DAX
rbbj11 Előzmény: #812847És amit én másoltam be most töled, az nem kevés órával késöbb született, tehát jogosan gondolhatta bárki, hogy felül is írhatta akár az elözöt.
Általánosságban, töled teljesen függetlenül, pont ez a bajom a TA elemzésekkel, az Elliottal pedig különösen: van x tucat verzió, amiböl egyikre jobb esetben rá mondják, hogy valoszinüleg az lesz (rosszabb esetben még ennyit sem mernek felvállani az elemzök), aztán persze rendszerint más lesz, akkor hivatkoznak arra, hogy de hát más felbontáson mégiscsak igaz volt az egyik elörejelzés a 10-böl és egyébként is, hát másik verzió jött be és van ez így.
Ez mind szép és jó, lehet vonalakat és háromszögeket rajzolgatni, az egyik valamilyen idötávon biztos be is következik, csak ettöl még a lényege hiányzik a kereskedési sikernek. Ha nincs pozi management és egyre csak bövíti az ember a pozit, mert végülis még feljebb mehet és még feljebb, akkor átlagos trader hamar nulláz.
Ebben a konkrét esetben is van biztos háromszög helyett egy még nagyobb idötávon egy még nagyobb alakzat, aminek valamilyen szára 13500-ra esik, és akkor azt is lehetne mondani, hogy de hát a 13500-at is mondtam. Söt, lehetne 14500 is egy nap alatt is, mert az is beleférne valamilyen felsö trendvonalba.
Mindettöl függetlenül kaptál év végén is elég dicséretet lenthor, de szerintem nem árt az ellenvélemény, és nem ártana az sem, ha érdemben vitázik az ember. A fórum nem monológ.