Regisztráció Elfelejtett jelszó

Foci VB vs HUN

matgab Előzmény: #778449

sorsolásunk nem rossz, látható az mlsz gondolkodása:

Indítsunk az elején egy feröer-rel idegenben. Nem lesz könnyű, mert játékosainknak megint rossz az erőnléte és az EB szereplés ellenére sem kerültek jó csapatokhoz, illetve ezek kezdőcsapataiba, de talán meglesz egy 1-0 (istenem, add, hogy ne Szalai játszon, hanem Nikolics, vagy/és Böde!)

2. Utána a győzlemből ihletet merítve megpróbálkozunk itthon Svájc lenyomásával, de legalább egy döntetlennel életben tartani a reményeket. Svájc az első fordulóban belefuthat akár egy nagyobb pofonba is. Játékosaink eddigre már top erőnlétbe kerülnek (önmagukhoz képest),és a feröer elleni győzelem az EB szereplés után sok nézőt fog vonzani a pálya mellé.

3. Lettek ellen idegenben. A lett csapat már régen nem az a csapat, aki kiejtett minket az EB-ért való küzdelemben. Kicsit kockáztos idegenben, de Svájc eleni esetleges siker (már a döntetlen is az) a csapat lendületben van, egy hosszabb összetartás után, a szezon közepén a lehető legjobb formájában. Gera Zoli még vállalni tud egy félidőt, be kell húzni a meccset egy gólos győzelemmel, ha versenyben akarunk maradni - ami egyáltalán nem lehetetlen.

4. levezetésnek Andorra itthon. Hideg lesz, a mérsékelt klímájú Andorraiak fázni fognak, itthon leszünk , egy svájc elleni siker esetén rengeteg és lelkes néző, a fiúk elhiszik, hogy van keresni valójuk és bedaráljuk Andorrát 2-0-ra... Egy svájc elleni kudarc esetén kevés néző -amit lehet majd a hidegre fogni, de ha valamikor akkor itt kötelező hozni a fiúknak a győzelmet...

Ezzel túléltük 2016-ot, év végén lehet ismételni majd az EB meccseinket és dícsérni a szövetséget. Optimális esetben 10-12 ponttal akár csoportelsők vagyunk 8 pont felett hoztuk a minimumot és elmondhatjuk, hogy még versenyben vagyunk, 7 pont alatt majd az lesz, hogy önmagunkba kell nézni és megkezdeni a felkészülést egy újabb sikeres EB-re 2020-ban a fiatalokra alapozva szöveg.

5. Portugália idegenben. márciusban. Itt ez be van kalkulálva, hogy elveszítjük. Szezon eleji forma/ sérülések/ keményen küzdöttünk, de nem volt szerencsénk/ bíró elcsalta / túl hosszú volt a hosszabbítás/ megijedt a csapat a lehetőségtől/ Rágörcsöltünk típusú kifogások kombinációjára kell felkészülnünk lelkileg, attól függően, hogy mi lesz az eredmény.

6. Andorra idegenben. június 9. Kellemes nyár eleji klíma, aranylábú fiaink közül talán egy kettőnek már sikerült beépülnie német/olasz esetleg svájci/holland/portugál első másod osztály csapataiba és az Andorrai fiúk már inkább a nyaralásaikon gondolkoznak. Ha versenyben akarunk maradni, akkor fel kell törni az Andorrai reteszt...


7. Lettek ellen itthon. Remélhetőleg eddigre már megkapta a pofonjait a lett válogatott és szoros küzdelemben van Andorrával, továbbjutási esélyek nélkül kicsit demotiválva érkeznek Mo-ra, az augusztusi forróságba. Nekünk is nekik is szezon eleji forma. Böde Nikolics, Dzsudzsák még jó bevethető korban, Gera már lemondta a válogatottságot, Nagy Ádi, Kleinheisler, Némó, Lang, Kalmár Mervó a legjobb korban. A kapuban a stabil Gulácsi , Bogdán vagy Megyeri. Talán egy-két fiatal tehetség. Itthon ezt be kell húzni, egy gyors gól esetén egy nagyobb arányú győzelem.


8. A lettek utáni önbizalomtól és a sok ponttal a hátunk mögött fogadjuk Portugáliát. Ha a Portugálok nem betliztek eddig Svájc (lettország? ) ellen, akkor ők már torony magasan csoportelsők. Mi Svájccal küzdünk a pótselejtezős helyért. C. Ronaldo már 32 éves, még mindig ő a csapat ásza, de lehet, hogy épp sérült, a spanyol bajnokság még épp csak elindult, talán formán kívül van, vagy hátha besárgázta magát. De papírforma a verségünk, de zöld asztal mellől ideálisabb ötlet nem lehetne Portugália befogására.


9.a mindent eldöntő Svájc Magyarország. Időt nyertünk. Ha sikeres volt az MLSZ munkája akkor már beépült egy két fiatal tehetség és mostani fiataljaink állandó játéklehetőséghez jutnak nyugati fejlett klubokan és a magyar klubcsapatok is már épp csak kiestek eddigre a nemzetközi kupákból. Itt a fiúk lábában a lehetőség, nagyon jó lenne, ha pontelőnnyel érkeznénk ide és csak védekeznünk kellene...


10. Feröer ellen itthon. Ha minden jól akakult, akkor ez már csak formalitás, az új Puskás stadionban pótlelátokat építenek és a tömeg legalább beordítja a gólt Feröernek. Várhatjuk ismét a pótselejtezőt, ne adj isten csoportelsőként jutottunk tovább.

Ha harmadikok vagyunk Svájc mögött, akkor hoztuk a várhatók és végre megint tét nélküli tétmeccsen gyakorolhatunk már a következő kvalifikációra. Jó lesz az Uefa koefficiensünk, mert Feröer, Andorra, Lettország ellen be kell hogy gyűjtsünk legalább 5 győzelmet és max 1 döntetlent. Játszunk még egy pár barátságosat és 2. kalapból fognak húzni minket legközelebb.

Meg amúgy is a nézőknek legalább talán a végén megint egy győzelem esetén jó szájízzel búcsúznak el a sorozattól. Vereség plusz kiesés esetén meg visszahozzuk Dárdait (aki addig vagy bent tudja tartani a Herthát vagy nem) vagy keresünk egy másik kapitányt...