Címer mingráncs áradat!

Igen, végre felismerték, mire is van igazán szükség!

Talán ezért is érdemes ezt itt röviden összefoglalni eljövendő viták tisztázása végett:

"

Valami fontosat kapirgál

A nihilizmus liberalizmussal való azonosítása lényegében az európai filozófia legutolsó kétszáz évének egyik legfontosabb kérdésének békemenetesre butított változata (a nihilizmus kritikai jelzőként először Friedrich Heinrich Jacobi 1799-ben Johann Gottlieb Fichtének írt levelében jelent meg). De hogyan is rothasztotta a liberalizmus az európai civilizációt nihilistává? Ha össze akarnám foglalni, akkor valahogy így:

Erkölcsi-politikai szempontból a nihilizmus alapvetően azt jelenti, ha egy közösség semmilyen erkölcsi normát nem ismer el kötelező érvényűnek, ha a közösségből sorra kikopnak az evidensnek tartott erkölcsi értékek, az embereket összetartó kulturális minták. A felvilágosodás előtt nem volt nihilizmus, mert nem volt kérdéses, az, mihez is kell tartania magát az embernek.

Orbán Viktor a Polgári Piknik előtt a kötcsei Dobozy-kúriánálFotó: Varga György / MTI

De a felvilágosodás (és annak politikai kifejtése, a liberalizmus) megjelenése összezavarta az évezredes mintákat. A liberálisok kizárólag az Észt ismerik el döntőbíróként, és az Egyént tartják a politika legfontosabb (sőt, egyetlen) entitásának. Isten és a Tradíció, a Haza és a Család mind mentek a levesbe.

Az Ész ráadásul magát egyetemesnek tartja, ezért mindenbe beleszól, állandóan keresi a konfliktust az olyan hagyományos tekintélyekkel, mint az Egyház vagy a Nemzet (ami valójában még a liberalizmusnál is modernebb entitás, de ez most mindegy), hogy azokat fő ideái: a szabadság, igazságosság és egyenlőség nevében aláaknázza.

Ezzel még mindig nem lenne akkora baj, ha a liberalizmus a Tradíció romjain trónolva új, pozitív értékeket, az emberek életét átfogó normarendszert tudna felmutatni. De nem, a nihilista-kritikus narratíva szerint a liberálisok szabályok helyett csak jogokat tudnak kínálni,

azaz a liberalizmus csak az értékek rombolásában jeleskedik, és képtelen az érték teremtésére.

Lehet, hogy kiemeli az évezredes jogfosztottságból a jobbágyokat, a nőket, a melegeket; de ezzel ki is billenti őket jól bevált szerepeikből. Az eredmény? Szexuális szerepeikben megzavarodott nemzedékek, sérült családok, migránsokkal felhígított nemzetek.

Ráadásul a liberalizmus a politikai megalapozása a tágabban vett modernitásnak, amely a technológia uralmán keresztül mélyíti el a nihilizmust:

• a kulturális kódok összezavarásával és a sokszorosítással megölte a Művészetet;
• a tömegtermeléssel és a fogyasztás fetisizálásával megölte a Természetet;
• az Internettel pedig megölte a Gondolkodást.

A liberalizmus a nihilizmus elleni utolsó bástya

Jogos-e ez a leírás? Tényleg hibáztatható-e a liberalizmus a nihilizmusért? Ezt a dilemmát a legprovokatívabban természetesen Friedrich Nietzsche bökte oda a világnak. Nietzsche szerint a liberális kor minden kisszerűsége ellenére lerántotta a leplet az értékekről, megmutatta, hogy

nincs a dolgoknak abszolút alkata, nincs magánvaló dolog.

Friedrich NietzscheFotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Azaz minden „érték” csak egy konstrukció, ami önmagában semmi (nihil), léte csak az érték tételezőjének hatalmának függvénye. Azaz egy olyan hazugság, amit ha sokan elhisznek, igazsággá válik.

A nihilizmus ezért csak akkor rossz, ha az ember elvész az értékek viszonylagosságának világában, és jön a csömör, a habozás, az összeomlás. Viszont a nihilizmus lehet az erő jele is, amennyiben az ember minden dogmával, minden autoritással elégedetlenül maga fog bele az érték teremtésébe.

A politikai liberalizmus persze Nietzschénél sokkal visszafogottabban közelítette meg a problémát. Nem azt mondja, hogy nincs Isten, vagy hogy a Tízparancsolatnak a kukában a helye, hanem azt, hogy az érték problémáját jobb lenne kiemelni a politika világából, és magánüggyé átminősíteni (nem lefokozni, hiszen Isten attól nem lesz kevesebb, ha az állam felmondja a Vatikáni szerződést). Ez a belátás még a liberalizmus kialakulása előtt, a harmincéves háború sokkjában fogalmazódott meg:

ha az üdvösségünk miatt képesek vagyunk ennyi vért kiontani, talán jobb lenne, ha az üdvösség soha nem lenne többet politikai kérdés.

A mélyen vallásos Eötvös József számára például egyértelmű volt, hogy ha a vallás vagy a nemzetiség (ezeket szokták hagyományos értékeink legfontosabb kútfőjének tekinteni) nem kerül át teljes egészében a hatalom ostromárkából a jog sáncai mögé, akkor az általuk képviselt értékeket felmorzsolja a politika: a nemzetiségek acsarkodó barbár törzsekké silányulnak, az állami pátyolgatás az egyház életben tartása árán megöli a kereszténységet.

És ami marad, az a nihil. "