Re: nincs cím
banyaiz Előzmény: #763321Csak annyi történik új Halászati törvény értelmében állami tulajdonból önkormányzatiba került. 2 önkormányzat ráadásul a parti területek is két önkormányzaté. Ezek ilyen szomszédos falvak.
Az eddigi bérlők mi voltunk Tolna megyei horgász szövetség, ez gyakorlatilag tó fennállása óta halasítja a vizet különböző konstrukciókban 80-as évek eleje óta. 70-es években kezdték feltölteni vízzel jó 3-4 év kellett a normál vízszint eléréséhez. Közel 40 év alatt bele lett téve annyi hal , hogy azzal Dunát lehetne rekeszteni. :) Persze lett fogva is szépen, rabsicok is dolgoztak ugye. Kormoránok , vidrák is, meg én is jártam oda vagy 2x évet. :)
Szóval a játék annyi, hogy most ezek az önkormányzatok adhatják bérbe következő 15 évre idéntől és ha nem sikerül velük megegyezni ki kell fizessék a benne lévő halat.
Lóvéjuk ugye 0 de bérleti díjat sokat akarnának megy a huzavona és akkor jönnek az ötletek engedjük le a vizet nem tudom hány 10 millió köbméter víz lehet benne mondom 3 -5 évig tartott míg feltöltődött . :) Vagy válasszák ketté a tavat mert túl nagy, jaj. :) Vagy nincs is benne hal ne kelljen fizetni. Szóval szopás a köbön mivel mennék horgászni a pályára.