Cig

ok. A biztosítók alapvetően 2 módon vállalnak kockázatot:

1. "Megtartott" kockázat

2. "Továbbadott" kockázat

1. Ha kis összegű a biztosítás vagy jól porlasztható a kockázat, nagy a kockázatközösség. Bevállalják a kockázatot saját "kontóra". Pl. a lakásbiztosításoknál megbízható statisztikák vannak arra, hogy 1 millió lakásból egy évben mennyi robban fel, ázik be, omlik össze stbstb. Így jól számolható, hogy mennyiért kell adni belőle egy darabot, hogy szinte biztosan megérje, főleg, ha egy biztosítónak mondjuk van 2-3-500e ügyfele. Nagy baj nem történhet,mert egyszerre úgysem omlik össze minden lakás. HA mégis, akkor a földrengés egy bizonyos erősség fölött(ami amúgy okozhatna ilyet) ki van zárva. KO kritérium. Szóval a biztosító saját maga vállalja kockázatot, de igazán nagyot nem tud bukni, sőt stabilan keres az üzleten.

2. Ha nagy biztosítási összegű vagy speciális kockázatú egy termék, azt nem vállalja be egy biztosító saját szakállára. Csak úgy vállal be kockázatot, ha annak nagy részét vagy akár az egészét tovább tudja hárítani. Akikre továbbhárítja, azok a viszontbiztosítók Keres 100 Ft-ot a CIG, abból 80-at kifizet a viszontbiztosítónak, fixen keresett 20 Ft-ot. A viszontbiztosítónak is megéri, mert neki a CIB kockázata csak egy kis része a világon összegyűjtött kockázatoknak, ahol ugyanaz érvényes, mint a lakáspéldánál:egyszerre úgysem megy minden tönkre. Ő is fixen keres.

A CIG-nél az volt a gond, hogy azt hitték, a továbbadott kockázatnak van gazdája. Aztán az első kárlehívásnál kiderült, hogy még sincs. Akivel azt hitték, hogy szerződtek és továbbadták a kockázatot, az bebizonyította:ővele bizony senki sem szerződött. Így a CIG nyakában maradt a teljes kár.

Mondjuk ez nettó felelőtlenség, szakmai hiba, nem is értem, hogy fordulhat elő. De úgy látom az Opus elengedte ezt a sztorit.

Ennek sajnos csőd lesz a vége, majd az állományt eladják valakinek. Sztem akinek van, adja el, ha tudja. Ha igaz a 300 millió EUR lehívás, akkor ez a papír most nem ér 0 Ft-ot sem.