cégek le tudják gyártani. Ha nem akkor megint usa jár jól.
Két dolog nem világos: de talán kicsit
- eu mi a f@szért nem látja a fentieket át? miért nem Európa érdekét képviselik.
EU próbálja elhúzni a pénz kifizetést MO.nak gyurcsóti jakab elmondta
arra számitanak 4 hónap és gondok lesznek nálunk, olyan gondok ami
akkora elégedetlenséget szül olyat,hogy elsöprik orbánt. Remélik
megszoritásokat kell bevezetni. Orbánék gondolom már számolgatnak,
mekkora a várható bevétel az ütemezett kiadások, most jönnek majd a
tsg-i adók a megemelkedett árak miatt arányosan magasabb áfa is
bejön.Viszont lesznek gyárleállások, elbocsátások, nehezednek a
törlesztések.
Ha azt látják nem jön be elég zseton, nem fogják az
emberekre nyomni a terheket, meglévő és új különadók lesznek, ezt
súrolta orbán. Ott van neki a zseni mato, kitalálja a tutit és
unortodoxot. Ha nagyon ránk szállnának nincs kétségem egyoldalúan
bevezetnék az eurot. Bár most, európa öngyilkossága előtt talán nem jó
ötlet. Eu most vesziti el 20évre a versenyképességét.