kérdés hogy az imf milyen feltételeket szab majd
ha túl szigorú akkor viktor bevágja a durcit megint
addig viszont eltárgyalgatnak egy darabig
és nem esik a tőzsde, matolcsy meg adhatja a mnyp pakkokat a piacra Đ
kérdés hogy az imf milyen feltételeket szab majd
ha túl szigorú akkor viktor bevágja a durcit megint
addig viszont eltárgyalgatnak egy darabig
és nem esik a tőzsde, matolcsy meg adhatja a mnyp pakkokat a piacra Đ
A mostanival? viccelsz, ugye? A mostani helyzuetben a mostani árfolyam érvényes, a mostani GDP értéke mellett, úgy 85% körül lehetett 316-nál.
Számold a mostanival, mennyi a 82?:(
Pedig még délben az ellenkezőjét kommunikálták..:)
2011. november 17. | 12:32
A kormány álláspontja változatlan, a piacról kívánja finanszírozni magát az állam - válaszolta újságírói kérdésre Giró-Szász András a csütörtöki sajtótájékoztatón. A kormányszóvivő viszont már nem említette azt, hogy "bármi áron" ragaszkodik ehhez a lehetőséghez a kormány.
"A 2010-ben a GDP közel 82 százalékára rúgó államadósság akkori árfolyamon számolva mára 74 százalékra csökkent"
AKKORI - vicces...
Elolvastam ismét. :) Az első bekezdésnél már nem tudtam sírjak e vagy nevessek.
Ha mindentől eltekintek, tényektől , előzményektől, produkciótól, és azt feltételezem , hogy a Marsról jöttem akkor egész pofás szöveg.
Ha nem akkor kicsit humoros, de az tény, hogy a tárgyalások megkezdéséről ír, szóval fogjuk fel úgy ez volt az első lépés, és ezzel értesítették az Imf-et, és a világot. Jó legyen.
Bár ha IMF lennék és a hét elején még anyáznak, a hét közepén pedig elém löknek egy ilyen szöveget, hirtelen zavarba jönnék most mi is van. De lépjünk túl ezeken az apróságokon.
Lényeg az , hogy talán végre kezd megjönni ezeknek a jóembereknek az esze, vagy inkább a piac már bucira pofozta a fejüket. Ez mindegy is.
A tárgyilagosság már megint nem erős oldal néhányotoknál:)
Olvasd el még egyszer a 15.52-kor megjelent eredeti szöveget:))
ha ezt a jó DSK megérhette volna))))))))
ha csak ő nem élvezi, üsse kutya, de félek, nekünk fog fájni...
Javasolok valamit a nemzeti konzultáció keretében küldjünk ki kérdőíveket az embereknek pár milliárdért mi a véleményük tárgyaljunk e az Imf-el, és ha igen ki legyen a delegációban, valamint, hogy mielőtt tárgyalunk előtte szóljunk nekik, vagy csak úgy menjünk el a székházukba és rúgjuk be az ajtót, hogy megjöttünk. :D
Ebben az Imf sztoriban benne van az egész 1,5 éves eszetlen produkciónk.
:-D
Lehet, hogy nem vazelin lesz, hanem Vaszilij.
"annyira akarták tukmálni a szaros pénzüket minden szinten"
Tukmálni nem akarnak. Sorban állnak már a tukmálásra váró országok.
Amikor Pirosra felajánlotta magát, elzavartuk és lekurv*ztuk. Most sorban állnak nála a pasik, a kerály is bekussolt a sor végére. Amúgy Piroskának tényleg vannak domina hajlamai, jó királyunk nem biztos, hogy élvezni fogja azokat a figurákat.
. "Az IMF nem kapott felkérést a hatóságoktól arra vonatkozóan, hogy egy IMF által finanszírozott programról tárgyalások induljanak" - hangsúlyozta Irina Ivascsenko.
Az NGM délután négy órakor kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy "az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében megkezdjük a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről". A IMF közleményéből azonban arra lehet következtetni, hogy a most itt tartózkodó delegációnak nincs jogosítványa arra, hogy az IMF támogatásáról tárgyaljon. (origo)
Tehát a hülye ukrán picsának nincs jogosítványa ezen ügyekről tárgyalni, és mivel nem rajta keresztül veszi fel a NGM a kapcsolatot a tárgyalások megkezdésének lehetőségéről személyes sértettségének hangot adva kommunikál félre :)
sikerült...
Mielőtt haveri körben elkezdjük terjeszteni, hogy a Piroskával járunk, nem árt, ha Piroskával is egyeztetünk. Főleg, ha két napja még lehülyepics*ztuk.
A meglepetés erejével akartak hatni.:)
Az IMF is elmehet a **** annyira akarták tukmálni a szaros pénzüket minden szinten, hogy örülniük kéne a meglepetéstől nem pedig értetlenkedni. Lehet hogy nem is a NGM kommunikációjával van a baj?
Ez valóban így tényszerű, hogy azt a közölték megkezdjük a tárgyalásokat. Ez korrekt. Viszont amit nehéz a médiára a fogni éppen ezen a héten láttam olyan parlamenti beszédet T-től amiben azt fejtegette miért nem tudunk együttműködni az Imf-el. Ezen a héten, a Parlamentben erről beszélt érvekkel stb. :) Aztán kiadnak egy ilyen közleményt amiről az IMF semmit nem tud. Azért legalább egy formális beszélgetés előtte, hogy ööööö gyerekek hát mi bejelentenénk egy ilyesmit, észrevétel vagy vmi. Nem beszélve arról , hogy ilyen helyzetben mielőtt nyilvánosságra kerül vmi általában a háttérben már a fő vonalak tisztázódnak, normál ügymenetben szvsz.
Ilyen ügyekben ekkora zűrzavart készakarva is nehéz lenne csinálni.
Exmnbs1: Lehet azt elfelejteni? Tartok tőle ők sem felejtették el. :)
az lehet, de illett volna közölni azzal, akivel meg szeretnék kezdeni a tárgyalásokat...