Regisztráció Elfelejtett jelszó

Puzsér vs. Cseh Katalin

Koffein

"Cseh Katalin a metoo szenvedélyétől dühödten utasítja vissza, hogy volt pofám lánynak nevezni őt. A nagyságos asszony közli, hogy beszélhetnek róla így a szülei, a barátai meg a politikai szövetségesei, de tőlem ezt a hangnemet nem tűri el. Eszerint egy lányt lánynak hívni nem sértő, ha a pártjának tagjai teszik, nem sértő, hogy a „momentumos lányok” köré marketingkampányt építenek, nem sértő, hogy Cseh Katalin lányságából legitimitást merítenek. Egy lányt lánynak nevezni nem sértő, ha a lány közhivatalra pályázik, és a nemével érvel maga mellett. Ő igenis egy lány – kivéve, ha én mondom, mert akkor sérelem esett: férfierőszak.

A nagyságos asszony nyilvános hisztit csap, mert lánynak nevezték, megköveteli magának a „képviselő”-megszólítást, aztán hogy jobban pörögjön a bejegyzés, mellé illeszt egy fényképet sminkben és elegáns, ugyanakkor szexi felsőben, melyben mellkasának hófehér bőre nagyszerűen érvényesül. Mellette kávéscsésze, előtte notebook – így hisztizik egy úrinő.

A nagyságos asszony az új politikai nemzedék tagja, mindössze két éve veszi fel három és félmillió forintot érő havi fizetését, de a régi politikai nemzedékek arroganciáját máris készségszinten gyakorolja. Nem tehetek eleget azon kérésének, hogy képviselőnek szólítsam, mert nem látom be, hogy ami más szájából megnevezés, az én számból miért sértés.

Megköszönném továbbá a nagyságos asszonynak, hogy ha vitatkozni óhajt az általam írottakkal, előbb kísérelje meg értelmezni azokat. Értem, hogy aki említést érdemlő teljesítmény nélkül harmincévesen ilyen magas rangú álláshoz jut, ahol instázással meg facebookozással többet keres, mint 1000 magyar férfi közül 999, az nem hiszi, hogy van mit tanulnia, az alábbi tényekre mégis felhívnám a nagyságos asszony becses figyelmét:

- Az Európai Unió elnöke nő.

- Németország kancellárja nő.

- Az IMF elnöke nő.

Nincs olyan munka a nyugati világban, ami zárva van a nők előtt – kivéve a férfiak átkutatását, mert az ugye fogdosás. Egyre több nő áll a részvénytársaságok élén bármiféle kvóta nélkül, mert egyre több nő ambicionálja a céges karriert. Továbbra sincsenek ugyanakkor nők a fizikai munkások között, ők ugyanis nem ezeket a szakmákat választják – bizonyára nem szólt nekik senki, hogy csak a társadalmi nyomás miatt nem akarnak kőművesek meg hegesztők lenni. Mindössze azt az összefüggést ajánlottam a nagyságos asszony figyelmébe, hogy ha megvalósul a gyerekvállalás támogatása, ha megvalósul a gondoskodó szakmák és az otthon végzett munka megbecsülése – amint azt a nagyságos asszony úgy szorgalmazza, s amelyet én teljes mértékig támogatok –, akkor sajnos továbbra sem fogják nők tömegesen a céges karriert választani. Tudja, nagyságos asszonyom, e két életstratégia: akár a gáz- és a fékpedál. Szívből remélem, hogy ön sem óhajtja, hogy ha százszor annyi férfi jelentkezik tíz állásra, mint ahány nő, akkor öt férfit és öt nőt kelljen felvenni.

Ha pedig a nagyságos asszony ragaszkodik a „képviselő” megszólításhoz, akkor én meg elvárom öntől az „őfelsége” megszólítást – mert tudja, nagyságos asszonyom, bármi is az ön beosztása, bármekkora is a fizetése és bármekkora is a pofája, bármennyire szexi is a méltóságos dekoltázsa: ön a nép szolgája. Jelen esetben az enyém. A népfelség által felruházva azt javaslom önnek, hogy a cégvezetőnők helyett inkább a szegények, az elesettek, a kisemberek sorsán munkálkodjék. Higgye el, hogy aki tőzsdei cég igazgatótanácsába kerül, az nem szorul önre, hisz nem úgy nyert hivatalt, mint ön. Javaslom továbbá, hogy ha a jövőben állampolgári visszajelzés érkezik önhöz, érvelni, és ne spekulatív metoo-ügyet kreálni szíveskedjék. Az alakoskodó politikusokat túltermelték a régi nemzedékek. Köszönöm a nagyságos asszony igyekezetét, bőven el vagyunk látva velük."

https://www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/30178...